km/óra
  2021.07.27., kedd  •  Olga, Liliána napja
Országos tisztifőorvos: a brit vírusvariánst 193 mintában mutatták ki itthon

Országos tisztifőorvos: a brit vírusvariánst 193 mintában mutatták ki itthon

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szakemberei tanulmányozzák a kedden Magyarországra érkezett 550 ezer adag kínai Sinopharm oltóanyag dokumentációját - közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

 

Müller Cecília elmondta: később rendelkezésre bocsátják a vakcina alkalmazási előiratát és a betegtájékoztatót is. "Igyekszünk, hogy az NNK minél előbb felszabadíthassa, és az oltásra várók rendelkezésére bocsáthassa a védőoltást" - fogalmazott. Eddig 348 927 embert oltottak be, közülük 134 824 ezren már a második védőoltást is megkapták. Az oltási tervnek megfelelően folytatódnak az oltások. Így a regisztrált legidősebbek oltása az oltópontokon a Pfizer- és a Szputnyik V vakcinával, a háziorvosi rendelőkben pedig a 60 év alatti krónikus betegek immunizálása az AstraZeneca készítményével. Emellett több idősotthonba is eljutnak az oltócsoportok és ezzel egyidőben az egészségügyi dolgozók második körös oltása is zajlik - tájékoztatott.


Hozzátette: fontos, hogy aki értesítést kap az oltásra, az ne mulassza el a lehetőséget. Aki pedig még nem tette meg, regisztráljon a vakcinainfo.gov.hu oldalon, hogy továbbra is tervezni tudják az oltások menetét.


A szakember jelezte, hogy eddig csak enyhe mellékhatás-reakciókról van tudomásuk a szakembereknek. Ezeket a bejelentéseket folyamatosan regisztrálják, figyelik, hogy ezzel is erősítsék a védőoltásba vetett bizalmat, hiszen a járványból kilábalás feltétele a nagy számban, rövid idő alatt beadott védőoltás.


Mint mondta, "a járvány nem enged a szorításból", az elmúlt 24 órában 77 250-re nőtt az aktív fertőzöttek, 4014-re a kórházban ápoltak és 321-re a lélegeztetőgépen lévők száma. Emellett Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szolnokon, Tatabányán, Veszprémben, Zalaegerszegen és öt Budapest környéki településen - Tökölön, Biatorbágyon, Szigetszentmiklóson, Budakeszin és Százhalombattán - nőtt a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége is.


Beszámolt arról is, hogy folyamatosan vizsgálják a koronavírus mutációját is; a brit vírusvariánst 193 mintában mutatták ki itthon, brazil és dél-afrikai vírusvariációra azonban még nem bukkantak. A brit mutáns nem okoz súlyosabb megbetegedést, de a fertőzőképessége nagyobb. A brit vírusvariánst nagyon eltérő életkorúaknál fedezték fel, a legfiatalabb hatéves, a legidősebb 94 éves volt, és mindössze nyolc ember esetében igazolódott a külföldről behurcolás lehetősége. Ez azt jelenti, hogy a vírus brit mutációjánál a közösségi terjedés figyelhető meg - tette hozzá.


Kérdésekre adott válaszaiban Müller Cecília elmondta, a védőoltás alapesetben csak kórházban (oltóponton) vagy a háziorvosi rendelőben adható be, de a háziorvos dönthet úgy egy páciens életkora vagy egészségi állapota miatt, hogy őt az otthonában oltja be. Egyelőre nem tudni arról, hogy az oltásnak lenne bármiféle negatív következménye akkor, ha tünetmentes, de fertőzött ember kapja meg. Ha azonban a két oltás között derül ki a pozitivitás, akkor a második dózist csak a gyógyulás után lehet beadni - mondta.


Müller Cecília közölte: bőven a járványküszöb alatt van az influenzafertőzöttek száma, az elmúlt héten mindössze 5100 ember fordult influenzaszerű tünettel orvoshoz, és a laboratóriumi vizsgálatok sem mutatták ki a vírust, aminek a járványügyi és higiénés szabályok - távolságtartás, maszkviselés - betartása az oka.


Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a jelenlegi szakaszban 102 kórház és ötezer háziorvosi rendelő vált oltóponttá. (MTI)

 

Fotó: Szeles Réka veszprémi háziorvos a hűtőbe teszi az AstraZeneca svéd-brit gyógyszergyár koronavírus elleni vakcináit Táncsics Mihály utcai orvosi rendelőjében 2021. február 17-én. MTI/Vasvári Tamás

kapcsolódó cikkek
27 új fertőzött Vasban, 1548 Magyarországon, 94-en meghaltak
27 új fertőzött Vasban, 1548 Magyarországon, 94-en meghaltak
1548 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 94 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 12.112-ről 12.139-re nőtt.
kapcsolódó cikkek
27 új fertőzött Vasban, 1548 Magyarországon, 94-en meghaltak
27 új fertőzött Vasban, 1548 Magyarországon, 94-en meghaltak
1548 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 94 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 12.112-ről 12.139-re nőtt.
Savaria Fórum 30. évfolyam 27. szám - 2021.07.16.
Savaria Fórum 30. évfolyam 27. szám - 2021.07.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
14 éves lányt keres a szombathelyi rendőrség
Kisbabájával a kezében kért segítséget a balesetet szenvedett nő Szombathely határában
Csütörtökön történt személyi sérüléses közlekedési baleset Szombathely és Gyöngyösfalu között, a 87-es főúton. Álló Volvóba rohant egy Suzuki, az okozó elvesztette az eszméletét.
Gyújtsatok ma egy gyertyát Rozikámért! – Egy édesanya kérése
Pontosan egy éve történt az elmúlt évek talán legmegrázóbb közlekedési balesete Vas megyében, idézi fel a 112press.
Nemet mondtak a magyar helyreállítási tervre
Az Európai Bizottság nem hagyja jóvá a magyar helyreállítási tervet, amíg a kormány nem nyújt az unió által elvárt garanciákat.
Szombathely az egészségipar fellegvárává válhat
A tervezett egészségipari fejlesztésekről és az ehhez kapcsolható uniós forrásokról tartott közös sajtótájékoztatót Bokányi Adrienn tanácsnok, Ujhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselője és Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője ma délelőtt a Városháza előtti téren. Elhangzott: mindhárman igyekeznek saját területükön tenni azért, hogy Szombathely az egészségipar fellegvárává váljon a jövőben.
legfrissebbek
Tizenhárman fulladtak bele az idén a Balatonba
Az eddigi halálesetek többsége nagy melegben, partközelben, kis vízben történt; idős emberek lettek rosszul, vagy a nem megfelelő úszástudás és a vízbiztonság hiánya vezetett tragédiához. 
Újranyithat a vízminőség miatt bezárt négy velencei-tavi strand
A jelenlegi eredmények szerint nem igazolt, hogy a szennyvíz a csatornarendszerből került volna a tó vizébe.
Márton Anna negyedik lett női kardban 
Márton Anna vereséget szenvedett a bronzmérkőzésen a női kardozók hétfői egyéni versenyében a tokiói olimpián, ezzel a negyedik helyen végzett. 
Elkezdődött az őzek násza
Őznász idején a bakok kergetik a sutákat és más, konkurens bakokat, miközben jóval figyelmetlenebbek, mint az év más időszakában. 
Szombaton rendezik a Strandok éjszakáját, hajnalig tart nyitva több vasi és zalai létesítmény is.
A Zalakarosi Fürdő, a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő, a Bükfürdő Thermal and Spa is csatlakozott a programhoz.