Retrieversport Szombathelyen: Arwen, a féltünde labrador

Állunk hárman a majdnem őszben az egykori Garasin-laktanya lőtere melletti susnyás-füves területen. Igen, ott ahol 1985-ben páncéltörő ágyúra szerelt kispuskával gyakoroltuk az irányzást, hogy miként lőjük majd ki a hanyatló Nyugat ránk rontó harckocsijait. De végül az álnok imperialisták nem jöttek, így kénytelenek voltunk Gorenje hűtőládák, ITT Nokia televíziók, C64-es komputerek vásárlásával többszörös csapást mérni a haldokló kapitalistákra. 

Szóval, ennyi kitérő után még mindig álldogálunk az egykori virtuális harcmezőn, három kétlábú, meg egy négylábú tündekirálynő, Arwen. Utóbbi meglehetősen izgatott, gazdájával, Szabó Lajossal a heti gyakorlást végzik, és a hölgy, a neve ellenére nem orkokat kajtat elő a dúsan tenyésző bokrokból. Arwen ugyanis 4 és fél éves, hivatalos titulusa: munkavonalas labradorlány. Nála nem annyira a küllem a lényeges (bár fess, izmos és kifejezetten atletikus ebről van szó), hanem az, amit tud.  

A kutya gazdájával együtt a retrieversportot űzik, ami a gyakorlatban annyit tesz, Arwennek azt kell tennie a tréningen és a versenyeken, amire kitenyésztették: apportíroznia kell a lelőtt vadat. Ezért kissé gyanakodva nézzük a gazdán lógó terjedelmes táskát, mert abban a mérete alapján egy-két nyúl és/vagy fácán simán elfér tömörítve, és az oldalzsák meglehetősen tömött formát is mutat, de őszinte megkönnyebbülésünkre csak dummyktól púpozódik a tarisznya.

A dummy nem más, mint egy félkilós apporttárgy, egy zsák, majdnem vad, Arwen pedig azért izgul, mert már régen akcióban kellene lennie, de vezetője még mindig a két kósza kétlábút igyekszik bevezetni a sport rejtelmeibe. Szabó Lajos ekkor kivesz a táskából négy szép kövér dummyt, és szép, magas ívben szétszórja őket a terepen, meglehetősen nagy távolságokra. 


Ekkor kifejezetten megörülünk, hogy nem szálltunk be ebbe a sportágba, mert nagyjából a másodiknál veszítjük el a fonalat, hogy hova is csapódott be tompa puffanással a füles tárgy, aztán csak bóklásznánk tanácstalanul a cserjésben, mint lúzer polgármester a községegyesítés után. 

Arwen ülve figyeli a röppályákat és rögzíti, hogy hol tűnnek el a fűben, bokrok mögött a dummyk. A kutyaszemek ezután a gazdát fixírozzák, Szabó Lajos pedig komótos kézmozdulattal jelzi a kutyának, hogy merre kell indulnia, már ha elhangzik a parancs. Kissé olyan, mint a repülőgép-hordozó anyahajókon az indítást vezénylő katona: előre mutat, Arwen pedig a vezényszóra szélsebesen kilő és elindul keresni. Egyszer csak síp harsan, a kutya megtorpan, ez jelzi neki, hogy nagyjából elérte az első dummy környékét, ott kell kikutatnia a művadat. Arwen szimatolás közben folyamatosan figyeli a gazdát, aki egyszer csak lekapja a fehér sapkáját – ezzel jelöli meg az irányt a labradornak, hogy merre forduljon.  És az együttműködés tökéletes, a tündekirálylány már vágtat is vissza a dummyval. 

- Neki a munka a mindene – mutatja be a láthatón csak a feladatra koncentráló a kutyát Szabó Lajos -, már korán, 8 hetes korában rá volt kattanva a munkára. A tenyésztők az ilyent hamar kiszúrják, hiszen folyamatosan figyelik a kölyköket, hogy milyen a munkakedvük, miként apportíroznak, hogyan viselkednek kutyákkal, emberekkel. Ő nagyon pörgős, hamar ráállt a munkára.

Arwen közben elindul begyűjteni a második dummyt is, miután gazdája elindította. Nem telik bele sok idő, és előkeríti egy rozoga csipkebokor alól és már hozza is vissza.

-    Golden retrieverrel kezdtem, őt Boninak hívták – meséli Szabó Lajos, hogy került bele a retrieversportba -, nagyon tetszett a fajta, őt még hobbi céllal vettem. Boni tenyésztője küldött egy csomagot, amiben dummy, síp és retriever póráz volt. Ezzel fertőződtem meg, így kezdődött a verseny- és munkakutya-pályafutásunk. Aztán annyira megtetszett a sport, hogy teljesen kezdtem beleásni magam a témába. Hosszú idő és sok gyakorlás kellett ahhoz, hogy eljutottam arra a szintre, hogy versenyezzem is  Bonival, amit aztán Arwennel folytattam, kamatoztatva a megszerzett tapasztalatokat.  Látható, hogy miért van szükség a rengeteg tréningre: a versenyeken a kutyát nagy távolságban kell megállítani, majd jelzem neki, hogy merre menjen. Ebben kezdetekben segített nekem egy tréner, az ő útmutatása alapján gyakoroltunk tovább. A kutyának számos ismeretet el kell sajátítania ahhoz, hogy versenyeken részt vehessünk: helyben kell maradnia, amit stabilitásnak neveznek, csak parancsra indulhat, amikor velem együtt jön, tökéletesen követnie kell a mozgásomat, a fordulataimat. Ismernie kell a sípot, a kézjeleket, nem félhet a lövéstől, az ugyanis teljesen kizáró ok. Erre a koronglövő pályánál edzettünk, egyre közelebb mentünk, amikor lövészet volt. Talán ebből is érzékelhető, hogy nem mindegyik labrador alkalmas a munkára. 

