km/óra
  2023.12.09., szombat  •  Natália napja
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Pályázatot hirdet a rendőrség roma származású fiataloknak

Pályázatot hirdet a rendőrség roma származású fiataloknak

Az Országos Rendőr-főkapitányság a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság útján pályázatot hirdet a középfokú köznevelési intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló, valamint a felsőoktatási intézmények nappali vagy levelező tagozatán jogi, igazgatási, gazdaságtudományi, műszaki, informatikai, vagy orvosi képzési területen tanuló, roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2020/2021. tanévre, áll a rendőrkapitányság közleményében.

 

Pályázatot azok a roma származású fiatalok nyújthatnak be, akik középfokú köznevelési intézmények nappali tagozatán első, második, vagy harmadik évfolyamán tanulnak. Azok, akik évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, és a pályázat benyújtásának évében elért, év végi tanulmányi átlageredményük legalább 3,00. Valamint azok az alap-, mester- vagy egységes, osztatlan képzésben résztvevők, akik a tanulmányaikat felsőoktatási intézmények nappali vagy levelező tagozatán jogi, igazgatási, gazdaságtudományi, műszaki, informatikai, vagy orvosi képzési területen már megkezdték. Az első két félév ajánlott tantervében meghatározott kreditértéknek megfelelő krediteket megszerezték, az utolsó lezárt képzési időszakban a megállapított ösztöndíj indexe minimum 3,5.


A pályázatot 2020. június 20-ig kell a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének megküldeni. Pályázati cím: dr. Tiborcz János r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, 9700 Szombathely, Petőfi S. u. 1/C.


A felsőoktatásban részt vevők pályázatait az országos rendőrfőkapitány által kijelölt személyekből álló bizottság, míg a középfokú köznevelési intézményben tanulók pályázatait a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el. A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a felsőoktatásban részt vevők tekintetében az országos rendőrfőkapitány, míg középfokú intézményben tanulók vonatkozásában a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dönt. A pályázatok elbírálásának határideje: 2020. augusztus 31.


A támogatást elnyert tanulókkal az Országos Rendőr-főkapitányság, illetve a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. szeptember 15-ig köt támogatási szerződést.


A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás Török György r. alezredestől (06/94/521-186; 06/30/247-65-18; torok.gyorgy@vas.police.hu) kérhető.
 

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.