km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Mindkét kezében kés volt és kiabált valamit – rendőrökre támadt egy hajléktalan férfi Párizs közelében

Mindkét kezében kés volt és kiabált valamit – rendőrökre támadt egy hajléktalan férfi Párizs közelében

A késsel felfegyverzett férfit egy Párizshoz közeli település, Dugny buszmegállójában szerdán lőtték le a rendőrök, miután rájuk támadt.

A rendőrség egyelőre nem tudott tájékoztatást adni a támadó személyazonosságáról. A dugnyi városháza tisztviselője, aki szerint az incidens reggel 7 órakor történt, azt mondta az AFP francia hírügynökségnek, hogy a férfit hajléktalanként ismerték a környéken.

„Egy hajléktalan volt, vele volt minden csomagja, és több réteg ruha volt rajta” – mondta Thierry Pichot-Maufroy biztonságért felelős alpolgármester. „Még mindig nem tudjuk, mi történt. A szemtanúk arról számoltak be, hogy kiabált valamit” – tette hozzá a Párizstól északkeletre fekvő város illetékese.

A prefektúra tájékoztatása szerint a rendőrség „egy buszmegállóban ülő férfival szemben lépett fel, akinek mindkét kezében kés volt”. „Amikor az egység mellé érkezett, a férfi szó nélkül rájuk vetette magát” – közölte a rendőrség.

„A késsel felfegyverkezett férfi egy buszmegállóban volt, és fenyegetőzött. (A rendőrök) először elektromos sokkoló pisztolyt használtak, majd mivel nem tudták megfékezni, az egyik rendőr használta a fegyverét” – tették hozzá a hatóság képviselői.

A prefektúra azt közölte, hogy az egyik rendőr elektromos sokkolót használt, majd egy másik rendőr „elsütötte a fegyverét”, megsebesítve a férfit a mellkasán. A lelőtt gyanúsítotton a rendőrök „az elsősegély kiérkezéséig szívmasszázst alkalmaztak, de a férfi ennek ellenére meghalt”.

A rendőrök elleni újabb támadás alig pár nappal a kelet-franciaországi Mulhouse-ban elkövetett, halálos áldozatot követő késelés után történt. Egy 37 éves algériai illegális bevándorlót azzal gyanúsítanak, hogy szombaton késsel megölt egy 69 éves portugál férfit, és megsebesített hét másik embert, köztük súlyosan két parkolóőrt, és további öt rendőrt.

A rendőrség felügyeleti szerve, az IGPN által közzétett legfrissebb adatok szerint 2023-ban 36 ember halt meg rendőri intézkedés következtében.

Egy hónappal ezelőtt rendőrök öltek meg egy férfit, aki a közép-franciaországi Brive-la-Gaillarde-ban meztelenül és késsel felfegyverkezve hatolt be egy templomba. A rendőrök szerint a férfi fenyegetően viselkedett, és hiába próbálták „elektromos sokkoló többszöri használatával megfékezni”.

(MTI)

Fotó: CLPRESS / News agency

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.