km/óra
  2025.07.09., szerda  •  Lukrécia napja
Öt olimpiai aranyérem sem lenne elég egy párizsi lakás vásárlásához

Öt olimpiai aranyérem sem lenne elég egy párizsi lakás vásárlásához

Eseménydús nyár volt ez, már ami a sportot illeti, hiszen túlvagyunk már a foci EB-n, és nemrég véget ért a 2024-es nyári olimpia is. A játékoknak ezúttal Párizs adott otthont, ennek apropóján a Duna House szakemberei összevetették a francia és a magyar főváros ingatlanárait.

Franciaország központja, Zürich és London után a kontinens harmadik, az Európai Unió fővárosai között pedig a legdrágább lokációnak számít, ha a városközpontban található ingatlanok árait vizsgáljuk. A Numbeo.com adatai szerint ugyanis, ha valaki egy saját, párizsi lakás vásárlásában gondolkodik, akkor több mint 4,5 millió forintos négyzetméterárral kalkulálhat, míg a magyar fővárosban egy négyzetméterért a párizsi összeg harmada fizetendő.

Budapest belvárosát illetően a Duna House Barométer második negyedéves adatai valamivel kedvezőbb árakat mutatnak, az ingatlanra fordított átlagos összeg közel 62 millió forint volt, négyzetméterenként 1 millió forint körüli átlaggal, alapterület tekintetében így megközelítőleg a 60 négyzetméter jelentette a normát. Ha ebből kiindulva vizsgáljuk a párizsi ingatlanvásárlás lehetőségeit, egy ugyanilyen élettérrel rendelkező, átlagos otthon megvásárlása 270 millió forintos kiadást jelentene a francia főváros központjában, amihez még 5 aranyéremért járó jutalom sem lenne elegendő a hazai jutalmazási rendszer szerint (50 millió Ft/aranyérem).

A bérleti piacon már nem ilyen mértékű, de így is jelentős a különbség a két főváros között, hiszen Párizsban egy egyhálószobás lakást átlagosan havi 512 ezer forintért lehet a városközpontban bérelni, míg a magyar fővárosban már kevesebb mint a feléből, 234 ezer forintból is megoldható egy hasonló lakás bérlése a Numbeo szerint.

A francia és a hazai ingatlanpiac között jelentős párhuzam mérhető, ugyanis hasonló nehézségeken ment keresztül 2022 óta a két ország. A tranzakciószámok csökkenése és az értékesítési folyamat lassulása mellett a kamatszintek emelkedése egyik országban sem kedvezett a piaci aktivitásnak. A párizsi közjegyzői kamara jelentése szerint az ország legnépesebb és gazdaságilag legfejlettebb régiójában a használt lakások ára 7,83%-kal esett az előző év azonos időszakához képest, és elérte a 6120 eurót négyzetméterenként. A párizsi árak 11 egymást követő negyedévben mérséklődtek, a 2024 első negyedévi 7,95%-os csökkenés a legmeredekebb negyedéves visszaesést jelentette az 1990-es évek óta a használt lakások piacán.

„A francia szegmens változásaival szemben a haza ingatlanpiac számára meghozta a fellendülést a 2024-es év, a Duna House országos lakásárindexe nominál értéken enyhébb ingadozást követően jelenleg is mindenkori csúcson áll” – árulta el Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.

 

Fotó: Pixabay

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Sírva ismerte be a bűnösségét az állatkínzással vádolt osztrák asszony
A bíróság előtt állatvédők demonstráltak. A vádlottat szigorú őrizet mellett hozták a tárgyalására. A testi épségét a BV Műveleti Szolgálat biztosítja.
Itt lehet bejelenteni a közvilágítási hibákat
Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a közvilágítás aktív elemeinek üzemeltetésére a VILLKÁSZ Kft.-vel kötött szerződést 2025. július 1. napjától 1 éves időtartamra.
Vihar - OKF: szerda reggelig 9752 káresetről érkezett bejelentés
Szerda reggel hat óráig az ország területéről 9752 káresetről érkezett bejelentés a műveletirányítási központokba, ezek közül eddig 5008 káreseményt számoltak fel a tűzoltóegységek, további 4 744 káresemény megszüntetésén pedig folyamatosan dolgoznak - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-vel.
Állatvédők várják a per kezdetét Sárváron (videóval)
Ma kezdődik a Sárvári Járásbíróságon annak az osztrák nőnek pere, aki a Sárvári Járási Ügyészség vádirata szerint Vas és Győr-Moson-Sopron vármegyei településeken lévő ingatlanjaiban rendkívül rossz körülmények között tartott több száz állatot.
Devizapiac - Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama, 400 fölött az euró
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.