km/óra
  2023.06.09., péntek  •  Félix napja
Dacia
Harmadszor csaptak össze a robotok a Sportházban

Harmadszor csaptak össze a robotok a Sportházban

Akadálypályát kellett leküzdeniük a harmadik Szombathelyi Robotverseny résztvevőinek. A jó hangulatú viadalt általános és középiskolás kategóriában rendezték meg ma a Sportházban. Nyolc csapat nevezett, nagyrészt Vas megyéből. A rövid felkészülési idő miatt idén könnyebb feladatokat kaptak a fiatalok, és győztest sem hirdettek.

 

A robotika a jövő tudománya, ugyanakkor már most is jelen van a mindennapjainkban a robotporszívótól a haditechnikai újításokig, hangzott el a megnyitón. Az eseményen a város nevében Szuhai Viktor tanácsnok köszöntötte a résztvevőket. Elmondta: a mai világban, amikor egyre több digitális eszköz vesz minket körbe, nem csupán hasznossá, hanem szükségessé is vált a robotépítés, a robotikatudásnak a megszerzése. Ezt követően Horváth Zoltán, az AGORA ügyvezetője szólt a jelenlévőkhöz. Hangsúlyozta, közművelődési intézményként céljuk nyitni a csúcstechnológia felé, pályázati forrásból hamarosan 3D nyomtatót és LEGO-robotokat szereznek be, hogy kultúra és a technika összekapcsolódhasson.


A terepasztalon a startmezőből kellett a robotokat elindítani, majd összeszedni a két színes kockát, és azokat egy adott területre eljuttatni - minél rövidebb idő alatt. A robotnak végül vissza kellett állnia a kiindulópontra.


Horváth Máté versenybíró az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy a feladat az, hogy a céltárgyakat a megfelelő helyre eljuttassák. Amire nagyon kell figyelni, hogy vonalon belülre került vagy nem, kilóg-e, megfelelő helyen van-e, elmozdította-e a tárgyat, amit nem szabadott volna.


A csapattagoknak helyben kellett megépíteniük a robotot eredeti LEGO-elemekből, és megírni hozzá a megfelelő programot. Előbb alaposan megtervezték, hogyan célszerű végigmenni a pályán, és milyen eszközöket használjanak.


Nyolc csapat nevezett, jöttek Szombathelyről, Győrvárról, de még Velencéről is. Mivel rövid volt a felkészülési idő, és sokáig kérdéses volt az is, hogy megrendezhetik-e a versenyt, a szervezők könnyítettek a feladatokon.


Nemes József, a Műszaki és természettudományi Kultúráért Egyesület elnök hozzátette, úgy döntöttek, idén tavasszal a gyorsasági versenyszámot törlik, és november végén bíznak benne, hogy meg tudják rendezni a szumó- és a gyorsasági versenyt is.


Ezúttal nem hirdettek győztest, a szervezők emléklappal köszönték meg a csapatoknak a részvételt.

 

Fotó: Nagy Jácint

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
legfrissebbek
Az áradó Rába szigetéről mentettek embereket a tűzoltók Vasban
Dugólétrák és kötelek segítségével menekítették ki a bajbajutottakat.
Ráfutásos balesetek okoztak nagy dugót több helyen is Vasban
Balogunyomnál egy Mercedes nyergesvontató lengyel vezetője volt figyelmetlen és a társának a szerelvényébe tolt egy álló személyautót. Szombathelyen csúcsidőben tolta össze a sort egy MAN teherautó.
A hét végén is folytatódik a záporos, zivataros idő
Folytatódik a záporos, zivataros időjárás a hét végén is, többórás napsütés az ország nagy részén csak vasárnap várható. A hőmérséklet az eddigiekhez hasonlóan 21-26 Celsius-fok körül alakul a legmelegebb órákban - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pert nyert a polgármester Dankó István ellen, jótékony célra fordítja az összeget
Hende Csaba titkárságvezetője, korábban államtitkára Dankó István beperelt, mert a közgyűlésen azt találtam mondani, hogy számomra tisztességében megkérdőjelezhető az az ember, aki államtitkárként a saját cégének milliárdos üzletet intéz, olvasható dr. Nemény András polgármester Facebook-oldalán.
Eddig hat jelölés érkezett a „Szombathelyi hétköznapi hősök” díjra
Hat jelölés érkezett a frissen alapított „Szombathelyi hétköznapi hősök” díjra. Az elismerést olyan személy kaphatja, aki sokat tesz a közösségért. Már tart a szavazás, a jelöltekre június 16-ig lehet voksolni egy online űrlapon. A díjat az Érezd Szombathelyt! programsorozat keretében, az első teraszkoncerten adják át.