km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Pénz nélkül magára hagyta napokig 13 éves lányát Körmenden egy anya

Pénz nélkül magára hagyta napokig 13 éves lányát Körmenden egy anya

A Körmendi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal a nővel szemben, aki magára hagyta 13 éves gyermekét Körmenden, 2019 októberében, közölte az ügyészség.

 

A vádirat szerint a vádlott férje csak hétvégenként tartózkodott otthon, mert kamion sofőrként dolgozott. Hétközben a vádlott egyedül gondoskodott a közös gyermekükről.


2019 októberében, egy keddi napon a vádlott betelefonált a munkahelyére és felmondott, majd bepakolt egy bőröndbe és elutazott Szolnokra, az új párjához. A vádlott nem mondta meg a gyermekének, hogy hová és mennyi időre megy el. A kislány egyedül maradt a lakásban, a vádlott nem hagyott pénzt nála, a gyermek azt ette, amit a hűtőben talált és éjjel is a tévét nézte, mert félt egyedül.


Csak pénteken derült ki az osztályfőnök kérdésére, hogy a kislány kedd óta egyedül van otthon. Ekkor az iskola értesítette az édesapát, aki hazasietett, azonban napokig nem volt pénzük, mert a vádlott a saját munkabérén túl magával vitte az apa október havi keresetét és a családi pótlékot is.


A Körmendi Járási Ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.