km/óra
  2023.06.04., vasárnap  •  Bulcsú napja
Rotary: gálaest a nemes cél érdekében

Rotary: gálaest a nemes cél érdekében

Jótékonysági gálát rendezett a szombathelyi Rotary Club szeptember 17-én a Bartók Teremben, ahol a helyi művészek mellett az ágyhoz kötött betegeket, az állami gondozásban élő kisgyermekeket és a biztonságosabb városi közlekedést is támogatni tudták a vendégek.

 

A Savaria Szimfonikus Zenekar lépett fel Thomas Kornél vezényletével, énekelt Foki Veronika színésznő és a testvére, Foki Dániel operaénekes, Kiss Márton zongorázott, a házigazda Kiss-Vincze Eszter volt. Köszöntőt mondott az idei elnök, László Balázs. Ünnepi beszédében Varga Balázs, a 2020-21-es elnök külön üdvözölte az eseményre meghívott hatvan egészségügyi dolgozót, akiknek ezúton szerették volna megköszönni a pandémia alatt végzett heroikus munkáját, a vírussal való küzdelemben való kemény és sokszor embertelenül fárasztó, testileg és lelkileg kimerítő helytállását. Büszkén jelentette be, hogy Mittli Ödön barátjukat, zürichi jóváhagyással, a Rotary-t alapító Paul Harris-ről elnevezett díjban részesítik. „A beszédeinkben sikerült egy kicsit rávilágítanunk, hogy mi is az a Rotary szervezet, kik is vagyunk, és hogyan akarunk segíteni a rászorulókon” – mesélte lapunknak Varga Balázs.

 

 

Hogy kik is a rotarysok?

 

A leköszönő elnök szerint nagyon sokan – ha egyáltalán hallanak a világ legelismertebb jótékonysági közösségéről – valamilyen szabadkőműves vagy titkos társaságra gondolnak a Rotary kapcsán. „Pedig ugyanolyan átlagemberek vagyunk, mint a többiek, talán annyiban lógunk ki a sorból, hogy többségében vállalkozók és értelmiségiek csatlakoznak hozzánk, akik a napi munkájuk mellett próbálnak meg egy kicsit visszaadni a közösségnek, meglátni és segíteni az elesett embereket. Mindannyiunknak van saját foglalkozása, legyen az mérnök, orvos, pénzügyi szakember, vendéglátós, vállalkozó vagy közalkalmazott. Éljük a hétköznapjainkat, végezzük a dolgunkat, és mellette a kapcsolatrendszerünkön keresztül, szponzorok, illetve a szeptemberi gálaesthez hasonló rendezvények keretében próbálunk meg adományokat és pénzt szerezni, esetleg hazai és nemzetközi pályázatokat végigvinni a Rotary rendszerében a rászorulók támogatása érdekében. Bármilyen más alapítvánnyal szemben nincs fizetett alkalmazottunk, nincs költségelszámolásunk. Mindannyian a saját autónkat tankoljuk, és a saját mobilszámlánkat fizetjük, a saját szabadidőnket fordítjuk arra, hogy a karitatív projektjeinket meg tudjuk valósítani, egyébként egy nagyon jó baráti közösségben” – fejtette ki Varga Balázs. 

 

A szeptemberi est egyik legfontosabb pontja a 2020-ról átcsúszott Kiss Sándor-díj átadása volt. A kitüntetést a szombathelyi Rotary Klub „újkori”, 1993-as alapítójának, Kiss Sándor szobrászművésznek a nevét viseli, és minden évben fiatal, Vas megyei kötődésű előadó- vagy képzőművészeknek ítélik oda. A mostani díjazott a gálaesten fellépő bariton operaénekes Foki Dániel volt, de két másik előadó, Foki Veronika színésznő és Kiss Márton zongoraművész is a korábbi Kiss Sándor-díjasok táborát erősíti.

 

A rendezvényen befolyt adományokból a Rotary több, párhuzamosan futó jótékonysági projektjét támogatták, köztük a felfekvés (decubitus) elleni küzdelmet is. Ennek keretében a szervezet kompressziós ágybetéteket szerez be, amelyek használata mellett a nővéreknek nem kell folyamatosan mozgatniuk az ágyhoz kötött betegeket, hanem a számítógéppel vezérelt, légpárnás betét úgy változtatja meg mindig a nyomását, hogy ezáltal ne keletkezzenek felfekvéses sebek.

 

Mellette mentorprogramot is indít a Rotary annak érdekében, hogy állami gondozásban lévő gyerekekkel hetente két órát egyéni mentor foglalkozzon, a tanulmányaik segítése érdekében. A programnak köszönhetően, melyet a jótékonysági gála is támogatott, a kisgyermekek olyan minőségi időt tölthetnek szakemberekkel, aminek köszönhetően a tapasztalatok szerint akár másfél-két jegyet is javulhat az iskolai átlaguk. Varga Balázs azt is hangsúlyozta a Savaria Fórumnak, hogy egy harmadik szombathelyi célkitűzésük is jól halad: egy okoszebrát terveznek telepíteni a Hunyadi János úton.

 

Fotó: Kardos Tamás

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Megyei I. osztály: drámai végjáték után bajnok a Haladás, a Király SE az ezüstérmes, a harmadik helyet a Répcelak szerezte meg
A Szarvaskend és a Rábapaty is idegenbeli sikerrel zárta a szezont, a Vasvár, a Celldömölk, valamint a Szentgotthárd pedig hazai környezetben diadalmaskodott.
Megyei II. osztály, északi csoport: bajnok lett az Újperint, döntetlennel zárult a Lukácsháza-Gencsapáti rangadó, zsinórban harmadszor nyert a Kemenesalja
A Szeleste a mérkőzést keretbe foglalva győzte le a Bozsokot, de az Uraiújfalu, a Sé, valamint a Spari is hazai környezetben gyűjtötte be a három bajnoki pontot.
Megyei II. osztály, déli csoport: nyolcig jutott a Nádasd, ötöt rúgott a Telekes
A Vasszécseny kilenc emberrel is végigküzdötte a Rum elleni mérkőzést, a Rábatótfalu és Csákánydoroszló idegenben tudott nyerni. Az Őriszentpéter és a Szentpéterfa összecsapása is döntetlennel zárult.
Kosárlabda: az aranycsata ötödik mérkőzésén is hazai győzelem született, zsinórban negyedszer bajnok a Falco!
A szombathelyiek végig koncentráltan, magabiztosan, magas színvonalon kosárlabdázva 84-68-ra verték az Albát, így 2008, 2019, 2021 és 2022 után újabb bajnoki címet ünnepelhetnek.
legfrissebbek
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet eljuttattak az MTI-hez.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
Elektromos zárlat okozhatott tüzet egy szombathelyi konyhában
A Március 15. térre riasztották a szombathelyi tűzoltókat és a mentőket, ahol egy második emeleti lakásból dőlt ki a füst. A házigazda nem volt otthon.
„Legyen közös a történelmi Magyarország, mert akkor a miénk is”
Megemlékezés a nemzeti összetartozás napján
Vádat emeltek a lánnyal szemben, aki felgyújtott egy seprűt egy szombathelyi szupermarketben
A Szombathelyi Járási Ügyészség most közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat a fiatalkorú lánnyal szemben, olvasható a Vas Vármegyei Főügyészség közleményében.