km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Rezsicsökkentés újratöltve: évi 1729 köbméter és 2523 kilowattóra a bűvös szám (Frissítve: így számol a szolgáltató)

Rezsicsökkentés újratöltve: évi 1729 köbméter és 2523 kilowattóra a bűvös szám (Frissítve: így számol a szolgáltató)

Meghatároztak egy limitet, ameddig a gázt és a villanyt mindenki rezsicsökkentett áron kapja - közölte a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos csütörtökön, az erdélyi Tusnádfürdőn tartott sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette: a lakosság számára az átlagos fogyasztás felett is a valós piaci árnál alacsonyabb árakat állapítottak meg a villany- és gázfogyasztásra.

Németh Szilárd közölte: , ez a limit a földgáz tekintetében 1729 köbméter/év, vagyis 144 köbméter/hónap, a villamos energiánál pedig 2523 kilowattóra évenként (kWh), ami 210 kWh havonkénti fogyasztásnak felel meg.
Hangsúlyozta, bevezettek egy új tarifát, az úgynevezett lakossági piaci árat, amely jóval kisebb, mint a versenypiacokon tapasztalható ár: 2523 kWh/év fogyasztásig 36 forintért kapják a magyarok kWh-ként az áramot, e fölött pedig 70 forint 10 fillérért. A valós, tehát a versenypiaci ára az áramnak 268 forint 90 fillér - mondta.
 

A kedvezményes határig 23 forint 10 fillér az éjszakai áram a háztartások számára, e fölötti fogyasztásnál pedig 62 forint 90 fillér.
   

Kitért rá: a földgáznál a kedvezményes tarifa az 1729 köbméter/év fogyasztásnál 102 forint köbméterenként, fölötte 747 forint, a valós piaci ár pedig 1020 forint. A hőszivattyúval rendelkező háztartásokról a rendelet nem szól, az eredetileg meghatározott, korlátlan fogyasztásig fennáll a hőszivattyú működtetésének tarifája, így ott a kedvezményes ár - 36 forint - lesz érvényben - ismertette.
   

Németh Szilárd elmondta: megmarad a gázfogyasztásnál a nagycsaládos kedvezmény, és egy új kedvezményt is bevezetnek az egy gázmérővel rendelkező társasházak számára. Az 1729 köbméteres átlagfogyasztás egy háromgyermekes családnál 600 köbméterrel emelkedik és minden egyes gyermek után még 300 köbméterrel nő.
   

Jelezte: az adatok szerint Magyarországon 300 ezer nagycsaládos él, de eddig ezt a kedvezményt 26 ezren vették igénybe. Azt javasolta, hogy minden nagycsaládos éljen a kedvezménnyel.
   

A társasházak esetében azt tapasztalták, hogy nagy problémát jelenthet, ha több albetét van, de csak egy gázmérő. Ebben az esetben, ha nyilatkozik a társasház a szolgáltatónál, akkor a kedvezmény például egy 60 albetétes háznál a hatvanszorosára nő, mert "minden magyar háztartást megillet ez a kedvezmény" - hangsúlyozta.

A rezsibiztos nem tért ki arra, hogy a világpiaci árakat hogyan számolták ki - az atlatszo.hu néhány napja tett arra kísérletet, hogy kibogozza a kormány által kommunikált árakat.

 

Napokra arányosított elszámolás

 

A rendeletet - egyebek mellett annak az elszámolási részét a hvg.hu értelmezte.

 

A kormányrendelet értelmében a két ársáv esetében a szolgáltató naparányos elszámolást alkalmaz, vagyis először is az éves kedvezményes fogyasztási határt 365 nappal elosztják, és az egy napra eső hányadot szorozzák fel annyi nappal, ahány napra a számla szól. Ami így a kedvezményes díj feletti fogyasztás, arra a „lakossági piaci árat” érvényesítik. Tehát ha a szolgáltató egy 31 napos hónapra állít ki számlát, akkor az egész évre megállapított „rezsicsökkentett” mennyiséget vetíti 31 napra. Eddig a mennyiségig a „rezsicsökkentett” árképzés alapján számláz, afölött pedig a „piaci” árképzés szerint.


