km/óra
  2023.06.09., péntek  •  Félix napja
Dacia
Falco: pénteken veszi kezdetét a XII. Horváth Zoltán Emléktorna

Falco: pénteken veszi kezdetét a XII. Horváth Zoltán Emléktorna

A nagy hagyományokkal bíró rendezvényre komoly nemzetközi mezőny érkezik az Aréna Savariába.

 

Szeptember 10-11-én rendezik meg a XII. Horváth Zoltán Emléktornát, a részletekről ma tartottak sajtótájékoztatót, melyet Tóth Kálmán, a Városstratégiai, Idegenforgalmi, és Sport Bizottság elnöke nyitott meg. Kiemelte, hogy az idei emléktorna lesz a felkészülési időszak legnívósabb tornája, ugyanis mindhárom meghívott csapat hazájának élmezőnyébe tartozik. Tavaly a pandémia okozta helyzet miatt kizárólag magyar együttesek vettek részt ez emléktornán, az idei évben viszont már három külföldi csapattal fog megmérkőzni a szombathelyi gárda. A BC Igokea Aleksandrovac regnáló bosnyák bajnok, a BC GGMT Vienna óriási erősítésen esett át, míg az FMP Belgrád ABA liga résztvevő volt a tavalyi szezonban. A nemzetközi mezőny kialakításában komoly szerepet vállalt Gasper Okorn szakmai tanácsadó.

 

Gráczer György ügyvezető igazgató azt emelte ki, hogy hatalmas öröm egy ilyen minőségű torna házigazdájának lenni. Az ügyvezető biztos benne, hogy a hétvége jól fogja szolgálni az együttes felkészülését.

 

Az esemény végén Váradi Benedek értékelte az eddigi felkészülést. A csapatkapitány elmondta, nagyon komoly munkát végzett el a csapat, és a szakmai stáb is megdolgoztatta a fiúkat. Biztosította a sajtó munkatársait, a szurkolókat, hogy a csapat jó állapotban van és teljes gőzzel készül a bajnokságra, aminek egy nagyon fontos mérföldköve lesz a hétvégi XII. Horváth Zoltán Emléktorna.

 

Az emléktorna programja:

2021.09.10. (péntek) 17.30 - BC GGMT Vienna – BC Igokea Aleksandrovac
2021.09.10. (péntek) 19:15 - Megemlékezés, megnyitó
2021.09.10. (péntek)  20:00 - Falco KC Szombathely- FMP Belgrád
2021.09.11. (szombat)  16:00 - Mérkőzés a 3. helyért
2021.09.11. (szombat) - 18:30 - Döntő

 

A tornára napi jegyek válthatók:

  • Diák, Nyugdíjas – 1000,-Ft
  • Felnőtt – 2000,- Ft
  • Mobil lelátó 2300,- Ft

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán

Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
Savaria Fórum 32. évfolyam 20. szám - 2023.06.02
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Perger Gyula atya visszatér Szombathelyre
A székesegyház plébánosa lesz. Több személyi változás is történt.
Elkészült a Belvárosi Levendulás
Megszépült a Mártírok tere: a Szombathelyi Belvárosért Egyesületnek köszönhetően a korábban inkább balkáni állapotokat mutató teret szombattól 700 tő levendula díszíti.
Helyi sikerek a XIII. Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőn
Május 12-14. között rendezték meg idén az Országos Nyugdíjas Ki-Mit-Tud és Népek Tánca-Népek Zenéje vetélkedőt Hajdúszoboszlón. A nagy hagyománnyal bíró, 13. alkalommal megrendezett megmérettetésen két helyi csoport, a Gyöngyöshermán Szentkirályi Polgári kör Népdal és nótaköre, valamint a Szombathelyi Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ĐURĐICE vegyes kórusa és senior táncsoportja is kiemelkedő eredményt ért el.
Civil összefogásból valósul meg a belvárosi levendulás
A Szombathelyi Belvárosért Egyesület június 2-án és 3-án levendulatelepítést végez a Mártírok terén. A civil kezdeményezés magánadakozásokból gyűjtötte össze a szükséges összeget ahhoz, hogy a Fő tértől alig pár méterre lévő tér megszépüljön, és újabb turistalátványosságot kínáljon a városba érkezőknek.
Egygólos győzelmet aratott és lépéselőnybe került a Haladás VSE az NB III-as osztályozón
A szombathelyiek Ferencz Zoltán és Tóth Márton találataival 2-1-es idegenbeli sikert arattak Orosházán az osztályozó első találkozóján.
legfrissebbek
Az áradó Rába szigetéről mentettek embereket a tűzoltók Vasban
Dugólétrák és kötelek segítségével menekítették ki a bajbajutottakat.
Ráfutásos balesetek okoztak nagy dugót több helyen is Vasban
Balogunyomnál egy Mercedes nyergesvontató lengyel vezetője volt figyelmetlen és a társának a szerelvényébe tolt egy álló személyautót. Szombathelyen csúcsidőben tolta össze a sort egy MAN teherautó.
A hét végén is folytatódik a záporos, zivataros idő
Folytatódik a záporos, zivataros időjárás a hét végén is, többórás napsütés az ország nagy részén csak vasárnap várható. A hőmérséklet az eddigiekhez hasonlóan 21-26 Celsius-fok körül alakul a legmelegebb órákban - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pert nyert a polgármester Dankó István ellen, jótékony célra fordítja az összeget
Hende Csaba titkárságvezetője, korábban államtitkára Dankó István beperelt, mert a közgyűlésen azt találtam mondani, hogy számomra tisztességében megkérdőjelezhető az az ember, aki államtitkárként a saját cégének milliárdos üzletet intéz, olvasható dr. Nemény András polgármester Facebook-oldalán.
Eddig hat jelölés érkezett a „Szombathelyi hétköznapi hősök” díjra
Hat jelölés érkezett a frissen alapított „Szombathelyi hétköznapi hősök” díjra. Az elismerést olyan személy kaphatja, aki sokat tesz a közösségért. Már tart a szavazás, a jelöltekre június 16-ig lehet voksolni egy online űrlapon. A díjat az Érezd Szombathelyt! programsorozat keretében, az első teraszkoncerten adják át.