km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Párizs 2024: a párbajtőröző Muhari Eszter nyerte az első magyar érmet

Párizs 2024: a párbajtőröző Muhari Eszter nyerte az első magyar érmet

Utolsó mérkőzését végletekig kiélezett küzdelemben, ráadásban esett találattal megnyerte, ezzel bronzérmet szerzett szombaton a párbajtőröző Muhari Eszter a párizsi olimpián.

A Tatabányai SC 21 éves vívója a kínai Tang Csün-jao, a 2022-ben világbajnok dél-koreai Szong Szera, majd egy másik kínai, Jü Sze-han legyőzésével jutott el az elődöntőig, ahol kikapott az idén Eb-második francia Auriane Mallo-Bretontól. Így zárásként a harmadik helyért mérkőzhetett meg az észt Nelli Differttel, akivel "kéz a kézben" jutottak ki az olimpiára.
   
Mindketten az egyéni ranglistáról kerültek be a mezőnybe. Eredetileg úgy volt, hogy Kun Annáé és Differté lesz a két európai hely, de a magyar vívót a holléti nyilvántartáshoz kapcsolódó mulasztás miatt május közepén két évre eltiltották. A rangsorban Differt mögött Muhari következett, így övé lett a másik hely.
   
A csapatban tavaly és tavalyelőtt is Eb-ezüstérmes magyar vívó kapta az első tust, de mindjárt válaszolt is kettővel, majd 3-3 után pengéről indulva megszúrta ellenfelét. Az első szünet után folytatódott a taktikai küzdelem, mindkét fél igyekezett előkészíteni a megfelelő ütemű támadást. Ez eleinte kétszer az észtnek, majd 5-7 után kétszer a magyar vívónak sikerült. Végül együttes találattal 8-8 volt az állás a második három perc lejártakor. A pihenő után megint Differt indított jó ritmusban pengéről támadást, majd újabb együttes találat után Muhari adott egylámpás tust. 10-10 után az észt ismételte meg kétszer a korábbi akcióját, aztán a magyar vívó csuklóra és mellkasra helyezett el egy-egy találatot. Újabb tusváltás után együttes következett, 14-14-nél pedig lejárt a vívóidő. A ráadásban Muhari a 12. másodpercben vállon szúrta 34 éves ellenfelét, ezzel megszerezte a magyar küldöttség első érmét a párizsi játékokon.

Muhari Eszter az utolsó asszója után nyilatkozott

"Nagyon sokat elvesz belőlem mentálisan, fizikálisan, nem mosolyoghatok senkire, mert akkor azonnal elmegy a fókusz" - magyarázta.

Elárulta, hogy nagyon sokat dolgozott fejben azért, hogy így tudjon teljesíteni, hónapok óta erre készült.

"A vívásnak ez a legnagyobb kulcsa, hogy minden fejben dől el" - hangsúlyozta.
   
Az elődöntőben elszenvedett vereségét illetően úgy vélekedett, valószínűleg jobb volt, hogy a második párban vívott, mert így kevesebb ideje maradt ezen rágódni.
   
"Azonnal el akartam hessegetni ezt a gondolatot, hiszen tudtam, hogy így is, úgy is lesz még egy második meccs, amit meg kell nyernem." - mondta.
   
A bronzmérkőzés végén bevitt ráadástusnál azért volt határozott, mert kapott kívülről segítséget.
   
"Néztem az edzőmet és olyan önbizalmat láttam rajta, ami megadta nekem azt, hogy nagyon bátor legyek az utolsó tusban és higgyek az elmúlt 13 év közös munkájában. Végül kijött belőlem ez a bátorság és meg tudtam csinálni azt az akciót, amivel bevittem az utolsó találatot" - elevenítette fel a bronzérmet érő akció körülményeit.
   
Muhari Eszter számára május végén dőlt el, hogy részt vehet a párizsi olimpián.
   
"Az egész év egy óriási hullámvasút volt, és most végre úgy érzem, hogy ha nem is a csúcsra értem, de a saját elvárásomnak megfeleltem: éremért jöttem és ezt sikerült megszereznem" - mondta, hozzátéve, már az óriási siker, hogy összejött számára a kvótaszerzés, a mostani szereplés "csak hab a tortán".
   
Elárulta, hogy a Grand Palais-ben, a helyszínen szurkoltak neki a szülei.
   
"Itt van édesanyám, édesapukám. Szerencsére sikerült meggyőzni őket, hogy jöjjenek ki, mert nagyon izgulós típusok, és nem akartak. Úgyhogy nagyon örülök, hogy meggyőztem őket." - fogalmazott.
   
Az elvesztett elődöntőt és a kiharcolt bronzérmet illetően úgy fogalmazott: "van bennem egy kis csalódottság, de ez az első olimpiám, 21 éves vagyok és szeretném helyén kezelni a dolgot".


Muhari Eszter a női párbajtőr egyéni versenyének eredményhirdetésén  MTI/Illyés Tibor
Muhari Eszter a női párbajtőr egyéni versenyének eredményhirdetésén  MTI/Illyés Tibor

 

Eredmények, női párbajtőr:
    a 32 között:
Muhari Eszter - Tang Csün-jao (kínai) 15-10
    a 16 között:
Muhari-Szong Szera (dél-koreai) 15-6
    negyeddöntő:
Muhari - Jü Sze-han (kínai) 15-10
    elődöntő:
Kong Man Vaj Vivian (hongkongi)-Nelli Differt (észt) 15-11
Auriane Mallo-Breton (francia)-Muhari 15-9
    bronzmérkőzés:
Muhari-Differt 15-14
    döntő:
Kong - Mallo-Breton 13-12
    

1.  Kong Man Vaj Vivian (Hongkong)
2. Auriane Mallo-Breton (Franciaország)
3. Muhari Eszter

 

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.