km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Programajánló: ünnep a magyar kultúra napján, túra, színház és koncertek

Programajánló: ünnep a magyar kultúra napján, túra, színház és koncertek

Ezen a hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: méltó módon ünneplik a magyar kultúra napját, a gyereket pedig bábszínház, a felnőtteket koncertek várják. A jövő hét is tartogat érdekes programokat.

 

RENDEZVÉNY
ÁDÁMOK ÉS ÉVÁK ÜNNEPE 2023 – AVAGY SÁNDOROK ÉS JÚLIÁK

Január 21., szombat 14.00
AGORA – MSH
Középiskolások színházi játéka hét képben.  Ünnepi megemlékezés a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan a 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándorról, a Weöres Sándor Színház szervezésében.
A Weöres Sándor Színház 2022-ben csatlakozott először az Ádámok és Évák elnevezésű országos középiskolai színházi játékhoz. Céljuk az, amiben nagyon hisznek: a színházművészetet közelebb hozni, közösséget építeni, élményeket adni! A színházkedvelő, tehetséges középiskolai csoportok tavaly sok energiával, motiváltsággal álltak a színpadra, és kápráztatták el a közönséget.
Idén is mozgósították a középiskolákat: osztályok, baráti társaságok és színjátszó csoportok jelentkezését várták. A téma ezúttal a 200 éve született Petőfi Sándor és Szendrey Júlia örök szerelme. Az Ádámok és Évákból így lett a seregszemle címe Sándorok és Júliák. Az iskolák képviselői ősszel kiválaszthatták azt a jelenetet, amelyik a legközelebb állt hozzájuk. A színpadi megvalósítást a csoportok fantáziájára bízták, ám szakmai és színpadtechnikai segítséget minden résztvevőnek biztosítottak. A fesztiválon nincs rangsorolás, a cél, hogy a diákok jobban megismerjék a magyar irodalom egyik klasszikusát és közelebb kerüljenek a színház világához. A játékot követően a csoportok igény esetén írásos szakmai értékelést kapnak. A fesztivál szervezője és rendezője Németh Gyöngyi színház-drámapedagógus.
2023-ban a Sándorok és Júliák középiskolai színházi játék január 21-én, 14 órakor kezdődik Szombathelyen, az Agora Sportház színpadán. A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.


MAGYAR KULTÚRA NAPJA – DÍJÁTADÓ GÁLA
Január 21., szombat 18.00
AGORA – MSH
Hazánkban 1989 óta ünnepeljük ezt a jeles alkalmat. Kölcsey Ferenc 1823. január 22-i keltezéssel írta alá a Himnusz kéziratát, így ez a nap vált a magyar kultúra ünnepnapjává. Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata hagyományosan a magyar kultúra napja alkalmából rendezett díjátadó gálán és ünnepi műsoron ismeri el a város kulturális életében kiemelkedő munkát végzett szakemberek munkáját. Ünnepi beszédet mond Horváth Soma, Szombathely alpolgármestere.
A díjátadó gálát követően a "Petőfi 200 est: Felül a gálya" című zenés műsort láthatja a közönség.
Petőfi forradalmi költészetének mai földben való csíráztatása versekkel, verselő dalokkal, daloló versekkel a költő születésének 200. évfordulója alkalmából – közös gitár- és harmonikakísérettel.
Az előadásban olyan művek hangoznak el, mint: Föltámadott a tenger, Megint csak beszélünk, Egy gondolat bánt engemet, Falu végén kurta kocsma, és még számos költemény. Helyet kap a klasszikus szavalás is, ám kissé újraértelmezve, aktualizálva, megspékelve némi fanyar humorral.
Előadók: Petruska András, Maszkura (Bíró Szabolcs), Kathy Zsolt.


SZOMBATHELY VÁROS FOGADALMI ÜNNEPE
Január 22., vasárnap 9.00
SZÉKESEGYHÁZ
Szent Fábián és Szent Sebestyén vértanúk napja.


PILVAX – KULTÚRTÖRTÉNETI KÁVÉZÓ DIÁKOKNAK
Január 23–25., hétfő–szerda
AGORA – MSH
Régi idők kávéházi hangulatát idézik meg kortörténeti, irodalmi témakörben, szervezett csoportok részére. A foglalkozások keretében a résztvevők Petőfi korát, a reformkor mindennapjait, a kor kulturális hangulatát ismerhetik meg több nézőpontból, újszerű ismeretátadási módszerekkel.
A gasztronómia és az irodalom összekapcsolása, kultúrtörténeti játék a reformkor hétköznapi életéről.
A programot felső tagozatos és középiskolás diákoknak ajánlják. A foglalkozások időpontja hétköznap délelőtt és délután – előzetes bejelentkezés alapján.


SZÍNHÁZ
MICHAEL ENDE: LENKA ÉS A TÜNDÉR

Január 22., vasárnap 10.00
MESEBOLT BÁBSZÍNHÁZ
Lenka egészen hétköznapi kislány. Szeret iskolába járni, szeret játszani, szereti a szüleit, csak hát… Őszintén szólva nem mindig szeret szót fogadni. Apa és Anya gyakran túl szigorúak vele, Lenka legalább is ezt így érzi. Bizony minden teljesen más lenne, ha a szülők nem lennének annyival nagyobbak! Ki más tudna ebben a nehéz ügyben segíteni, mint egy igazi kívánságteljesítő tündér, Titokzatos Teodóra? Ha egy dühös kislány varázserőre tesz szert, akkor garantált a bonyodalom, az előre nem látható helyzetek sokasága.Michael Ende világhírű meséje különleges, izgalmas bábtechnikák segítségével elevenedik meg a Mesebolt Bábszínház színpadán, sok humorral, némi bölcsességgel, és rengeteg mesélőkedvvel.
Ajánlott korosztály: 4 éves kortól.


DÉRYNÉ IFJASSZONY

Január 27., péntek 18.00
MMIK
A Déryné Program társulata Vidnyánszky Attila rendezésében mutatja be színdarabját az MMIK Szombathely színpadán. A részvétel díjmentes, előzetes regisztrációhoz kötött.
Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója a darabválasztás kapcsán elmondta, hogy már a program megalakulásakor tudták, hogy a Déryné ifjasszony című művet az elsők között szeretnék bemutatni a program névadója előtt tisztelegve. A „zászlóshajónak” tervezett előadás előkészítésével pedig a társulatépítés folyamata is összekapcsolódott.
Az előadás főhajtás a magyar színjátszás hőskora előtt, ahol a vándorszínészek romantikus szerelmek, nagy fellángolások, szenvedélyes viszonyok szövevényében hol küszködnek, hol csatát nyernek hivatásuk, a magyar nyelvű színjátszás ügyéért folytatott küzdelemben. A színpadon megelevenedő miliőt átszövi a színház erejébe vetett hit, ezért a láthatatlan bizonyosságért zajló folytonos törekvés, melyben ki-ki a maga tehetségével, leleményességével vagy éppen fondorlatával próbál érvényesülni. Az előadást a színészek hangszeres játéka teszi még virtuózabbá.


ELŐADÁS
A KŐSZEGI VÁRSZÍNHÁZ 40 ÉVES TÖRTÉNETE – KÖNYVBEMUTATÓ

Január 23., hétfő 17.00
KŐSZEG – JURISICH MIKLÓS GIMNÁZIUM
A kultúrát ünneplik – a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódóan – a Jurisich Miklós Gimnázium dísztermében január 23-án, hétfőn, 17 órától. Ünneplik Petőfi Sándort, aki 200 éve született, s ünneplik Madách Imrét is, aki szintén 200 esztendeje született, csak három héttel később, mint Petőfi. Kölcsey Ferenc pedig ugyancsak 200 éve, 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz című versét. Epres Attila színművészt – a Kőszegi Várszínház "nyári társulatának" tagját – kérték fel, hogy vegyen részt velünk ebben a kulturális emlékezésben.
A kötet kapcsán Pócza Zoltánnal, Gelencsér Ildikóval, Epres Attilával, Trifusz Péterrel, illetve a könyv szerkesztőjével, Tóthárpád Ferenccel beszélget Karácsony Ágnes újságíró. A Magyar Kultúra Napján köszöntőt mond: Básthy Béla polgármester. Ünnepi beszédet mond: Majthényi László, a Vas megyei Közgyűlés elnöke.


KIÁLLÍTÁS
NEMZET-KÖZTI MAGYAR FOTÓSZALON

Január 24., kedd 17.00
AGORA – MSH GALÉRIA
A húsz éve alapított Magyar Fotóművészek Világszövetsége évente nyílt, nemzetközi fotópályázatot hirdet, melyre bárki küldhet képeket a kiírásban szereplő feltételekkel. Alapításkor elfogadott céljainknak megfelelően, az éves pályázati kiírásokban rendre szerepel a nemzeti hagyományok és a magyar identitás ápolásának szándéka.
A jubileumi XXII. Nemzet-közti Magyar Fotószalonra öt kategóriába (Archaikus, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója, Mit jelent magyarnak lenni? Természet – Kárpát-medence tájai, Általános), 7 országból 147 fotográfus küldte el 1617 alkotását. A független zsűri által elfogadott fotókból került összeállításra az itt bemutatásra kerülő 45 db-os dunántúli kollekció, melyben 16 dunántúli MFVSZ fotóművész képe is szerepel. A jól komponált, igényes technikával készült fotók hűen mutatják be a pannon táj természeti szépségeit, a nemzeti kultúránk gazdagságát, az emberközpontú fotográfia szépségét, humánumát. Ha mondhatjuk, hogy a fotózás korunk népművészete, akkor azt látható képek a kortárs magyar fotóművészetet képviselik.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető az intézmény nyitvatartási idejében. A kiállítást megnyitja dr. Patrus Sándor, a Magyar Fotóművészek Világszövetségének elnöke.


A KÍSÉRLETI TEXTIL
Január 28., szombat 15.00
SZOMBATHELYI KÉPTÁR
A szombathelyi textilbiennálék kétévenkénti megrendezése mellett 1975-től 1983-ig működött Velem községben Magyarország akkori egyetlen Textilművészeti Alkotóműhelye, ahová a megye támogatásának köszönhetően évente 10-10 művész hat hétre vonulhatott el és kísérletezhetett a műfaj adta lehetőségekkel, feszegetve azok határait. Az alkotóműhelybe pályázat útján lehetett bejutni, melyet egy szakemberekből, művészettörténészekből és textilművészekből álló zsűri bírált el. A programba bejutott művészek, az ott létük alatt létrehozott művekből kötelesek voltak a szombathelyi Textilgyűjteménynek egy munkát leadni. Bajkó Anikó Velemi táj I-II. című alkotása is ezek közé tartozik. Ingyenes tárlatvezetés. Tárlatvezető: Cebula Anna művészettörténész, képtárigazgató.


KONCERT
KARDOS HORVÁTH JÁNOS AKUSZTIK

Január 21., szombat 20.00
BOHÉM
Szociolux koncert. Kardos Horváth János szerző, zenész, szövegíró, előadó, zenekarvezető – korábban manager –, apuka, író, költő, kutya, hobbikertész, környezetvédő, útkereső, európai magyar férfiember. Dalaival, szerzeményeivel, műsoraival, közéleti megszólalásaival próbál reflektálni a világ finom rezdüléseire. Alkotóként új irányokat keres, témaválasztásaival a hétköznapi élet nagyszerű történeteit meséli el.
2021-ben A Dal című műsorban az Egyetlen szó című szerzeményével elnyerte az "év dalszerzője és szövegírója" díjat, a Kaukázus zenekar pedig a Petőfi Zenei Díjat kapta!


KENDIK PÉTER ZONGORAESTJE
Január 21., szombat 20.00
HEMINGWAY CULT & BAR


EGYÉB
ÉVKEZDŐ TEKERGŐ

Január 21., szombat 8.00–16.00
KŐSZEGI-HEGYSÉG
A Kőszegi-hegység télen, teljesítménytúra - 15 km. A GesztenyeKék Természetbarát Egyesület hiánypótló és hagyományteremtő teljesítménytúrája immáron 12. alkalommal kerül megrendezésre; idén először új útvonalon. A változatos, kevésbé ismert részeket is érintő túra a téli erdő szépségeit kívánja bemutatni.
Útvonal: Csónakázó-tó – Andalgó – Vasfüggöny turistaút – St. Germain-kereszt – Ördögtányér – Fatalin-bükkök – Óház-kilátó – Szabó-hegyi szalonnasütő – Szénsavas-kút – Természetvédelmi Látogatóközpont – Királyvölgy – Szulejmán-kilátó – Trianoni-kereszt – Kálvária-templom – Csónakázó-tó
Rajt és cél: Kőszeg, Csónakázó-tó (Tó-Part Vendégház). Nevezni 8.30–10.00 között lehet.


KÉZMŰVES KUCKÓ

Január 21., szombat 9.00–12.00
AGORA – MSH
Szeptember közepétől májusig szombat délelőttönként újabb és újabb bütykölési lehetőséggel várják az ügyes kezű óvodásokat és iskolásokat, akik a hagyományos és az újabb keletű kézműves technikákkal változatos alapanyagokból készíthetik el saját alkotásaikat – legyen az akár játék, dísz- és ajándéktárgy vagy hasznos használati tárgy. Téma: hópehely készítése.


EGYSZER VOLT…
Január 21., szombat 10.30
BERZSENYI DÁNIEL KÖNYVTÁR
Mesefoglalkozás 5–7 éveseknek. A foglalkozás témája a becsület lesz.


FUSSUNK A REKORTÁNON!
Január 24., kedd 17.00-19.00
SUGÁR ÚTI ATLÉTIKAI SPORTCENTRUM
Keddenként közös futásra invitálnak mindenkit a Sugár úti atlétikai pályára, ahol együtt futhat gyors és lassú futó. A bemelegítő laza futás után kicsit gyorsabbra váltanak, résztávokkal, fartlek futással, természetesen alkalmazkodva mindenkinek a saját erőnlétéhez.

 

Borítókép: A magyar kultúra napja alkalmából tavaly piros, fehér és zöld színekben pompázott a sportház. archív/Nagy Jácint
 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Pityerszeren csodás környezetben várják a húsvétot
Hagyományos húsvétváró rendezvényre várják az érdeklődőket a páratlan hangulatú Pityerszer műemléki környezetében az Őrségi Nemzeti Parknál.
Nem tűntek el iratok az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben - állítja a főügyészség
Az úgynevezett Völner-Schadl ügyben a vádiratban nem szereplő, fel nem használt bizonyítékok, adatok is megvannak, semmilyen irat nem tűnt el - közölte Fürcht Pál főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) vezetője a nyomozásáról tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Tűzhöz, balesethez és szén-monoxid-érzékelő jelzéséhez is vonultak a vasi tűzoltók
Három esetben kérték a Vas vármegyei tűzoltók segítségét műszaki mentéseknél és tűzesetnél tegnap, írják a katasztrófavédők.
Dr. László Győzőnek hála megújult a Vajdahunyad téri játszóter
Saját fizetésemből újult meg a Vajdahunyad téri játszótér, lakossági megkeresés nyomán, osztotta meg a hírt közösségi oldalára feltöltött videóban dr. László Győző alpolgármester.