km/óra
  2023.09.28., csütörtök  •  Vencel napja
Ősszel nem árt az immunerősítés, de drágábbak lettek a vitaminok és a gyógyszerek is

Ősszel nem árt az immunerősítés, de drágábbak lettek a vitaminok és a gyógyszerek is

Elkezdődött a tanév, és az őszi időszakkal együtt a vírusfertőzések is megjelennek: nátha, torokgyulladás, felső légúti megbetegedések. Az immunrendszer erősítésével védhetjük a gyermekek egészségét, de ez egyre drágább. Az áremelkedés a gyógyszeripart és a bioboltokat is érinti. Az immunerősítő készítményeket mintegy 20 százalékkal drágábban szerezhetjük be idén.

 

A tanévkezdéssel a gyermekorvosok várótermében is megemelkedik a létszám. A gyermekek ilyenkor kezdenek el több időt tölteni közösségben, játék közben a felbukkanó vírusfertőzéseket is könnyen adják át egymásnak.


Dr. Pölöskey Péter gyermekorvos az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy egy bölcsődébe vagy óvodába kerülő kisgyermeknek az immunrendszere talán még felkészületlenebb, míg az iskolába kerülő gyerekeknek a jó része már több szezonon túl van, és talán jobban ismeri ezeket a vírusokat. Bár az elmúlt 3 évünk sok mindenben változást hozott, de azért elsősorban a kisgyermekeknél lehet számítani arra, hogy gyakrabban lesznek betegek.


A gyermekek immunrendszerét javíthatjuk a helyes táplálkozással, a stresszmentes környezettel, vitaminokkal, illetve táplálékkiegészítőkkel. Az áremelkedések az utóbbiakat nem kerülték el, a szülők pénztárcáját ezek is tovább terhelik. A gyógyszertárakban minden egyes rendeléskor tapasztalják a drágulást.


Kisné Nagy Eszter szakgyógyszerész hozzátette, a gazdaság különböző ágazataiban tapasztalható áremelkedés sajnos a gyógyszeripart sem kerülte el. Naponta szembesülnek a vitaminok, az étrendkiegészítő készítmények 10, 15, de akár 20 százalékos emelkedésével is, viszont azt, hogy ez a vitaminok forgalmára hogy fog hatni, azt még nem látják.


A bioboltokban nem jelentős a gyerekek immunrendszerét erősítő készítmények árnövekedése. Arra törekszenek, hogy minél olcsóbb helyről szerezzék be ezeket.


Kocsis Sándorné üzletvezető kiemelte, igyekeznek általában közvetlen a gyártótól vagy közvetlenül a forgalmazótól beszerezni, mert minél kevesebb kézen megy át egy termék, annál olcsóbban tudják adni, minden forint számít mindenkinek. Ők ebben próbálják még hatékonyabban odatenni magukat, hogy kevesebbet kelljen érte fizetni.


Rendkívül erős lesz az influenzajárvány idén - erre figyelmeztet dr. Pölöskey Péter gyermekorvos. Az idei év annyiban változik, hogy az elmúlt 3 évnek a közegészségügyi intézkedései miatt az influenza nagyon háttérbe szorult, viszont, ha most újból a normális életünket éljük, akkor várhatóan nagyon erős, nagyon korai, és elsősorban a gyermekeket érintő járványra számíthatunk az orvos szerint. Ezt az is bizonyítja, hogy a déli féltekén, Ausztráliában ez már tulajdonképpen lezajlott.


Ez a járvány most leginkább a 10 év alatti gyerekeket érinti majd, így elsősorban náluk érdemes az immunrendszer erősítésre nagyobb figyelmet és több pénzt fordítani.

 

 

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Meghalt idősebb Koman Vladimir
Ma hajnalban, 59 éves korában elhunyt idősebb Koman Vladimir, Voli bácsi, ahogy megyeszerte mindenki ismerte.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
Vármegyei I. osztály: gólzáporos döntetlen Bükön, magabiztos hazai győzelem Sárváron
A Celldömölk is otthon tudott nyerni, a Csepreget múlta felül, a Csákánydoroszló viszont egyedüliként idegenbeli sikert aratott. Pontosztozkodással zárult a Söpte és a Rábapaty összecsapása.
legfrissebbek
Mintegy 5 kilogramm marihuánát találtak egy kecskeméti tanyán
Mintegy öt kilogramm marihuánát és 518 tő kannabiszt találtak egy kecskeméti tanyán a rendőrök - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Marad a nyárias idő csütörtökön is
Devizapiac: alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama
Alig változott, vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Változik a buszmenetrend, épül a forgalmi iroda Szombathelyen
Korszerűsíti a BLAGUSS Kft. az Éhen Gyula téren lévő, leromlott állapotú szolgáltatási decentrum épületét, külső és belső átalakítással, energetikai fejlesztéssel, valamint az általa üzemeltetett autóbuszflotta is bővül 4 új MIDI autóbusszal (3 db gázolaj üzemanyagú, 1 db elektromos), erről is kapnak tájékoztatót a közgyűlésen a képviselők. Figyelembe véve az utasok igényeit, október 16-tól változik a helyi járatos buszok menetrendje: közvetlen temetőjárat indul a Derkovits-lakótelepről, és sűrűbben mennek a buszok a Parkerdőbe.
Haladás: Győztes hazatérés
A Merkantil Bank Liga 9. fordulójában játszotta első mérkőzését a Hali Szombathelyen a gyepcsere miatt. A Rohonci úton a vasiak 2-1-re verték a Soroksárt.