
Ötven éves a Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények
A Vasi Honismereti és Helytörténeti Közlemények folyóirat (VHHK) 1974-ben indult. Az 50 éves fennállásnak emléket állító, 2024/2. jubileumi emlékszám bemutatóját tartották meg ma délután a levéltárban.
A Vasi Szemle és az Életünk mellett a VHHK a 3. nagy múltú, helyi-regionális jelentőségű folyóirat. 1990 óta a levéltár gondozásában jelenik meg és fő profilja a helytörténet és a honismeret.
- Egy jubileumi kiadványt tartunk a kezünkben, 1974-ben indult útjára a folyóirat. Eredeti elképzeléseink szerint a juvileumi szám még a múlt év végére elkészült volna, azonban úgy láttuk, amikor összeállt a kötet anyaga, hogy vannak még benne hiányosságok. Három-négy szerző jelentkezett is, akik szívesen csatlakoztak a munkához. Ők írták meg azoknak a településeknek a helytörténeti kutatásának a történetét, amelyek még hiányoztak. 120 oldalra bővült ki így a kiadvány: ezáltal teljes képet tudunk adni arról, hogy a 2020-as évek közepén a Vas vármegyei helytörténet, honismeret hol tart, milyen eredményei voltak. A tíz tanulmány tulajdonképpen lefedi az egész vármegyét – fogalmazott Melega Miklós, majd hozzáfűzte: nincs még egy olyan vidéki levéltár, amely egy önálló folyóiratot gondozna, ebben a tekintetben országosan egyedülálló vármegyénk.
A folyóiratban folyamatosan friss kutatási eredmények jelennek meg, igazán érdemi munka folyik a háttérben.
Dr. Kóta Péter, a kiadvány szerkesztője arról szólt, az ünnepi szám megjelenése egyfajta feltöltődést jelent szerkesztőnek és szerzőknek, olvasóknak egyaránt.
A periodika eleinte félévente jelent meg, majd évente négyszer, jelenleg ismét évente kétszer.
Marton Ferenc, a Vas Vármegyei Közgyűlés alelnöke elsőként megköszönte mindenkinek a munkáját, majd a kiadvány történetéről beszélt. Elhangzott: 1974-ben komoly szellemi hozzáértéssel indult el a folyóirat, amely részletesen bemutatja a szűkebb hazát, legyen szó néprajzról, vagy éppen honismeretről. Az alelnök úgy fogalmazott, hogy a Vas vármegyei értéktárral szorosabban is együttműködhet a jövőben a Vas vármegyei honismereti mozgalom, kezdeményezés.
- Tartalmas, emberközpontú, sokrétű olvasmány jelent ma meg, amelyre méltán lehetünk büszkék – zárta szavait Marton Ferenc.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.