km/óra
  2025.05.13., kedd  •  Szervác, Imola napja
Az év utolsó napjától új helyen várja a betegeket az orvosi ügyelet

Az év utolsó napjától új helyen várja a betegeket az orvosi ügyelet

Szilveszter éjjelén már az új helyen fogadja a betegeket az orvosi ügyelet Szombathelyen. A háziorvosi rendelési idő után, december 31-én délután 4 órától már nem a mentőszolgálat Sugár úti épületébe, hanem a 11-es Huszár úton lévő teljesen felújított komplexumba kell menniük azoknak, aki sürgős orvosi ellátásra szorulnak.

 

Már szinte minden a helyén van az orvosi ügyelet új épületében. Vadonatúj a berendezés és a gyermekrendelő falát is vidám figurák díszítik önkénteseknek köszönhetően.  A gyógyszerszekrénybe már a gyógyszerek is bekerültek.  Nemcsak a patikaszerek, hanem az ambulánsnaplók, a kivonulós elsősegélytáska és az orvosi műszerek nagy része is már csak a betegekre vár. Az ügyeletnek egyébként csak a helyszíne változik. Ugyanazok a szombathelyi háziorvosok ügyelnek majd, mint a korábbi rendszerben, és nagyobb részben a szakdolgozókat is a mentőszolgálattól vették át.


Vigné Horváth Ilona, a Szombathelyi Eü. és Kulturális GESZ igazgatója az SZTV érdeklődésére elmondta, az ügyelet ugyanúgy fog működni, hétköznapokon 16 órától másnap reggel 7 óráig. Hétvégén, ünnepnapokon, munkaszüneti napokon pedig reggel 8-tól este 8 óráig, vagyis 24 órában. A telefonszámok meg fognak változni.


A felnőtt és gyermek ügyeletnek is külön hívószáma lesz majd: a felnőtt háziorvost a 94/900-919, a gyermekorvost a 94/900-929-es telefonszámon lehet elérni.


 

 

A közel 100 millió forintból átalakított épületben egyszerre három orvos, két asszisztens és egy gépkocsivezető tart ügyeletet. 


A várostól 17 évvel ezelőtt, 2003. január 1-jén vette át az ügyelet működtetését az Országos Mentőszolgálat. Akkor a Wesselényi utcából költözött el az ügyelet a Sugár útra, most a Sugár útról a 11-es Huszár út 6. szám alá. Az utolsó bútordarabokat és az addig használatban lévő orvosi eszközöket az év utolsó napján viszik majd át új helyükre.   

 
 

 

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Történelem érettségi 2025: hidegháború, Rákosi-korszak, Hunyadi Mátyás
A 2025-ös középszintű történelemérettségi első részében a Tanácsköztársaságról, Hunyadi Mátyásról, a hidegháborúról, a Rákosi-korszakról, az ókori római és görög építészetről és az iszlám vallásról is kaptak kérdéseket a diákok.
Érettségi 2025: megkezdődtek a német nyelv írásbeli vizsgák
Megkezdődtek a német nyelv írásbeli érettségi vizsgák pénteken 9 órától – közölte az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt az MTI-vel.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Pápaválasztás 2025: vége az első szavazásnak, fekete füst szállt fel a Vatikánban
Meglehetősen hosszú volt az első szavazás, 3 órán át tartott, ennek egyik oka, hogy még soha nem szavaztak ilyen sokan konklávén: jelenleg 133 a pápaválasztó és pápává választható bíborosok száma. Ahhoz, hogy valakit pápává válasszanak, a szavazatok kétharmadát kell megszerezni.