km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Remek kezdés, a Haladás-Viktória legyőzte a Győrt a Simple Női Liga első fordulójában

Remek kezdés, a Haladás-Viktória legyőzte a Győrt a Simple Női Liga első fordulójában

A szombathelyiek már az első félidőben kétgólos előnyre tettek szert Nagy Vanessza, valamint Gődér Brigitta találataival, ezt pedig meg is őrizték a végéig, többek között Bíró Barbara parádés kapusteljesítményének is köszönhetően.

 

SIMPLE NŐI LIGA, 1. FORDULÓ

HALADÁS-VIKTÓRIA FC - ETO FC GYŐR 2-0 (2-0)

 

Haladás-Viktória FC: Bíró – Balogh, Gődér, Horti, Kovács V. – Németh M., Urbán V., Swetman (Németh Zs., 85.), Koprena (Csizmadia, 79.) – Németh A., Nagy V. (Kiss-Lantos, 75.).

Vezetőedző: Székely Tibor

ETO FC Győr: Szőcs – Fél P., (Nagy L., 46.), Savanya, Kovács L. – Németh L (Vida, 71.)., Oláh, Rácz (Feketevizi, 88.), Nagy F., Öreg (Sali, 75.) – Süle, Cameron

Vezetőedző: Menczeles Iván

 

Zöld-fehér nyugati rangadóval indult a Simple Női Liga 2021/2022-es idénye, ugyanis péntek délután az ETO FC Győr együttese látogatott a Haladás Sportkomplexumba. Mindkét együttes nagy átalakuláson ment át a nyáron, távozók és érkezők is akadtak győri, valamint szombathelyi oldalon is. Több játékos is volt csapata ellen lépett pályára a nyitófordulóban, a vasiak keretéből Gődér Brigitta és Bódai Viktória játszott korábban Győrben, míg a Rába-partiaknál Rácz Zsófiáról, Németh Lorettáról, valamint Öreg Cintiáról mondható el ugyanez.

 

A vendégek kezdték jobban a mérkőzést, többet birtokolták a labdát, de komoly fölényt nem tudtak kiharcolni. A 9. percben jegyezhettük fel az első helyzetet, Nagy Vanessza cselezte be magát a kapu előterébe, de 18 méteres lövését védte Szőcs. Két perc múlva viszont megszerezte a vezetést a szombathelyi együttes. Nagy Vanessza kapott labdát, higgadtan bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd 12 méterről a hosszú, bal sarokba helyezett (1-0). A gól jót tett a hazaiak futballjának, a kezdeti idegeskedés után megnyugodtak és vezettek néhány formás akciót. Ettől függetlenül változatlanul a kisalföldiek voltak veszélyesebbek, de a szombathelyi védők jól állták a rohamokat. A játék a hazaiak térfelén folyt, a győriek igyekeztek mindkét oldalról megbontani a védelmüket. Az első vendéghelyzetre húsz percet kellett várni, egy jobb oldali beadást Nagy Fanni fejelt mellé 11 méterről. Két perc múlva szintén a jobb oldalon futott győri akció, a beadás után Öreg bal sarokra tartó félmagas lövését védte látványos, nagy vetődéssel Bíró. A 26. percben ismét a szombathelyi kapusnak volt dolga, de Oláh balról leadott kísérlete sem okozott neki gondot. A szombathelyiek hálóőrén ezen a napon nem lehetett túljárni, nem sokkal később újból Oláh, ezúttal jobb oldali próbálkozását hárította. A 29. percben gyönyörű Koprena-Nagy-Sweatman kombináció után utóbbi 19 méteres lövése nem sokkal kerülte el a jobb sarkot. A 37. percben növelte előnyét a Haladás-Viktória. Koprena bal oldali szögletét a hosszún érkező Gődér az öt és feles bal sarkáról a hosszú, jobb sarokba fejelte. (2-0). A 42. percben egy gyors kontrát vitt végig a jobb szélen Németh Adél, majd 12 méteres lövését lábbal védte Szőcs.

 

Szünet után a vendégek láthatóan minél hamarabb szépíteni akartak, ám a vasiak óriási lelkesedéssel és akarattal futballoztak. Kemény ütközések voltak, öt perc alatt előbb Kovács Laurát, majd a kapus Szőcs Rékát kellett hosszasan ápolni. A hazaiak remek akciókat vezettek és közel jártak hozzá, hogy tovább növeljék előnyüket. A 68. percben a Ferencvárosból érkező Tiffany Cameron fordult le, de 16 méteres lövését bravúrral védte Bíró. Két perc múlva ismét a szombathelyi kapus parádézott, fél percben belül két nagyot hárított. A 78. percben Vida tört be a bal oldalon a tizenhatoson belülre, de bal sarokra tartó lövését hárította Bíró. A hajrát ugyan megnyomták a vendégek, de a szombathelyiek már nem engedték ki kezükből a teljesen megérdemlelt győzelmet.

 

A Haladás-Viktória remek győzelemmel kezdte tehát a szezont, Székely Tibor csapata az itt megszerzett lendülettel utazhat jövő héten a tavalyi bajnoki ezüstérmes MTK együtteséhez.

 

Fotó: Nagy Jácint

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.