A kormányrendelet értelmében a két díjsáv határa áram esetében 2523 kWh/év/mérési pont, gáz esetében 1729 m3 /év/mérési pont, azaz 59 132 MJ/év/mérési pont. Ezekből az adódik, hogy naponta

áram esetében 6,9 kWh fogyasztással,
gáz esetében 4,7 köbméter fogyasztással
kell kalkulálni. Tehát például egy 30 napos hónapra kiállított számla esetében

207 kWh áramfogyasztásig az alacsonyabb díjsáv érvényes,
gáz esetében 141 köbméter a két díjsáv limitje.


Nagyon fontos részlet továbbá, hogy a létező kedvezményes, hőszivattyús rendszerű elektromos fűtésekhez igényelhető B GEO és H tarifa nem számítanak bele a „rezsicsökkentett” és a „lakossági piaci” kétsávos díjszabásba, és a B GEO és a H tarifák díjtételei nem is változnak.

Vagyis akinek külön H tarifás villanyórája van a hőszivattyújához, az azon az órán fűtési idényben mért fogyasztás nem számít bele a normál két díjsávos („rezsicsökkentett” és „lakossági piaci”) elszámolásba.

Ez egyben azt is jelenti, hogy akiknek van külön mért (B GEO vagy H tarifás) fogyasztásuk, azok összfogyasztására három díjszabás fog vonatkozni: egy díjszabás a H tarifás villanyórán mért fogyasztásra, illetve a normál villanyórán mért fogyasztás esetében az olcsóbb és a drágább díjsáv a rezsicsökkentési limitnek megfelelően.

 

A teljes anyag itt olvasható


Az MVM közleménye


A lakossági fogyasztóknak továbbra is biztosított a rezsicsökkentés, de a jövőben rezsicsökkentett áron fogyasztható földgáz- és villamos energia mértéke megváltozik.


Az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet alapján 2022. augusztus 1-jétől a lakossági ügyfelek mérési pontonként, azaz mérőnként a villamos energia esetében évi 2523 kWh, míg a földgáz esetében évi 1729 m3, azaz 59 132 MJ fogyasztásig vehetik igénybe a rezsicsökkentett árszabást. Az ezen mennyiségeket meghaladó fogyasztás elszámolása a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) rendeletében meghatározott áron történik. Az ügyfeleinknek a változások miatt nem kell a szerződéseiket módosítani, a MEKH rendeletben meghatározott árak ugyanis az energia-vásárlási szerződések részévé válnak automatikusan. A vonatkozó árakat a honlapunkon is közzétesszük.

Az éves elszámolási időszak alatti fogyasztását minden mérővel rendelkező ügyfél megtalálhatja az éves elszámolószámlája 3. oldalán, vagy az online ügyfélszolgálati felületeken, illetve a mobilapplikációkban. Az ügyfelek a kedvezményes mennyiségeket időarányosan jogosultak igénybe venni. Ennek érdekében az egyetemes szolgáltató naparányos elszámolást alkalmaz.

A rendelet nem érinti a nagycsaládosok részére már eddig is biztosított kedvezményt földgáz vonatkozásában, az az eddigiek szerint vehető igénybe a jövőben is. Nem érinti továbbá a B GEO tarifán vételezők által elfogyasztott és a H tarifán fűtési idényben elfogyasztott energiamennyiséget.

A lakossági fogyasztónak minősülő társasházaknak és lakásszövetkezeteknek földgáz vonatkozásában a rezsicsökkentett áron igénybe vehető kedvezményes mennyisége a lakóépületben műszakilag megosztott, önálló lakások számának szorzata alapján határozható meg. Ezen többletmennyiség igénybevételéhez a társasházaknak, illetve lakásszövetkezetnek az MVM Next honlapján elektronikus formában nyilatkozniuk kell mérési pontonként a lakóépületben műszakilag megosztott, önálló lakások és az épületben lévő önálló, nem lakás céljára szolgáló helyiségek számáról. Amennyiben az elektronikus nyilatkozat 2022. augusztus 15-ig beérkezik a kedvezményes mennyiséget 2022. augusztus 1-jétől kell figyelembe venni. Ezt követően a kedvezményes mennyiség a nyilatkozat benyújtását követő hónap elsejétől alkalmazható.

 

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.