km/óra
  2023.12.08., péntek  •  Mária napja
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Palkovics: jövő nyártól tilthatnak be egyes egyszer használatos műanyagokat

Palkovics: jövő nyártól tilthatnak be egyes egyszer használatos műanyagokat

A Klíma- és természetvédelmi akcióterv vállalásai közé tartozik az egyszer használatos műanyagtermékek kivezetése is, amely a múlt héten benyújtott törvényjavaslat alapján 2021 nyarán kezdődik - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a tárca hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

 

A miniszter hangsúlyozta, hogy az akciótervhez kapcsolódva megkezdték a  hulladékgazdálkodási ágazat racionalizálásához szükséges intézkedések kidolgozását. A közeljövőben induló lépések közül kiemelte, hogy július 1-jén megkezdődik az illegális hulladéklerakók felszámolása. Ugyancsak ekkortól hozzák létre a hulladékgazdálkodási hatóságot, amelynek feladata lesz egyebek között a hulladékgazdálkodási ágazat ellenőrzése. Palkovics László kitért arra is, hogy radikálisan átalakítják a műanyagpalackok, fémdobozok és üvegek használatának rendszerét, lehetővé teszik azok visszaváltását, a tesztidőszak a tervek szerint jövő júliusban kezdődik.


Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára az egyes egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról szóló törvényjavaslatról szólva hangsúlyozta, hogy az iparági szereplők támogatását bíró ütemezés több felkészülési időt biztosít a technológiaváltáshoz, amelyet forrásokkal is ösztönöznek. A munkahelyek megtartása érdekében így elkerülhető, hogy a hazai műanyagipari vállalatok működése ellehetetlenüljön - mondta.


Magyarországon évente több mint 18,2 millió tonna hulladék keletkezik, ebből 14,5 millió tonna az építési-bontási, ipari, mezőgazdasági és veszélyes hulladék, 3,8 millió tonna pedig a háztartási. A teljes hulladékmennyiség hasznosítási aránya emelkedett az elmúlt években, főként az építési és az ipari hulladék hasznosítása miatt - ismertette Palkovics László. Hozzátette, hogy az anyagában-hasznosítás aránya elérte a 61 százalékot 2018-ban.


A települési hulladék gyűjtését ugyanakkor racionalizálni kell az uniós előírások teljesítése és az ágazat gazdasági teljesítőképességének javítása érdekében - emelte ki. A meglévő illegális lerakók felszámolása mellett a hulladék újratermelődésének megakadályozását a lakosságnak, illetve a cégeknek szóló támogatások segítik majd, valamint a rendszer része lesz az ellenőrzés és a szankcionálás is - fejtette ki Palkovics László.


Boros Anita kiemelte, hogy a műanyagipar egyike a legdinamikusabban fejlődő ágazatoknak Magyarországon. Bár az egyszer használatos műanyagok csak kis szegmensét jelentik a termelésnek, de szeretnék támogatni az ágazatot azzal, hogy a betiltott termékeket felváltó új termékek gyártásához szükséges technológiaváltáshoz a kormány hozzájárul, 10 milliárd forintos éves támogatási konstrukció áll majd rendelkezésre - jelezte az államtitkár.


A törvényjavaslat néhány egyszer használatos műanyag termék, köztük például a tányérok, poharak forgalomba hozatalának betiltását kezdeményezi 2021 júliusától. Ugyanettől az időponttól vezetnék be a műanyag szatyrok, zacskók felhasználásának csökkentését célzó intézkedéseket.


Az államtitkár példaként említette, hogy a nagyon könnyű, 15 mikron alatti műanyag zacskók forgalomban maradhatnak, de a termékdíját a mostani kilónkénti 57 forintról 1900 forintra emelnék a törvényjavaslat szerint. A biológiailag lebomló nagyon könnyű műanyag zacskó termékdíj-mentes, ennek termékdíját kilónként 500 forintra emelnék. A 15-50 mikron vastagságú, nem lebomló műanyag zacskók forgalomba hozatalát betiltják.


Nagy Miklós, a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség főtitkára elmondta, hogy a csomagolóipar, ezen belül is a műanyag-feldolgozó ipar kedvezően fogadta, hogy a minisztérium, illetve a kormány lemondott a műanyag hordtáskák általános betiltásáról. Úgy fogalmazott, hogy a beterjesztett törvényjavaslat szigorúbb az uniós irányelvnél, de vállalható.


Ribárszki Zsolt, a Dominis Pille-Fólia Kft. ügyvezetője igazgatója kiemelte: Magyarországon több ezer munkavállaló dolgozik a műanyag csomagolóanyagok gyártásában és az iparágban sok milliárd forintos fejlesztések valósultak meg, így komoly gazdasági problémát okozna a nagyon gyors változás. A beterjesztett törvényjavaslatot elfogadható kompromisszumnak nevezte. (MTI)

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.