km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Őrült mérkőzésen nyolc góllal is vezetett az SZKKA az MTK ellen, mégis a fővárosiak örülhettek a végén

Őrült mérkőzésen nyolc góllal is vezetett az SZKKA az MTK ellen, mégis a fővárosiak örülhettek a végén

A szombathelyiek szinte végig vezettek, a hajrában azonban fordítani tudott a kék-fehér alakulat.

 

NŐI KÉZILABDA K&H LIGA 13. FORDULÓ

HUNGAST-SZOMBATHELYI KKA - MTK BUDAPEST 31-32 (18-12)

SZKKA: Tomasevics – Csire 5, Stosics 5, Gorilszka 6, Pődör R. 7, Szekerczés 2, Cristina 1 Csere: Balog (K), Szendrei, Virág, Horváth P. 5, Kadlicsek, Pődör B., Forgács, Szmolek

Vezetőedző: Marosán György

 

Hosszú szünet után ismét hazai környezetben lépett pályára az SZKKA együttese. Az ellenfél ezúttal az MTK gárdája volt, a szombathelyiek a papírforma borításának reményében léptek pályára, hiszen minden egyes pontra, győzelemre óriási szükségük van.

 

Tomasevic-parádéval kezdődött a mérkőzés, a hazaiak egy remek szériával, Csire és Gorilska vezérletével 4-0-ás előnyre tettek szert. Remekül működött az SZKKA a védekezése, amit jól bizonyít, hogy a vendégek első találatára hat és fél percet kellett várni. Nagyon összeszedetten, koncentráltan kézilabdáztak Marosán György tanítványai, mindenre volt válaszuk, Szekerczés Luca góljai után 8-4 állt az eredményjelzőn. A másik oldalon Suba Sára is fontos védéseket mutatott be, de Pődör Rebeka a hátára vette a csapatot és 10-4-re módosította az állást. Vida Gergő időt kért, de az öt-hat gólos különbség állandósulni látszott, sőt, mi több, Csire és Horváth találatai után a mérkőzésen először nyolc volt a differencia, a vendégek nem tudtak mit kezdeni az SZKKA bátor, felszabadult játékával (14-6). 15-7-nél aztán Marosán György kért időt, Balogh Judit nagyon fontos hárításokkal szállt be, felváltva estek a gólok, a játékrész végén 18-12 állt az eredményjelzőn, hat gól volt a szombathelyiek előnye.

 

A remekül kézilabdázó Pődör Rebeka góljával vette kezdetét a második félidő, és bár ezúttal a fővárosiak is be-be tudtak találni, mindenre tudott reagálni a házigazda, így nem csökkent a különbség. Ezúttal Stosic lépett elő vezérré vasi oldalon, a Pest megyeiek pedig továbbra sem találták az ellenszert. Előbb Pődör Rebeka harcolt ki egy két perces kiállítást, majd rögtön érkezett a következő, kettős emberelőnyben, 22-17-nél viszont fontos ziccerek maradtak ki hazai oldalon, nem tudta növelni előnyét az SZKKA. Marosán György lányainak többször is sikerült hibára késztetnie a bajnokság 6. helyezettjét, emellett pedig mindig akadt valaki, aki a kritikus pillanatokban megrázta magát, Horváth Petra szépségdíjas gólokkal rukkolt elő. 27-20-nál hét gól volt a két együttes között, ekkor azonban megtorpantak a szombathelyiek, az MTK pedig elkezdte ledolgozni a hátrányát és egyre közelebb került. 28-24-nél Csire találata nagyon kellett sötétmezeseknek, Vida Gergő csapata azonban tovább zárkózott, 29-29-nél egyenlő volt az állás. Drámai végjáték következett, 29-30-nál először vezetett az MTK, öt perccel a vége előtt pedig 30-30 volt az állás. A hazaiak nagyon akartak, ám ez kapkodással párosult, de így is teljesen nyílt volt a mérkőzés. 30-31-nél Csire egyenlített, majd újabb fővárosi találat következett, 31-32 volt az állás. Vida Gergő időt kért, csapata viszont belehibázott a támadásba, majd Pődör Rebekával szemben követtek el csúnya szabálytalanságot, öt másodperccel a dudaszó előtt hétmétereshez jutott az SZKKA. A büntetőt Győri védte, több eseményre már nem maradt idő, a vendégek 31-32-es győzelmet arattak.

 

Liliia Gorilskáék legközelebb február 13-án a Dunaújváros együttesét fogadják majd.

 

Fotó: Vágvölgyi Bálint/SZKKA 

 

Malomsoki Cintia

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.