km/óra
  2025.05.13., kedd  •  Szervác, Imola napja
AGORA Savaria: újító ötletek Csehországból

AGORA Savaria: újító ötletek Csehországból

A Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében csehországi szakmai úton vehettek részt október 9. és 12. között a hazai agórák képviselői, köztük az AGORA Savaria Kulturális és Médiaközpont Nonprofit Kft. munkatársai.

A tanulmányút Mosonmagyaróvárról indult, hol a Flesch Károly Kulturális Központ utatkozott be a közművelődési szakemberek számára. Ezt követően a négynapos út orán Prágában és Pilsenben ismerkedhettek a résztvevők a cseh kulturális intézményrendszerrel. Az első állomás a MLEJN (magyarul Malom) elnevezésű kulturális központ volt, amely Prága egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb művelődési háza.

Az önkormányzati támogatással, azonban civil fenntartásban működő épület a helyi amatőr művészeti csoportok működését segíti próbatermeivel, közösségi tereivel, hangstúdiójával. A szervezet elsősorban a nem professzionális modern tánc és cirkuszművészetre koncentrál, az érdeklődők számára próba- és bemutatkozási helyet biztosít.

A magyar Nemzeti Művelődési Intézethez hasonló feladatokat lát el Csehországban a NIPOS, amely közművelődési módszertani, tanácsadó és statisztikagyűjtő, -rendszerező funkciókkal rendelkezik. A NIPOS vezetői székházukban mutatták be tevékenységüket.

A delegáció a Liszt Intézet által Prágában fenntartott Magyar Kulturális Központba is ellátogatott, ahol Kassai Hajnal igazgató segítségével nyerhettek betekintést a központ kettős feladatába, amely a magyar kultúra bemutatása a cseh fővárosban, valamint az országban élő magyarok számára közösségi tér működtetése. A csehországi magyar egyesületekkel együttműködve például magyar óvodát működtetnek az épületben.

A szakmai út során két könnyűzenei, kulturális fesztivál szervezője is előadást tartott, ahol részletesen ismertette az évente ismétlődő programokat, illetve szólt azokról a nehézségekről, amelyekkel az elmúlt években meg kell küzdeniük, hogy életben tartsák a több százezer résztvevőt vonzó eseményeket.

Az utazás Prága mellett Pilsen városát is érintette. A város 2015-ben lett Európa Kulturális Fővárosa. Az önkormányzat kulturális referense az akkori pályázat tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel, illetve elkísérte őket a kulturális főváros projekt során felépült színház épületébe. A városban természetesen nem maradhatott ki a Pilsen Urquelle sörgyár meglátogatása sem, ahol a gyár múzeumának segítségével lehetett megismerni a cég történetét, de lehetőség volt az üzem megtekintésére is.

A szakmai programok mellett este volt lehetősége az agórák képviselőinek felfedezni Prága városát, ahol az egyik legjelentősebb cseh kortárs művészeti fesztivál, a szabad téri fényinstallációkat bemutató SIGNAL zajlott éppen. Az AGORA Savaria munkatársai számos újító ötlettel tértek haza, amelyeket Szombathelyen is viszontláthatunk a közeljövőben.

 

Fotó: Bánhelyi József

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Történelem érettségi 2025: hidegháború, Rákosi-korszak, Hunyadi Mátyás
A 2025-ös középszintű történelemérettségi első részében a Tanácsköztársaságról, Hunyadi Mátyásról, a hidegháborúról, a Rákosi-korszakról, az ókori római és görög építészetről és az iszlám vallásról is kaptak kérdéseket a diákok.
Érettségi 2025: megkezdődtek a német nyelv írásbeli vizsgák
Megkezdődtek a német nyelv írásbeli érettségi vizsgák pénteken 9 órától – közölte az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt az MTI-vel.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Pápaválasztás 2025: vége az első szavazásnak, fekete füst szállt fel a Vatikánban
Meglehetősen hosszú volt az első szavazás, 3 órán át tartott, ennek egyik oka, hogy még soha nem szavaztak ilyen sokan konklávén: jelenleg 133 a pápaválasztó és pápává választható bíborosok száma. Ahhoz, hogy valakit pápává válasszanak, a szavazatok kétharmadát kell megszerezni.
legfrissebbek
Máhr Vi: a Virtuózokban szerepelt a bolyais diák
A Virtuózok című országos komolyzenei tehetségkutató legutóbbi adásában egy bolyais tanuló, Máhr Vi is bemutatkozott. A fiatal zongorista nemcsak iskolai közösségét nyűgözte le eddigi teljesítményével, hanem a nemzetközi versenyeken is figyelemre méltó eredményeket ért el.
Új KRESZ készül, középpontjában a közlekedésbiztonság áll
Készülőben van egy, a kerékpárosok számára is számos újítást tartalmazó új KRESZ, amelynek középpontjában a közlekedésbiztonság áll - közölte Bói Loránd helyettes államtitkár a Bringázz a munkába! program keretében megrendezett Bringás reggeli V. kerületi, Kossuth téri helyszínén.
A férfi súlyemelőknél 98 helyett 94 kilogrammos lesz az új súlycsoport
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) június elsejétől új súlycsoportokat léptet életbe, de ezek közül egy kategóriát máris módosított.
Magyar-kínai gazdasági fórum Szombathelyen: hogyan kössünk üzletet?
A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (VMKIK), a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara és a CECZ Közép-európai Kft. együttműködésében Magyar-Kínai Gazdasági Fórumot rendeztek a szombathelyi Király Sportlétesítményben. Az eseményen, melyen Bokányi Adrienn, Szombathely önkormányzatának tanácsnoka is részt vett, a kínai piacra lépés lehetőségei mellett az üzleti kultúrák közötti különbségek áthidalása és a két ország gazdasági kapcsolatainak jövője került terítékre, de még a 2010-es évek egyik meghiúsult helyi nagy projektjéről, a Vát-porpáci repülőtérről is szó esett.
Bo Rudgaard: Élvezetes meccset láthattak a nézők
Fontos két pontot szerzett szombaton este az SZKKA az Alba ellen. A meccs után a szombathelyiek vezetőedzője értékelt.