km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Parajd: egy hét alatt több mint 23 millió forint gyűlt össze

Egyetlen hét alatt 291 273 lej (23 millió forint) gyűlt össze a parajdi bányakatasztrófa sújtotta családok és a háromszéki árvízkárosultak megsegítésére indított, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által népszerűsített adománygyűjtésekből és jótékonysági koncertekből – közölte szerdán az MTI-vel az erdélyi magyar érdekvédelmi szervezet.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a beérkezett összegekkel a parajdi családokat, a helyi turizmus újraindítását, valamint a háromszéki árvízkárosultakat támogatják.

Az RMDSZ egy hete indította el a Segitsparajdon.ro weboldalt, mely révén gyorsan, egyszerűen lehet támogatni a székelyföldi község és térsége, a Sóvidék megsegítésére indított helyi adománygyűjtő kezdeményezéseket.

Az adományokat a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye, a Sóvidék-Hegyalja Turisztikai Egyesület és a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás gyűjti, a politikai szervezet kizárólag a kampány lebonyolításában vesz részt.

Az elmúlt napokban jótékonysági koncertsorozatot is szerveztek Erdélyben Mága Zoltán hegedűművésszel, valamint a Bagossy Brothers Company csíksomlyói nyeregben, több mint százezer néző előtt megtartott hétvégi koncertjén is adományokat gyűjtöttek.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke úgy értékelt, hogy rövid idő alatt bámulatos szolidaritást mutattak a magyarok a határ mindkét oldalán, és a honlap román nyelvű felületén (Ajutapraid.ro) is nagy számban adakoznak.

„A kulturális élet szereplői is példamutatóan mellénk álltak: írók, zenészek, színészek, sőt a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) és a Bukaresti Nemzeti Opera is támogatja a Segíts Parajdon! kezdeményezést. Fontos támogatás ez, mert így minél több emberhez eljut a felhívásunk”

– mutatott rá a szövetségi elnök.

Hozzátette: az RMDSZ nagy lendülettel folytatja a kampány népszerűsítését, és arra kérik a közösség tagjait, magánszemélyeket, intézményeket, fesztiválokat, csatlakozzanak minél többen a felhíváshoz.

„Sokszorozzuk meg az eddigi eredményeket, hogy minden érintett család és a turizmus támogatáshoz juthasson!” – zárul az RMDSZ felhívása.

Az egy hete indított Segítsparajdon.ro honlap célja, hogy a bányakatasztrófa sújtotta Hargita megyei település megsegítésére indult helyi kezdeményezések eljussanak a magyar közösségekhez Erdélyben, a Kárpát-medencében, és a román anyanyelvű adományozókhoz is. A támogatók három célra – a parajdi családok megsegítésére, a turizmusból élők támogatására és a turizmus újraindítására – adakozhatnak.

(MTI)

Fotó: MTI/Veres Nándor

kapcsolódó cikkek
Veszélyben Erdély föld alatti csodája: elöntheti a víz a parajdi sóbányát

Betört a víz a világhírű parajdi sóbányába: az erdélyi Sóvidék különleges turistalátványossága komoly veszélybe került. A föld alatti termeket a teljes elöntés fenyegeti, a több százezer turistát fogadó településen pedig az idegenforgalmi vállalkozók megélhetése forog kockán.
Továbbra is ömlik a víz a parajdi sóbányába, megyei válságstáb alakult a turizmus megmentésére

Parajdon szerdán is esik az eső, a meteorológusok továbbra is esős időre figyelmeztetnek. Közben Orbán Viktor miniszterelnök telefonon egyeztetett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével a drámai helyzetről, Gulyás Gergely pedig arról beszélt a szerdai kormányinfón, „minden segítséget megadunk a székelyeknek a parajdi természeti katasztrófa kapcsán”.
Parajd: adománygyűjtő kampány indult a turizmus megújításáért

