km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Sajtóhírek szerint előre megkapja a vendéglátóipar a bértámogatást

Sajtóhírek szerint előre megkapja a vendéglátóipar a bértámogatást

A kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében - tudta meg a Magyar Nemzet, az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.

 

A lap kedden közzétett írása szerint a kormány egy összegben kifizeti február végéig a bértámogatást, a lépés a vendéglátóhelyeken kívül a szállodák és a fitnesztermek üzemeltetőit is érinti. Mivel a vállalkozások kilátásait elbizonytalanította az erősen bürokratikus támogatási rendszer akadozó működése, jelentősen megváltoztatták a munkahelyek védelmére kiírt pályázat elszámolási és finanszírozási rendszerét.
   

Mint írták, az állami segítséget a jövőben nem az igényléssel érintett hónapot követően, azaz utófinanszírozással teljesítik, hanem a pályázók helyzetének könnyítése érdekében már az aktuális hónap elején megérkezik a cégekhez a munkavállalók bértámogatása. Ez azt jelenti, hogy a vállalkozások előre hozzájutnak a pénzhez. Az elszámolási rendszer pedig úgy változik, hogy a bérek kifizetését, illetve a dolgozó megtartását az érintett hónapot követően ellenőrzik.
   

A lap felidézi, hogy az addig stabilan bővülő vendégforgalom a pandémia megjelenésével tavaly tavasszal váratlanul beszakadt, az év során elmaradtak a külföldi turisták, a járványügyi korlátozások miatt tavasszal és késő ősszel is leállásra kényszerültek a kereskedelmi vendéglátás, szállásszolgáltatás résztvevői. Február elején már harmadik hónapja nincs helyben fogyasztás az üzletekben, legfeljebb elviteles rendelésekért tér be az eddigi vendégkör töredéke az elvétve nyitvatartó helyekre.
   

Az év elejére főként a kisvállalkozói rétegnél megnőtt a végleges megszűnés esélye is. Úgy, hogy a korábbi foglalkoztatottak 30-40 százalékos arányú tavalyi elvándorlása után az újabb pénzügyi kihívások a néhány hét múlva várható ágazati újraindulást is hátráltathatták volna - olvasható a Magyar Nemzetben.

 

Forrás: MTI

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.