km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Osztrák házaspár és magyar ápolójuk veszíthette életét egy steiermarki tűzben

Osztrák házaspár és magyar ápolójuk veszíthette életét egy steiermarki tűzben

Három személy veszítette életét a steiermarki Pack településen, amikor kedden éjszaka kigyulladt egy fából épült családi ház. Valószínűleg egy osztrák házaspár (87 és 73 évesek) és az 53 éves magyar gondozójuk lett a tűzvész áldozata, írja az ORF.



A hajnali negyed négy körül keletkezett tüzet sokáig oltották a Steiermarkból és Karintiából érkezett egységek. A tűzoltók csak délután mehettek be az üszkös romok közé, mert félő volt, hogy a megmaradt részek rájuk omlanak. A két tulajdonost és magyar ápolónőjüket ezért eltűntként szerepeltették a híradásokban a hatóságok, délután jelentették be, hogy a ház maradványai között három holttestet találtak, ezeknek személyazonosságát boncoláson állapítják meg. 


 




A tüzet az egyik szomszéd jelentette, aki tetőcserepek ropogásának a hangjára ébredt. A segítség gyorsan érkezett a 200 méterre lévő tűzoltószertárból, azonban a fából készült ház ekkor már méteres lángokkal égett. A helyi tűzoltók parancsnoka, Karl Gössler azt mondta az ORF-nek, hogy az erős széltől is szított tűz ellenére megpróbáltak bemenni a házba, hogy kihozzák a bentlévőket, azonban egyszerűen nem jutottak át a lángtengeren. 11 tűzoltóság 96 embere érkezett a helyszínre, megpróbáltak eloltani a házat és megakadályozni azt, hogy a környező erdő is meggyulladjon. 


Az épület annyira megrongálódott, hogy a megmaradt gerendákat először alá kellett támasztani, hogy a tűzoltók egyáltalán be tudjanak menni a romok közé – erről dél számoltak be a hatóságok. Daru is érkezett a helyszínre, illetve drónokkal igyekeztek felmérni a pontos helyzetet a mentésben résztvevő egységek.

A Steiermarki Tartományi Rendőrség délután fél négy előtt közölte Twitter-oldalán, hogy holttesteket találtak a romok között, az azonosítás még tart. (ORF)


Borítókép: Önkéntes Tűzoltóság Mooskirchen

 


 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.