
Pápaválasztás: szerda este hét óra előtt nem száll fel az első füst
Csütörtök délelőtt két szavazási kört tartanak: ha már az elsőn sikerül megválasztani az új egyházfőt, akkor a fehér füst fél 11 körül emelkedhet fel.
Ha a szavazás eredménytelen, akkor újabb voksolást tartanak, és azt követően dél körül várható a füstcsík. Csütörtök délután fél hatkor szavaznak, valamint este hét óra körül.
Szerdán a pápaválasztó bíborosok a Vatikánban töltött első éjszaka után, közös imával és a Szent Márta-házban, fél héttől fogyasztható közös reggelivel kezdik a konklávé napját. Az utolsó pillanatig lehetőségük van az egymás közötti egyeztetésre.
A Szent Márta-ház
A nyolcvan évesnél fiatalabb, pápaválasztásra jogosult 135 bíborosból 133 van a pápai államban: a spanyol Antonio Canizares és a kenyai John Njue betegség miatt lemondta részvételét. A sikeres választáshoz szükséges kétharmados többséget tehát 89 voks adja majd.
A bíborosok gyalogosan mennek át a Szent Péter-bazilikában tíz órakor kezdődő misére, amelyet a hagyomány szerint a megválasztandó pápáért mutat be a bíborosi testület dékánja, Giovanni Battista Re bíboros.
Délután autóbusz viszi át őket az apostoli palotákhoz: fél ötre kell a Sixtus-kápolnába együtt bevonulniuk. A Sixtus-kápolna ajtaját a legfiatalabb pápaválasztó, az ukrán származású Mykola Bychok melbourne-i püspök zárja le.
Az első feladatok között szerepel a szavazatellenőrzők és jegyzőkönyvvezetők kisorsolása: a Vatikán felvételeket adott ki arról a 133, egyenként megszámozott gömbről, amelyek mindegyike egy-egy bíboros nevéhez párosul. Ezek sorsolásával választják ki a szavazást felügyelő testület tagjait.
Nyilvánosságra került a bíborosok szavazási sorrendje is: az első Pietro Parolin lesz. Erdő Péter tizedikként adja le voksát a különböző fordulókon. Németh László, a belgrádi főegyházmegye metropolita érseke, akit tavaly decemberben kreáltak bíborossá, a sorban százegyedikként voksol.
Erdő Péter bíboros, Esztergom-budapesti érsek május 4-én, Húsvét harmadik vasárnapján, Anyák napján szentmisét mutatott be a Forum Romanumon álló római címtemplomában, a Szent Franciska-bazilikában.
Európát 54, Ázsiát 21, Afrikát 17, Közép- és Dél-Amerikát 21, Észak-Amerikát 21, Óceániát négy bíboros képviseli.
A konklávé eredményét szokás szerint számos találgatás kíséri. A jövőbeli egyházfő tulajdonságait a bíborosok hétfői és keddi ülésének közleménye részletezte, amely szerint "pásztor" pápára van szükség, aki példát mutat emberiességből, aki képes megtestesíteni az egyház irgalmas arcát, közel áll a rászorulókhoz és a sebzett emberiséghez a háborúk, erőszak és erős polarizáció jellemezte korunkban.
A bíborosi testület "erőteljesen érzi, hogy lelki vezetőre van szükség, aki irgalmasságot, szinodalitást, reményt képes adni".
A Vatikán videót közölt a konklávéra teljesen készen álló Sixtus-kápolnáról, valamint az azzal szomszédos szobáról, amelyben három különböző méretű fehér színű reverenda várja a beöltöztetésre az új egyházfőt. (MTI)
Fotó: Vatican News

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.