km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Őrült csatában kapott ki a Falco a Szolnoktól a bajnoki döntő első mérkőzésén

Őrült csatában kapott ki a Falco a Szolnoktól a bajnoki döntő első mérkőzésén

A végletekig kiélezett összecsapáson Badzim utolsó másodperces triplája döntött a hazaiak javára.

 

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, DÖNTŐ 1. MÉRKŐZÉS

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ - FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY 80-77 (27-19, 10-16, 24-21, 19-21)

Szolnok: Warner 14/6, Badzim 18/12, Kovács 4, Subotic 4, Cakarun 18. Cserék: Pongó 10/6, Gibson 7/3, Zsíros -, Rudner -, Juhos -, Taiwo 2

Edző: Gasper Potocnik

Falco: Váradi 11/3, Benke 17/9, Bruinsma 8, Barac 2, Keller 6. Cserék: Anderson 6/6, Perl 27

Edző: Gasper Okorn

 

A Szeged búcsúztatása után szombaton már a Szolnok elleni finálé első felvonása várt a Falco-Vulcano Energia KC együttesére. Az alapszakasz győztese fogadta a második helyezettet, valamint a Magyar Kupa címvédőjét, ez pedig igazi kosárlabda-csemegének ígérkezett így szombat estére. 

 

Kovács Péter-ziccerrel vette kezdetét a döntő első felvonása, majd Cakarun zsákolásával húzott el 4-0-ra a Tisza-parti együttes. Ezt követően a korábban Szolnokon is megforduló Benke Szilárd pillanati következtek, aki villámgyorsan eltüntette a különbséget és egyenlíteni tudott a Falco. A két csapat második alapszakaszbeli mérkőzésén a különbséget jelentő Roko Badzim hármasával tett szert újra előnyre a hazai csapat, a folytatásban pedig mindkét oldalon kimaradt lehetőségekkel ment tovább a találkozó. Cakarun büntetőire Keller zsákolt egy hatalmasat, három és fél perc elteltével 8-6 állt az eredményjelzőn. Benke pontja után Badzim engedett el egy triplát nagyon messziről, majd Keller szerzett könnyű kosarat. Ezután viszont erősíteni tudott a házigazda és 17-9-re meglépett Gasper Potocnik csapata. Hosszú pontcsend után Bruinsma fordult be szépen és tette fel a labdát, erre viszont villámgyorsan érkezett egy szolnoki hármas, a hazaiak egy pillanatra sem akarták kiengedni a kezükből az előnyt. Pongó triplája után tíz pont volt a két csapat között, Perl viszont nyomban gondoskodott róla, újra egy számjegyű legyen a differencia. Cakarun pontjai következtek, majd Perl labdaszerzése után Gibsonra fújtak sportszerűtlen faultot, büntetőzhettek a sárga-feketék. A negyed utolsó kosara Cakaruné volt, 27-19-re a Szolnok vezetett tíz percnyi játék után. 

 

A szombathelyieknek mindenképpen szigorítani kellett a védekezésükön, ha zárkózni szerettek volna, de Anderson egy triplával meg is tette az első lépést az ehhez vezető úton. Sőt, mi több, rögtön érkezett a második sárga-fekete hármas is, pillanatok alatt két pontra zárkózott az Okorn-legénység. A másik Gasper pedig nem teketóriázott, rögtön időt kért, hogy rendezze a sorokat. Korántsem voltak olyan biztosak a szolnoki kezek, mint az első negyedben, Badzim triplája lejött a gyűrűről, Anderson viszont ismét elsüllyesztett egyet, 27-28-nál már a vasiaknál volt az előny. Váradi nagyon szemfülesen szerzett labdát, Perl ziccerével pedig tovább nőtt a különbség. Több, mint három és fél perc és 0-11 után érkezett az első szolnoki kosár a játékrészben, érezhetően hullámvölgybe került fehérmezes együttes. 30-30-nál aztán mindkét gárda beragadt, Taiwo és Warner pontjai azonban ismét azt jelentették, hogy az Olajnál volt az előny. 35-30-nál Perl büntetőzött jól, majd Subotic állította vissza az ötpontos különbséget. A Falcoban Perl tartotta a lelket, majd Bruinsma gyarapította pontjai számát. A negyedet 10-16-ra a Falco nyerte, a hazaiak viszont még valamennyit meg tudtak őrizni előnyükből és 37-35-re vezettek a nagyszünetben.

