km/óra
  2024.10.08., kedd  •  Koppány napja
Legendás járművek: retróhétvégét tart a Volán és MÁV a Balatonnál

Legendás járművek: retróhétvégét tart a Volán és MÁV a Balatonnál

A MÁV-VOLÁN-csoport a magyar tengernél rendezi meg soron következő nagyszabású retrórendezvényét: a nosztalgiajárművek kedvelőit július 6-án és 7-én várja a vállalatcsoport.

A Balaton északi, illetve Keszthely és Tapolca közötti vasútvonalán ezúttal klasszikus járműcsodák idézik fel a régi idők közlekedését. Idén 30 éves a hazai InterCity-motorvonatgyártás egyedi járműve, a Samu. A V63-as Gigant villanymozdonyok 50 éve gördültek le a gyártósorról, az M44-es Bobó tolatómozdonyok pedig 70 évesek lettek.

A MÁVAG gyár egyik legsikeresebb terméke, a 424-es gőzmozdony idén ünnepli forgalomba állásának 100. jubileumát – a Bivaly becenévre hallgató mozdonyból a hazai és külföldi vasutaknak összesen 514 darabot gyártottak. A személykocsik terén 30 évesek lettek az EuroCity-flotta gerincét nyújtó CAF-sorozat első darabjai.

Az évfordulós járművek kiemelt szerepet kapnak a MÁV-VOLÁN-csoport idei retrórendezvényein. A Volánbusz a Budapestről érkező vonatokhoz csatlakozva, két ikonikus nosztalgiabusszal szállítja az érdeklődőket Siófok és Balatonfüred között: a zöld színű FAROS-1 és egy Volán-sárga IK266-os színesíti majd a nosztalgiajárművek kínálatát.

A retróhétvége volános járatai mindkét végállomásról 8:30-kor, 10:30-kor, 12:30-kor, 14:30-kor és 16:30-kor indulnak, természetesen a Szántód és Tihany között közlekedő kompjáratot is igénybe véve. A menetrend elérhető az eseményről szóló tájékoztatóban.

A zöld színű, FAROS-1 rendszámmal közlekedő, Ikarus 55 LUX kivitelű (55.21 altípusú) autóbuszt 1967-ben gyártották, első tulajdonosa az Ikarus székesfehérvári üzeme volt. 2000-ben a Kapos Volán romos állapotban vásárolta meg a tengelici termelőszövetkezettől, majd felújították, és 2001-ben forgalomba helyezték. Közel 20 évvel később az állapotára való tekintettel, a zalaegerszegi Volánbusz-telephelyen dolgozó szakemberek fáradtságos munkájának köszönhetően újra teljes felújításon esett át, a 2020-ban elindított volános értékmentési program keretében. A jármű azóta – a társaság nosztalgiaflottájának egyik büszkeségeként – számos rendezvény és kiállítás fontos résztvevője volt. 

Az Ikarus 266 típusú, MNZ-589 rendszámmal közlekedő autóbuszt 1978-ban gyártották az Ikarus székesfehérvári üzemében. A 266.25 altípusba tartozó jármű eredetileg a 13. számú Volánnál, illetve jogutódjánál, a Kapos Volánnál szolgált. Az IK266-os több társához hasonlóan komplett vázcserén esett át a 90-es években, majd 2014-ben, a Kapos Volán megalakulásának 65. évfordulóján teljes felújítást kapott. Ekkor zöld-fehér fényezését a jelenlegi Volán-sárgára cserélték, és visszakerült rá a legendás Volán-csiga is.

A nyár folyamán a Volánbusz még számos nosztalgiajárattal várja a retró járművek szerelmeseit, a részletes programokról az érdeklődők a társaság közösségi oldalain tájékozódhatnak.

Fotó: VOLÁNBUSZ Zrt.

Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
Savaria Fórum 33. évfolyam 34. szám - 2024.10.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Fekete pont: bukott (iskola) rendszer
Tétlenül szemléljük, ahogyan az iskolarendszer szétmállik. Generációk sora méltatlan körülmények között cseperedik. Az eredendő tisztaságot, őszinteséget, kíváncsiságot felőrli a képmutatás, a hazugság, a kollaboráció. Erről szól a Fekete pont című új magyar film.
Öt napig nem lesz fűtés és melegvíz az alábbi szombathelyi házakban és intézményekben
Hibaelhárítás miatt -- áll a Szomtáv szerdai közleményében.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
A Miss Universe Hungary 2024 győztese, dr. Kenéz Nóra a céljairól, Szombathelyről és a szép lányok gimijéről
Szeret hazajárni Szombathelyre, szép emlékei vannak a Bolyairól, nem az influenszerkedést, hanem a tanulást ajánlja a fiatalabb generációnak, és szerinte a nőket megszépíti az intelligencia. Dr. Kenéz Nóra gyógyszerésszel, Magyarország idei szépségkirálynőjével beszélgettünk, aki már javában készül a mexikói világdöntőre, ahol méltóképpen képviselné az országot.
legfrissebbek
Rágcsálóirtás folyik a parkokban, lakótelepeken és patakpartokon városszerte
Átfogó rágcsálóirtás kezdődött szeptember 30-án Szombathelyen.
Csatlakozott a PASCH közösséghez a Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum: ebben a tanévben kerül sor az első DSD nyelvvizsgákra
2024. október 8. napjától a Vas Vármegyei SZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum hivatalosan is a PASCH (Schulen: Partner der Zukunft) közösség tagja lett: az ünnepélyes aláírásra az iskola aulájában került sor.
Évfordulós ünnepség a segítés jegyében
Tízéves a Soroptimist International Club Szombathely, a hagyományokhoz híven gyertyát gyújtottak a születésnapi rendezvényükön szombaton a Pannónia étteremben. A Soroptimist International Club Szombathely – Colonia Savaria Egyesület tagjai küzdenek a nők és lányok jogaiért, életük jobbá tételéért.
Lezárult a 2024-es központi szúnyoggyérítés
Lezárult a 2024-es központi szúnyoggyérítés - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Letették az esküt a Vas Vármegyei Közgyűlés tagjai
Megtartotta alakuló ülését a Vas Vármegyei Közgyűlés. A 15 tagú testület elnökévé ismét Majthényi Lászlót választották, aki harmadik ciklusát kezdi. Munkáját Kondora Bálint és Marton Ferenc alelnökként segíti, és ezúttal társadalmi alelnököt is választottak Melega Miklós személyében. A képviselők és az elnökség megbízatása 2029 októberéig tart.