Osonó Színházműhely: csak tiszta forrásból

Tucatnyi tizenéves csaknem nyolcvan, egyéni, családi, társadalmi – valós, megtörtént – problémát jegyzett föl, s ezek sűrítményéből állt össze a látlelet/létlelet, Fazakas Misi rendezésében, Mucha Oszkárral a főszerepben. A víz tükrözi az arcot hétfőn (március 27-én) két előadásban is „futott” a Weöres Sándor Színház Márkus Emília termében. Mindkétszer zsúfolásig megtelt a nézőtér vasi középiskolás diákokkal. A színi történéseket beszélgetés követte, amit a rendező moderált.

Születésünk kezdetekor indul a „játék”, ami tényleg nem babra megy. Vajon mivé is válik „a kétlábú, tollatlan állat, akinek arca van”? Az egyik friss videóbejátszásban Novák Katalin államfő szorgalmazza, hogy békességben, jogaik gyakorlásában élhessen a kisgyerek… Igaz, rögvest ki is durran a frázisszöveg-lufija: merthogy napjainkban, e honban sok minden várja, fogadja a jövevényt, de békesség az aztán nem. A jogainkat meg – korosztálytól függetlenül – évek óta nemcsak csorbítják, de a mai hatalmasságok legszívesebben leradíroznák, szavazó-automatává degradálnák a magyar embert. Kiiktatnák a kreatív gondolkodásunkat, az önálló cselekvésünket, az egyetemes emberi jogaink szabad megélését, gyakorlását. S alapvetően ennek a levét issza szülő, gyermek; majd’ mindenki.

Ahogyan a víz tükrözi az arcot. De hiszen immár melyik víz nem koszos, nem szennyezett? Tiszta arcú, Isten-képmású ember orcáját sem képes már sem forrás, sem patak, semmi más sem hűen visszaverni. S a kezdetkor még makulátlan arcszín hasonul a bűzös csatornák levének állagához.

Tévéképernyő-arcok néznek ránk szinte már a babakocsikból, s bár tíz éve a mobiltelefon annyira még nem nőtt hozzánk, ma a fogantatáskor is elmaradhatatlan kellék.

A diákok alaposan szembesülhettek a valósággal, akárcsak a szüleikkel. Önmagukkal. A családon belüli viszonyaikkal. Szeretetlenséggel, magánnyal, kilátástalansággal. Az emberi létre vágyó, e honból – kényszerűségből – kitántorgók százezreinek valóságával. A pedagógusaik átverésével, az egészségügy szétrobbantásával.

Az Osonó Színházműhely csapata missziót teljesít. Rendületlenül járja országot-világot. Eddig hatszáznál többször gyújtott fényt majd’ harmincezer tizenéves agyában-szívében, adott kóstolót: tiszta forrásból. Igen, azért még ilyen is létezik! Példa. Út, ami egyenes gerinccel járható. „Hosszú az a soha? Hányat kell addig aludni?”, hallik az előadásban a kérdés. A válasz a fiatal generációkon múlik leginkább.

Szenkovits Péter
Fotó: Mohácsi Veronika