km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Osztrák kancellár: húsvétkor is be kell tartani az óvintézkedéseket

Osztrák kancellár: húsvétkor is be kell tartani az óvintézkedéseket

Az osztrák kancellár csütörtökön arra figyelmeztette az ország lakosságát, hogy húsvétkor is be kell tartani az óvintézkedéseket.

 

"Kérem, ne találkozzanak senkivel!" - üzente Sebastian Kurz kancellár.  Hangsúlyozta, hogy az óvintézkedések érvényben vannak, így húsvétkor is otthon kell maradni, kerülni kell a találkozásokat, és be kell tartani a legalább egy méteres távolságot.

Még korántsem vagyunk túl a nehezén, a vírus, akárcsak korábban, most is itt van közöttünk" - szögezte le Kurz. Hangsúlyozta, hogy a helyzet továbbra is veszélyes. Ugyanakkor mindenkinek lehetősége van arra, hogy a magatartásával életeket mentsen - tette hozzá.


Arról is beszélt, hogy a nyugat-európai országok között Ausztriában a legjobbak az eredmények, és ez a kijárási korlátozásoknak, az óvintézkedéseknek és a lakosság együttműködésének is köszönhető.


"A szabadság iránti vágy, a szülőkkel, nagyszülőkkel vagy a barátokkal való találkozás iránti vágy egyre nagyobb" - ismerte el. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy "mindezek ellenére ki kell tartanunk, hogy húsvét után közösen, lépésről lépésre visszatérhessünk a normalitásokhoz" - tette hozzá.     


Ausztriában eddig összesen 13206-an fertőződtek meg koronavírussal. Az elmúlt 24 órában tízzel csökkent a kórházban kezelt betegek száma (1086 fő), és 266 fő fekszik az intenzív osztályokon.


Egy hét alatt csaknem megduplázódott ugyanakkor az áldozatok száma; míg múlt csütörtökig 158-an, addig mostanáig 296-an hunytak el koronavírus-fertőzés következtében. A gyógyultak száma is egyre nő. (MTI)

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.