Ahogy Szabó Lajos mesél a versenyekről, az az érzésünk támad, hogy a magasabb kategóriák szabályrendszerét az amerikai tengerész-gyalogságnál szolgált őrmesterek állították össze, akkora a  szigorúság – nyilván nem lehet fegyelmezetlenül és össze-vissza apportírozni, mert akkor felborul a világ rendje. Arwent a gazdája azért kiküldi a harmadik dummyért, annak helyét úgy nagyjából Gencsapáti és Perenye között sejtjük, de a kutyán ez a feladat sem fog ki, simán lokalizálja, majd pedig behozza a tárgyat. 

-    A versenyek lényege – magyarázza el Szabó Lajos -, hogy fokozatosan olyan körülmények között álljon helyt a kutya, mint az igazi vadászaton, a legmagasabb szintű vetélkedésen pedig már minden élesben megy. A retrieverek feladata, hogy lelőtt vagy megsebzett vadat anélkül hozzák be, hogy összeroppantanák, azaz nem lehetnek „keményszájúak”. A working test (munkateszt) a bevezető kategória, itt a félkilós zsákokat begyűjtve készülnek fel a vezetők és a kutyák a komolyabb versenyekre. A következő lépcsőfok a dummy trial, ami még mindig dummykkal zajlik, többféle feladatot kell teljesíteni a retrievereknek. 

Az egyik ilyen a memory kihívás, itt a dummy leesési helyétől más irányba viszik el a kutyát, neki emlékezetből kell megtalálni a zsákot. A blind (vak) feladatnál csak egy lövés adja meg az irányt, a full blind (teljes vak) valamilyen tereptárgyhoz kell elvezetni Arwent. Mindezeket a távolság is nehezíti, a nyílt kategóriában 200 méteren túl is keresnek a kutyák, itt van jelentősége a sípnak, a kézjeleknek, a sapkának és a segítőknek. 

Arwen ezalatt a negyedik dummyra készülődik, ami már az erősen a „hova is dobtuk” kategória, de még az is belefér, hogy a fotós szembefutós felvételt szeretne a labradorról, aki (maradjunk ennél) totálisan kizárja a külvilágot, csakis a feladatra figyel. 

-    A field trial már igazi vadászat – mutatja be a retrieversport Bajnokok Ligáját Szabó Lajos -, a csúcsversenyen nagyon könnyű kiesni. Elég egy halk nyüszítés, egy apró bemozdulás a helyben maradásnál, és még azelőtt le kell ballagni a pályáról, hogy a meccs igazából elkezdődött volna. A feladatok nehezek, előfordul, hogy két vad is fekszik azonos irányban és a bíró azt mondja, először a közelebbit hozza el a kutya. Az egyes országok is szerveznek field trialt, de vannak nemzetköziek is, a legutóbbira, a Hollandiában megrendezett International Working Testre  például eljöttek a skótok és megnyerték – egyébként a retrievereket Nagy-Britanniában tenyésztették ki. A hollandiai versenyen Arwennel együtt az egyik magyar csapat tagjaként képviseltük hazánkat, ez óriási megtiszteltetés számomra, és elismerése a munkánknak.  Arwen eddigi pályafutása során 15 megmérettetésen vett részt, ezek felén kitűnő minősítéseket kapott, de az összes helye dobogós. Tavasztól őszig munkaversenyekre járunk, ősztől tavaszig pedig igazi vadászatokra, a kutyáknak ez az igazi fíling, itt tudnak igazán felpörögni. 

Arwen közben visszatér a negyedik dummyval, engedelmesen a gazda kezébe adja. Nem volt mindig így, 10 hónapos koráig kiköpte, mondja Szabó Lajos,  ami hibának számít, de aztán egyszer, egy kétnapos verseny második napján  a kutya úgy döntött, hogy szabálykövető lesz, és azóta előírásszerűen adja le a (mű)vadat. Megkérdezzük, hogy a kábítószer-kereső kutyákhoz hasonlóan van-e kedvenc játéka, amivel motiválni lehet, de Arwen igazi élmunkás, amolyan elszánt öntödei szaki: neki a dummy a mindene. Ha a gazda veszi a táskát, már tudja, hogy a heti 2,5-3 órás tréning következik. 

Ahogy Szabó Lajos finoman megérinti a keresésre rápörgött labradort, ahogy bánik vele, azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy versenyek és szabályrendszerek mögött ott van az évezredes kötelék, ami társakká fűzi össze a kutyát és gazdáját. Nem is tudjuk megállni, hogy rákérdezzünk, hogy mi van akkor, ha Arwen lekattan a begyűjtési üzemmódról:

-     Természetesen családi kutya, amellett, hogy elfoglalhatja a kanapét, és van saját helye, ahova félre tud vonulni – mondja Szabó Lajos. - Arról azért egyikünk sem feledkezik meg, hogy ki a vezér. Arwenről annyit kell tudni még, hogy fiatal korában annyira energikusnak bizonyult, hogy egy kicsit rombolt. Atkinson pszichológiai könyvét rendesen szétkapta, már csak az a kérdés, hogy mikor írja meg a kisdoktoriját belőle.

Nézzük a fűben heverő, a feladatokra váró kutyát, akit (még mindig) versenyeken mindenféle előírások betartásával valamint nehezített, ravasz feladatokkal tesztelnek, és szilárd meggyőződésünk, hogy hamarosan elkészül vele. 

Szöveg: Török Tibor
Fotók: Nagy Jácint