km/óra
  2025.03.24., hétfő  •  Gábor, Karina napja
Rekordszámú jelentkező a Balaton-átevezésre

Rekordszámú jelentkező a Balaton-átevezésre

Rekordot jelentő, több mint 2000 nevezés érkezett a nyár egyik legnagyobb szabadidősport-rendezvényére, a jövő vasárnapi Hervis Balaton-átevezésre.

 

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) STOPPER úszóházában elhangzott, hogy a Badacsony és Fonyód közötti 9 kilométeres táv kajakban, kenuban, SUP-on vagy akár sárkányhajóban lapátolva is megtehető a vitorlásokból álló vízi folyosón keresztül, amely a déli partról vezet át Badacsonyba és vissza. A rajt és a cél helyszíne nem változik, Fonyódon a kutyás strand lesz a verseny központja, ahol a táv teljesítése után idén is szórakozási lehetőségek várják az átevezés közönségét.
    

Könnyid László, Magyar Turisztikai ügynökség vezérigazgató-helyettese elmondta, kutatásaik azt mutatják, hogy az aktív időtöltést kedvelők és keresők száma egyre nő, népszerűek a sportos, vízközeli események.
    

"A Balaton-átevezés sokakat fog megmozgatni, és ezáltal az új generációból is sokan megszeretik majd a vízi sportokat" - jelentette ki.
    

Bíró Bence, a Hervis Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, hogy azért álltak az esemény mellé, mert a cég nem a profi sportolókat, hanem a szabadidő-sportolókat célozza meg, és az augusztus 16-i esemény az egyik legnagyobb ilyen megmozdulás. Kiemelte, nemcsak névadói a futamnak, hanem közel 50 fővel részt is vesznek az eseményen.
    

Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke örömmel jelentette be, hogy a nevezés már meghaladta a tavalyi számot. Megemlítette, hogy a 2019-es eseményhez hasonlóan, az idén ő maga is vízre száll, és a sportág egykori klasszisai is ott lesznek az eseményen, hirdetve a mozgás fontosságát, népszerűsítve a természetet és a vízi sportokat. Szólt arról is, hogy a szövetség halad a korral, alkalmazza az új vízi eszközöket is.
    

Az MKKSZ elnyerte a 2021-es SUP-világbajnokság rendezési jogát, ezt az eseményt pedig jövő szeptemberben Balatonfüreden tartják, az időponttal azt is hangsúlyozzák, hogy a Balaton nem csak nyáron élvezhető - mondta.
    

A Balaton-átevezésre a jövő hét végéig lehet nevezni a balatonatevezes.hu weboldalon, vagy a helyszínen az előző napon 12 és 17 óra, illetve a rendezvény napján 6.30 és 11 között. (MTI)
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legfrissebbek
WSSZ: Két arany minősítés és továbbjutás a Regionális Diákszínjátszó Találkozón
A Weöres Sándor Színház adott otthont a Nyugat-Dunántúl Regionális Diákszínjátszó Találkozónak. 11 csoportban több, mint 120 diák állt a világot jelentő deszkára a jó hangulatú seregszemlén.
Nyilvánosságra hozták a kompetenciamérés eredményeit, matekból és szövegértésből egyre gyengébbek a magyar diákok
Matematikából minden évfolyamon, szövegértésből egy kivételével ugyancsak minden évfolyamon alacsonyabb pontokat értek el a diákok a 2024-es kompetenciamérésen az egy évvel korábbinál - derült ki az Oktatási Hivatal (OH) adatközléséből. A 11. évfolyamosok veszítették a legtöbb pontot.
Elbúcsúztatták Bényi Ildikót
Hétfőn búcsúztatták el Bényi Ildikó Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezetőt, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövetét a hernádvécsei temetőben. A közmédia egykori műsorvezetőjét családja, kollégái, ismerősei és a helyi lakosok kísérték utolsó útjára.
Vonat elé feküdt egy férfi Gencsapátinál - könnyű sérülésekkel élte túl a tettét
Gencsapáti felső feltételes megállóhelynél az érkező szerelvény lassított a peronon álló ember miatt, aki aztán belépett a vonat elé, majd lefeküdt a sínekre. A mozdonyvezetőt megviselte az eset.
Két személyautó ütközött össze a Szelestey László és a Vörösmarty Mihály utca kereszteződésében
Balesetekhez és faágak eltávolításához öt alkalommal riasztották a Vas vármegyei tűzoltókat a hétvégén.