km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
Horogkeresztek, nácizás és robbantás egy hollandiai iskolánál

Horogkeresztek, nácizás és robbantás egy hollandiai iskolánál

Péntekre virradóra, detonáció történt egy rotterdami építőipari szakiskola bejáratánál, és az elkövetők horogkereszteket és obszcén szavakat festettek az épület homlokzatára – írta pénteken az NlTimes hírportál.

A rendőrség közlései szerint a robbanószerkezetet hajnali négy óra körül hozták működésbe. Az épület számos ablaka betört, de az incidensben senki sem sebesült meg. A sajtóban közzétett fotókon az látszik, hogy legalább öt horogkeresztet, valamint a „rohadt náci” kifejezést fújták vörös színű spray-vel a szakiskola ablakaira.

A hatóságok átvizsgálták a környéket, de nem találtak gyanúsítottat. A rendőrség tovább nyomoz az ügyben.

Rateb Abawi, az iskola szóvivője a holland sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy nem sejti ki és milyen indíték állhatott a robbantás hátterében.

„Az iskola nem kapott előzetes bejelentést, hogy bárki tervezne elkövetni valamit” – tette hozzá.

A betört ablakokat letakarták, a horogkereszteket és a többi graffitit pedig eltávolították az épület homlokzatáról. A tanítás pénteken a szokásos módon folytatódik.

Egy csütörtökön közzétett rendőrségi jelentés szerint év eleje óta 496 robbantásos támadást követtek el hollandiai lakóházak és vállalkozások ellen, több mint kétszeresét tavalyi év azonos időszakában történt ilyen jellegű incidenseknek. Továbbra is Rotterdamban és Amszterdamban történik a legtöbb támadás, de egyre többet követnek el kisebb városokban is.

A hatóságok és a holland települések polgármesterei fokozott segítséget kértek a növekvő bűnözés elleni küzdelemhez, és egyebek mellett a támadásokhoz gyakran használt Kobra tűzijátéktelepek európai uniós szintű betiltását szorgalmazták.

 

(MTI)

Címlapfotó: illusztráció/Pixabay

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.