km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Parragh Lászlót választották meg ismét az iparkamara elnökének

Parragh Lászlót választották meg ismét az iparkamara elnökének

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) csütörtöki küldöttgyűlésén a 127 küldött - nyílt szavazáson - ellenszavazat nélkül, 19 tartózkodás mellett ismét Parragh Lászlót választotta meg a köztestület elnökének, megbízatása a 2020-2024-es időszakra vonatkozik.

 

Parragh László, a kamara tevékenységéről tartott beszámolójában hangsúlyozta, a köztestület az elmúlt években sokat tett azért, hogy a magyar gazdaság sikereket tudott elérni, a koronavírus miatt előállt helyzetben pedig javaslataival járul hozzá a válság kezeléséhez, a kilábaláshoz. Elmondta, hogy a kamara aktívan részt vesz a gazdaságfejlesztésben, a szakképzés, a felnőttképzés, a felsőoktatás alakításában, a külgazdasági tevékenyég erősítésében, a vállalati vitarendezésben, az európai uniós forrásokból finanszírozott projektek megvalósításában.
   

Kifejtette, hogy a gazdaságfejlesztés és érdekérvényesítés területén aktívan részt vettek a bérmegállapodási programok kidolgozásában, az európai uniós források hatékony felhasználásának előkészítésében. Támogatták továbbá a kormány gazdaságfehérítő intézkedéssorozatát a vállalkozói észrevételek közvetítésével, az adózási környezet folyamatos finomhangolását a vállalkozói szféra jövedelempozíciójának és versenyképességének javítása érdekében, köztük a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) átalakítását.
   

Az MKIK elnöke szólt arról is, hogy a kamara fontos szerepet tölt be a szakképzésben, hozzájárult a duális képzés társadalmi és politikai elfogadtatásához. Működtetik az Ágazati Készség Tanácsokat, részt vettek az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) racionalizálásában. Parragh László szerint erős hazai vállalkozói bázisra van szükség, és a gazdasági versenyképesség javítása érdekében fenn kell tartani a növekedésbarát adórendszert, a vállalkozások finanszírozásának támogatását, amelyben a Széchenyi-kártya program fontos szerepet tölt be, és bizonyította létjogosultságát.
   

A kamarai hálózat előtti kihívásnak nevezte, hogy a válsághelyzetben valamennyi vállalati problémára választ tudjanak adni. A küldöttek megválasztották az MKIK 40 tagú elnökségét.
   

Miklóssy Ferencet, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökét az MKIK általános alelnökének választották. Az MKIK alelnöke lett Bihall Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Fasimon Sándor, az INA igazgatósági elnöke, Horváth Vilmos, a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke, Kovács J. Attila, az MKIK és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kézműipari alelnöke, Markovszky György, a Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Városi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
   

A küldöttek döntöttek az MKIK ellenőrző, valamint az etikai bizottságáról is. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.