Együtt Parajdért – Tartsuk életben Sóvidék szívét! címmel adománygyűjtő kampányt indított a bányakatasztrófa sújtotta település turizmusának megújításáért a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás (Visit Harghita) – közölte szerdán az MTI-vel a székelyföldi megye önkormányzatának sajtóirodája.
Parajd: meghosszabbították a bányakatasztrófa miatt elrendelt veszélyhelyzetet

Meghosszabbították szombaton a bányakatasztrófa miatt elrendelt veszélyhelyzetet Parajdon: újabb harminc napig lesz érvényben – közölte a Hargita megyei prefektúra.
Parajd: jelentősen megnőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután a kivitelező munkához látott

Jelentősen megnőtt a Kis-Küküllő vízének sótartalma, miután Parajdon a Korond-patak elterelésével megbízott kivitelező munkához látott és elbontotta a külföldi szakértők javaslatára épített vízhozamcsökkentő gátakat - közölte Biró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök. A folyó magas sótartalma miatt Maros megyében ismét romlott a vezetékes víz minősége.
A hazai folyókba is megérkezik a parajdi bánya sósvize

A Maros magyarországi szakaszára ma ideér a Parajd környéki bányaszerencsétlenség miatt sóval szennyezett víz, erősítette meg pénteken az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG), a Szeged365.hu-nak. Szakértők szerint mire a Kis-Küküllőből származó sószennyezés a Maroson keresztül eléri a Tiszát, annyira felhígul, hogy várhatóan nem okoz számottevő károsodást az ökoszisztémában. A parajdi környezeti katasztrófa miatt egyébként június 5-étól I. fokú vízminőségi kárelhárítási készültség van érvényben.
Parajd: a Nagy-Küküllőn és a Maroson is meghaladja már a megengedett értéket a só koncentrációja

A parajdi sóbányánál bekövetkezett katasztrófa következtében tovább nőtt a Kis-Küküllő vizének sótartalma az erdélyi Balázsfalvánál, de a Nagy-Küküllő mihálcfalvi és a Maros gyulafehérvári szakaszán is a megengedettnél magasabb értékeket mértek - közölte a román Agerpres hírügynökség.

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.

tematikus oldalak
legfrissebbek
Sziget: éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők.
Idén több lakás vált a tűz martalékává Vas megyében
Huszonöttel több lakástűz az első félévben, mint 2024 hasonló időszakában 2025 első félévében 86 lakóépület gyulladt ki, 25-el több, mint 2024 első hat hónapjában, olvasható a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóközleményében.
Közösségi lekvárfőzéssel ünnepel pénteken az 50 éves Vásárcsarnok
Július 11-én pénteken 9 és 11 óra között a Hunyadi út felőli, előtetők alatti külső asztalsoroknál lekvárfőzéssel ünnepel az 50 éves Vásárcsarnok.
Nyerges vontatóval ütközött egy Fiat Ausztiában, meghalt a magyar sofőr
Egy 32 éves magyar férfi szenvedett halálos autóbalesetet Tirolban a Brenner autópályán Matrei am Brenner közelében kedd este. A férfi egy nyerges vontatóval ütközött. Az ütközés következtében a személygépkocsi a nyerges vontató alá szorult, olvasható az ORF magyaroknak szóló cikkében.
Mutatjuk az Otthon Start Program feltételeit
Várhatóan szeptembertől indul az Otthon Start Program, ami fix 3 százalékos kamatú lakáshitelt kínál azoknak, akik az első saját tulajdonú lakásukat vagy házukat vásárolnák meg. Nem érdemes azonban őszig várni, célszerű már most elkezdeni a felkészülést, így a program indulásakor az első között kaphatod meg a lakáshitelt. Azért is érdemes időben lépni, mert nem tudni, meddig lesz majd elérhető a szuperolcsó lakáshitel - figyelmeztet Hargitai-Szabó Katalin, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.