km/óra
  2025.05.19., hétfő  •  Ivó, Milán napja
Ragadós száj- és körömfájás: lezárások a szlovák-magyar határon

Ragadós száj- és körömfájás: lezárások a szlovák-magyar határon

Szlovákia a száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben, a betegségre fogékony állatokat szállító teherforgalom elől lezárja az összes kishatár-átkelőt a szlovák-magyar határon, a nagy határátkelőknél pedig fertőtlenítő kapukat állítanak fel – derült ki a szlovák közlekedésügyi tárca és a belügyminisztérium MTI-nek is eljuttatott közleményeiből szerdán.

A szlovák közlekedési minisztérium közleményében figyelmeztetett: a száj- és körömfájás megbetegedés terjedésével összefüggésben korlátozott forgalmi rend van érvényben mind a szlovák-magyar, mind pedig a szlovák-cseh határátkelőhelyeken, ami miatt torlódások fordulhatnak elő. A betegség terjedésével összefüggésben Csehország is ellenőrzéseket vezet be a cseh-szlovák határátkelőknél.

A szlovák belügyminisztérium közölte:

mindennemű – a száj- és körömfájás terjedésének megakadályozásával összefüggésben hozott – a határforgalmat érintő korlátozás kizárólag az erre a betegségre fogékony állatokat szállító teherforgalomra vonatkozik. További részletekről későbbre ígért tájékoztatást a szlovák belügyminisztérium.

„A közlekedési tárca a fuvarozók türelmét kéri a kialakult helyzettel kapcsolatban, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a korlátozások minél kisebb mértékben érintsék őket” – jelentette ki Jozef Ráz szlovák közlekedésügyi miniszter a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség által is idézett közleményben. A szlovák minisztérium egyúttal arra kéri a fuvarozókat, hogy kövessék a határforgalmat érintő időszerű hatósági közléseket.

A szlovák kormány kedden a száj- és körömfájás betegség eseteinek előfordulásával összefüggésben országos szintű rendkívüli helyzet kihirdetésének jóváhagyásáról döntött.

Az állatállományt érintő, rendkívül fertőző betegség előfordulását Szlovákiában az ország déli részén, a dunaszerdahelyi járás négy településén – Bakán, Medvén, Csiliznyáradon és Lúcson erősítették meg. Az érintett településeken és környékükön már a hétvégén rendkívüli intézkedéseket – egyebek közt kötelező fertőtlenítést és az állatok szállítására vonatkozó korlátozásokat rendeltek el – illetve hatósági rendelet mentén megkezdték az érintett állatállományok kényszervágását.

A Szlovákiában 50 év után most először előforduló fertőző betegséggel kapcsolatban előállt helyzetet mind a szlovák agrárminiszter, mind Robert Fico kormányfő nagyon komolynak minősítette.

(MTI)

Fotó: Pixabay

kapcsolódó cikkek
Ragadós száj- és körömfájás: friss hírekkel jelentkezett a Nébih, Vas megye is érintett
Ragadós száj- és körömfájás: friss hírekkel jelentkezett a Nébih, Vas megye is érintett
Jó hírrel jelentkezett kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc–biztonsági Hivatal: mint írják, befejezték a járványkitörésével érintett kontaktgazdaságok mintavételeit és minden vizsgálat negatív eredménnyel zárult. A kedvező járványügyi helyzet alapján az országos főállatorvos 2025. március 18-tól újabb korlátozások feloldásáról döntött, így többek között Győr-Moson-Sopron megyében – a kisbajcsi kitörés köré vont korlátozott terület kivételével – ismét engedélyezte a sertések, szarvasmarhák, juhok és kecskék belföldi technológiai mozgatását, valamint azonnali vágásra történő szállítását.
Még nem vagyunk túl a ragadós száj- és körömfájás járvány nehezén, most Szlovákiában bukkant fel
Még nem vagyunk túl a ragadós száj- és körömfájás járvány nehezén, most Szlovákiában bukkant fel
Szlovákia két déli járásában, a komáromi és dunaszerdahelyi járásokban, azokon belül három szarvasmarha-tenyészetben is megerősítették a száj- és körömfájásjárvány előfordulását – jelentette be Richard Takác szlovák mezőgazdasági miniszter pénteken.
Nébih: újabb hazai telepen találtak ragadós száj- és körömfájással fertőzött állatokat
Nébih: újabb hazai telepen találtak ragadós száj- és körömfájással fertőzött állatokat
A Győr-Moson-Sopron vármegyei Levél településen egy tejelő szarvasmarha-állományban igazolta a ragadós száj- és körömfájás (RSzKF) betegség jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, közölte a hivatal szerdán a honlapján.

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Sulyok Tamás meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra – közölte a Sándor-palota vasárnap az MTI-vel.
Agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak Joe Bidennél
A korábbi amerikai elnök múlt héten kereste fel doktorait húgyúti tünetek nyomán. Szervezetében csomót találtak, amelyről pénteken állapították meg, hogy prosztatarákról van szó.
NAV: még egy napig lehet módosítani az szja-bevallási tervezetet
Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
Nem ébredt túl jól a forint ezen a hétfőn
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – A békéért imádkozott XIV. Leó pápa a szolgálatának kezdetét jelentő szentmise után
Vasárnap tartották a XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisét a vatikáni Szent Péter téren, a mise után mondott Regina caeli elimádkozása előtt a békéért imádkozott az új egyházfő.