km/óra
  2023.12.04., hétfő  •  Borbála, Barbara napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Remek védekezés és pontszerzés a listavezető otthonában

Remek védekezés és pontszerzés a listavezető otthonában

"Idegenbeli rangadón mindenképp siker a döntetlen, inkább a Vasas elleni hazai meccset sajnálhatjuk, hiszen a maihoz hasonló védekezéssel begyűjthettük volna a két pontot. A listavezető Vasas vendégeként komoly feladat várt felnőtt csapatunkra, a fontos pontok mellett szerettünk volna visszavágni a három hete hazai pályán elszenvedett vereségért" - olvasható az SZKKA honlapján.

Idegesen, rontott lövésekkel kezdte mindkét csapat a rangadót, tíz perc után 3-3-at mutatott az eredményjelző. A folytatásban is döcögtek a támadásaink, de a jól müködő védekezésünknek köszönhetően tartottuk a lépést a hazaiakkal, a 20. percben 8-8 volt az állás. A vérbeli rangadóhoz méltó első félidő hajrájában kisebb hullámvölgybe kerültünk, de az utolsó percben Horváth Anna megtörte a gólcsendünket, így a szünetben 13-11-re vezetett a Vasas.

A második félidőben a védekezésünk mellé a támadójátékunk is feljavult, Christe Dalma pedig a kapuban remekelt, így folyamatosan ott lihegtünk a Vasas nyakán. Rendszeresen pont akkor hibáztunk bele, akkor megnyílt az esély az egyenlítésre, de aztán az utolsó tíz percbe lépve megtört a jég, a tízgólos Pődör Rebeka egalizált, így óriási izgalmak maradtak a végjátékra. Három és fél perccel a vége előtt aztán újra kettővel ment a Vasas, de nem adtuk fel és hatalmasat küzdve nem csak visszajöttünk, de hosszú idő után fordítottunk is, 25-24-es vezetésünknél már csak 1:18 volt vissza a meccsből. Az őrült hajrá legvégén Christe Dalma 16. védésével maradt a 25-25-ös döntetlen, így a listavezető Vasastól egy ponttal távozva feljöttünk a tabella harmadik helyére.

Köszönjük Szurkolóink támogatását!

- Kemény, harcos mérkőzést játszottunk. Idegenben az listavezető ellen egy pontot szerezni mindenképp siker. Kicsit azt sajnálhatjuk, hogyha a Vasas elleni hazai meccsen is így védekezünk, akkor otthon bezsebelhettük volna a két pontot. Kemény védekezéssel bármilyen mérkőzést meg lehet fordítani, meg lehet nyerni. Ezt megtanultuk, ezt kell továbbvinnünk. Sok van még hátra, a kezünkben van a sorsunk – értékelte a rangadót vezetőedzőnk, Pődör Zoltán.

 

Vasas SC – Szombathelyi KKA 25-25 (13-11)

NB I/B., 30. forduló, Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok

SZKKA: Christe – Varga N. 3, Kulcsár 1, Pődör R. 10, Szmolek 4, Pődör B. 1, Tanaskovics, Balogh P. 3, Dombi L. 1, Horváth A. 2, Kiskartali, Győri, Szendrei, Biró, Fritz (K).

A cikk az SZKKA oldalán olvasható.

Fotó:szombathelyikezilabda.hu

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
legfrissebbek
2024 tavaszán elkezdődik a Csaba utca felújítása
Jövőre felújítják Szombathely egyik legrosszabb állapotú utcáját, a Csaba utcát. Erről Putz Attila (Éljen Szombathely!), a keleti várorész önkormányzati képviselője adott hírt, amikor azt írta, hogy ma megtörtént az első tervegyeztetés az ügyben.
Szombathely közlekedéssel kapcsolatos kihívásaira kerestek megoldást a városházán
December 4-én, hétfőn délután rendezték meg az EIT Urban Mobility TICER projekt gálarendezvényét a szombathelyi városháza nagytermében.
Maxi-Dubajt álmodott Orbán Viktor Rákosrendezőre
A Burzs Kalifa arab beruházójával építtetne új milleneumi városközpontot Rákosrendező pályaudvar 130 hektáros, állami tulajdonú, jelenleg rozsdaövezeti besorolású területén a kormány. Ezt Lázár János építési és közlekedési minszter jelentette be.
Még nem véglegesek az új választókerületi határok Szombathelyen
A népesség csökkenése miatt Szombathelyen módosítani kellett a választókerületeket, a jegyző elkészítette az új felosztást. A kihirdetés után 15 napig volt lehetőség a jogorvoslatra, városunkban a a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Társaság a Szabadságjogokért és a Választási Földrajz segítségével megtámadta a jegyzői határozatot. A törvényszék megsemmisítette a beosztást, mert az nem tartalmazott érdemi indoklást, írja a telex.hu.
Heroint szállított a HA-SKA jelzésű gépen, őrizetbe vették a legendás magyar pilótát
8.1 millió eurót érő heroinnal bukott le Dublinban két magyar férfi múlt pénteken, a helyi nyomozók szerint az idősebb pilóta Európa-szerte hozta-vitte a heroin-, kokain- és kannabisz-szállítmányokat.