 

Subotic rövid triplakísérletével indult a negyed, Perl pedig egy középtávolival egyenlíteni tudott. Nem sokáig állt 37-37 az eredményjelzőn, a Szolnok ugyanis egy 5-0-s sorozattal ismét lépéselőmybe tudott kerülni. Sárga-fekete oldalon ezúttal Bruinsma lépett elő vezérré, az ő pontjaival zárkózott a Falco, majd Benke kiváló védekezése után Perl szerezte meg újabb kosarát. Sőt, a magyar válogatott klasszis egy újabb jó védekezés után már a huszadik pontját jegyezhette és akárcsak a rájátszás eddigi szakaszában, ezúttal is elképesztő teljesítményt nyújtott. A másik oldalon Warner addig-addig dédelgette a labdát, míg triplát dobott, de Benke is eredményes tudott lenni, 45-47 volt a szombathelyieknek. Rendkívül kiélezett és magas színvonalú mérkőzést játszottak a felek, felváltva volt az előny a csapatoknál. Badzim két triplája után Váradi köszönt be, majd a fonalat nagyon elkapó Benke jelentkezett egy triplával, amivel 53-54-re vezetett a Falco. Ezt követően viszont Gibson és Pongó is eredményes volt, majd Barac is jegyezhetett egy kosarat. A 61-56-os állás egy utolsó pillanatos Warner-kosárral alakult ki, így fordultak a záró etapra a csapatok.

 

Váradi bravúros kosárral hozta közelebb csapatát, Warner viszont gyorsan válaszolni tudott. Benke ismét hozzátett egy hármast kiváló teljesítményéhez, a Falco mindent elkövetett, hogy lőtávolon belül tudjon maradni a véghajrára. 67-63-nál újfent a sárga-feketék 11-ese villant, ezzel pedig egy pontra zárkóztak a vasiak. Bő öt perccel a találkozó vége előtt 71-66 állt az eredményjelzőn, Gasper Okorn pedig időkérésre szánta el magát. Váradi kísérlete kiszédült, a következő támadásból azonban Perl betalált, egy triplányi különbség volt a két csapat között. A szombathelyiek 9-ese ezt követően a másik palánk alatt is jeleskedett, szabálytalanságot harcolt ki, amely már a kilencedik volt neki a mérkőzés során. Váradi asszisztja után Bruinsma köszönt be, 71-70-nél mindössze egy pont volt a két csapat között. A csapatkapitány aztán maga is eredményes tudott lenni, két és fél perccel a vége előtt 71-72-re a szombathelyiek vezettek. Ezt követően viszont hazai büntetők következtek, az utolsó perchez érkezve 75-72-vel az Olajnál volt az előny. Perl büntetői után Cakarun maradt egyedül a palánk alatt, a légiós nem is hibázott, Gasper Okorn pedig ismét időt kért. A hajrá aztán egészen döbbenetes izgalmakat hozott: Perl egymaga egyenlíteni tudott 77-73-ról, egy utolsó másodperces Badzim-hármasnak köszönhetően viszont az Olajbányász örülhetett, miután 80-77-re meg tudta nyerni az összecsapást.

 

A párharc kedden folytatódik 20 óra 15 perces kezdettel Szombathelyen, az Aréna Savariában.

 

Fotó: Nagy Jácint

 

Malomsoki Cintia

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.