km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Öt karmesterrel indul az évad a Savaria Szimfonikus zenekarnál

Öt karmesterrel indul az évad a Savaria Szimfonikus zenekarnál

Évadnyitó sajtótájékoztatót tartott a Savaria Szimfonikus Zenekar. Az eseményen bemutatták az öt karmestert is, akiket 2-2 alkalommal láthatnak a bérletesek ebben a szezonban.

 

Öt karmesterrel indul az évad a Savaria Szimfonikus zenekarnál, a művészeket sajtótájékoztatón mutatták be. Az érkező dirigenseket a társulat tagjai választották ki. 


Kiss Barna, Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója elmondta, hogy öt magyar karmesterről van szó., Fontos, hogy magyar emberekben gondolkodnak, a globalizációt szeretnék egy kicsit elkerülni, örülnének, ha a magyar művészet  fellegvára lehetne Szombathely.


A zenekar művészeti tanácsadója a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas dirigens, Kovács János lesz, aki kiemelte, hogy az öt karmesternek nincs más dolga, mint a lehető legjobban megtanulni a darabokat, s a jó kommunikáció révén ugyanezt megosztani a zenekarral, illetőleg rajtuk keresztül a közönséggel.


Az eseményre videóüzenetet küldött a korábban a szimfonikusok asszisztens karmestereként dolgozó Thomas Kornél, aki most a járványhelyzet miatt rekedt Amerikában.  “Számomra fontos, hogy a közönség és a zenekar a legnépszerűbb művek mellett olyan híres remekműveket is jobban megismerjen, amelyek Szombathelyen ritkábban hallhatóak” – fogalmazott. 


Cser Ádám karmester miskolci zeneigazgatóként ismert, 11 éve dolgozott először együtt a szombathelyi szimfonikusokkal.  A Junior Prima díjas Dobszay Péter azt mondta, virtuóz a társaság, és könnyű velük a kommunikáció. A Gundel művészeti díjas Vajda Gergely a kortárs zene tolmácsolásában viszi előrébb a társulatot.


Az eddigi vezető karmester, Madaras Gergely távozik, zárókoncertjét augusztus végén tartják.  Hozzátette, ezen az ingyenes hangversenyen, ami augusztus 27-én, csütörtök este lesz a Bartók-teremben, olyan zenekari műveket fognak játszani, amik a repertoár legfontosabb részét képezik. Aznap Mozart és Brahms legkedveltebb műveit élvezheti a közönség. 


Az évad részletes programja a zenekar honlapján és közösségi oldalán olvasható. Az új bérleteket augusztus tizedikétől lehet megvásárolni. 

 

Fotó: Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu


 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.