km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Öt év alatt másfélszeresére nőtt a Budapesti Értéktőzsde forgalma

Öt év alatt másfélszeresére nőtt a Budapesti Értéktőzsde forgalma

Közben a BUX-index 75,78 százalékkal erősödött.

 

Az elmúlt öt évben jelentős bővülést könyvelhetett el a magyar tőkepiac – a BÉT az 5 évvel ezelőtti 62 kibocsátóhoz képest 80 kibocsátót számlál. A dinamikusan növekvő, feltörekvő társaságok mellett többek között olyan jelentős múlttal rendelkező, komoly presztízzsel bíró vállalatok is bevezették értékpapírjaikat a BÉT parkettjére, mint az MKB Bank, a Waberer's vagy a Duna House, illetve egyenként 100 milliárd forintot meghaladó tőkeemelést hajtott végre az OPUS és az Autowallis is.

 

A magyar tőkepiac stabil erősödését mutatja, hogy a 2020-ban tapasztalt visszaesés ellenére öt év alatt 75,78 százalékkal emelkedett a BUX-index és 55,25 százalékkal az éves tőzsdei részvényforgalom – összegezte a 2016-ban meghirdetett, öt évre szóló piacfejlesztési stratégia eredményeit szerdán bemutatott Stratégiai jelentésében a Budapesti Értéktőzsde (BÉT).

 

2016-tól kezdve kiemelt fontossággal bírt a BÉT tevékenységében a középvállalatok tőzsdei megjelenésének ösztönzése. A tőzsdeaspiráns társaságok könnyített feltételek mellett történő tőzsdei bevezetésére pedig egy speciális, multilaterális kereskedési platform, a BÉT Xtend 2017-es indításával teremtett lehetőséget a BÉT.

 

A jelentés kitért arra is, hogy a kötvénypiac szintén mozgalmas éveken van túl – a BÉT 2019-ben, a Magyar Nemzeti Bank Növekedési kötvényprogramjához kapcsolódóan elindította saját MTF kötvénypiacát, BÉT Xbond néven. A sikeres nemzetközi példákon alapuló platformon 2019 őszétől kezdve 2020 végéig 46, jellemzően nagyvállalat, 53 tranzakció keretében 868,49 milliárd forint forrást vont be.

 

Forrás: BÉT, MTI

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.