km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Osztrák államfő: sikerülni fog az újrakezdés

Osztrák államfő: sikerülni fog az újrakezdés

Sikerülni fog az újrakezdés - jelentette ki Alexander Van der Bellen osztrák államfő vasárnap az ORF osztrák közszolgálati televízióban tartott beszédében azzal kapcsolatban, hogy országa a koronavírus-járvány miatt leállt gazdaság újraindítására készül.

 

A kijárási korlátozások megszüntetésével kapcsolatban az államfő az osztrák szövetségi himnusz sorait idézte: "Bátran az új korban, Szabadon és hittel megyünk előre, Munkát szeretve és reményteljesen.". Meggyőződését fejezte ki, hogy a közösség, az összetartás és a képességeik most éppen úgy segítségükre lesznek, mint ahogy a múltban voltak.


Az államfő bátorságra és bizalomra ösztönözte a lakosságot az után, hogy hét héten keresztül elszenvedői voltak a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságnak. Emlékeztetett arra, hogy "kemény időszakot" éltek át, és "keserű pirulákat" kellett lenyelniük, egymástól elszigetelődve, a személyes jogok korlátozásával, a kulturális élet és a gazdaság teljes leállásával.


Az államfő hangsúlyozta, hogy továbbra is óvatosnak kell lenni, ugyanakkor már optimisták lehetnek, hiszen a "gyógyszer hat".  A bizonytalanságok és a zajos események ellenére "nem kell félni", ugyanis sikerülni fog legyőzni a munkanélküliséget,  és megteremteni a fenntartható gazdaság feltételeit - fogalmazott. Figyelmeztetett ugyanakkor arra is, hogy a klímavédelemről sem szabad megfeledkezni.


Arról is beszélt, hogy az elkövetkező nemzedékek úgy gondolnak majd vissza erre az időszakra, hogy az egyben felszínre hozta "jó tulajdonságaikat".    

 
Van der Bellen beszédében bírálta az Európai Uniót: úgy vélte, hogy a "kezdeti hibák" után az EU ismét fel fogja ismerni, mekkora érték a politikai közösség, amelynek tagjai a jövőben jobban fogják segíteni egymást.     


Ausztriában a hét végén folytatódott az aktív betegek számának csökkenése; jelenleg 1771-en vannak, 11-gyel kevesebben, mint szombaton. Vasárnapig 15 514 ember koronavírus-tesztje lett pozitív, az elmúlt 24 órában 39 új esetet diagnosztizáltak. 598-an haltak bele a betegség szövődményeibe.


Bécsben a legmagasabb az új fertőzöttek száma, a fővárosban az elmúlt 24 órában 28 új esetet regisztráltak. Hétvégén az egyik 400 fős bécsi menekültszálláson 15 ember koronavírus-tesztje lett pozitív. A rendőrség is a helyszínre érkezett, ugyanis a korábban elrendelt karantén elől a lakók közül többen elmenekültek. Az épület lakóit evakuálták. (MTI)

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat