km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Átadták a megújult járdákat a Joskar-Ola lakótelepen

Átadták a megújult járdákat a Joskar-Ola lakótelepen

Átadták a Joskar-Ola lakótelep megújult járdáit. A közgyűlés tavaly év végére megduplázta a járda és játszótér felújításra szánt összeget, azaz 1 milliárd 20 millió forintot különítettek el erre a célra.

 

Dr. Nemény András polgármester így fogalmazott: “ Ez egy prioritás, úgy csoportosítottuk át a pénzeket, hogy Szombathely minden területén élhető közeget szeretnénk teremteni. Tehát ne azon múljon, hogy ki hol lakik, a belvárosban, vagy a kertvárosban, vagy a lakótelepeken. Lakjon bárhol. Ez ott kezdődik, hogy normális utak, járdák és normális zöld területek vannak. ”


Most a Pázmány Péter körút 42. és 52. közötti szakasz újult meg 24 millió forintból, a tömbbelsővel együtt.  


Kelemen Krisztián képviselő hozzátette, ennek a járdaszakasznak a felújítása körülbelül 15 éves lakossági igény, s az ő 2015-ös fejlesztési tervében is már szerepelt.


A járdafelújításnál fontos szempont volt az akadálymentesítés is. Az építéshez pedig a régi utat is felhasználták. Takács Ferenc, a TAKÉP 2000 Kft. ügyvezetője elmondta, közel 260 méter hosszan készült járda az épület előtt, és a faltő járdák is megújultak. A régi járdalapos, elhasználódott részt felbontották, egy bevált technológiával a helyszínen összeőrölték, majd újrahasznosították. 


A lakók türelemmel viselték a felújítással járó nehézségeket, mert már nagyon várták a változást.


 A városban ebben az évben 70 helyszínen végeztek járdafelújítást.

 

Fotó: Nagy Jácint
 

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.