km/óra
  2025.02.08., szombat  •  Aranka napja
Országos tisztifőorvos: nem lehet még fellélegezni

Országos tisztifőorvos: nem lehet még fellélegezni

A koronavírus-járvány még nem zajlott le, egyelőre nem lehet fellélegezni - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

 

Müller Cecília azt mondta, hogy a védekezés második szakaszába lépett Magyarország. Az egészségügy felkészült a fertőzöttek ellátására, akik száma növekedhet - tette hozzá, megjegyezve: továbbra is főleg az időseket féltik. Az új intézkedések szabadabb mozgást tesznek lehetővé, ennek hatását fokozottan figyelik majd, hogy amennyiben szükséges, változtassanak a stratégián - jelentette ki.


Az országos tisztifőorvos közölte, hogy a fertőzöttek 62, az elhunytak 63 százaléka fővárosi vagy Pest megyei. Megjegyezte: elsődlegesen ezek az járványügyi adatok szolgáltatták az alapját a most meghozott kormányzati döntéseknek. Azt kérte, hogy a szabályokat a továbbiakban is mindenki tartsa be.  


A tisztifőorvos tájékoztatása szerint továbbra is zajlik az egészségügyi dolgozók és civil önkéntesek oktatása. Összesen 23 ezren jelentkeztek képzésre, több mint 5000 orvos, 14 500 ezer ápoló és orvostanhallgató, illetve 1900 civil önkéntes. Közülük 18 ezren már sikeres záróvizsgát is tettek.


Müller Cecília arról is beszélt, hogy anyák napja alkalmából kis leleményességgel lehet olyan videókat készíteni, amelyek örömet szereznek. Megjegyezte: a virágüzletek korlátozás nélküli nyitva tartása is segíti az ajándékozni vágyókat. Emellett semmilyen adat nincs arra, hogy virággal terjeszthető a fertőzés, és a tárgyakon is csak rövid ideig marad életben a vírus, így a megfelelő odafigyeléssel nyugodtan köszönthetők az édesanyák.


Kérdésre válaszolva beszélt arról: Magyarországon nem tudnak olyan emberről, aki az otthonában hunyt el koronavírus-fertőzés miatt. Arról is beszélt: a koronavírus-fertőzésben elhunytak temetését nem szabályozza külön a jog, nincs kötelezően előírt hamvasztás.


Szintén kérdésre beszélt arról: a nagyobb létszámú, illetve koronavírus-fertőzésben érintett idősotthonok, szociális intézmények ellenőrzése után megkezdődött a kisebb létszámú, 100-nál kevesebb embert ellátó otthonok ellenőrzése, az első részeredmények jövő hét végén várhatók.


Azt is közölte: a fertőzöttek 13 százaléka egészségügyi dolgozó, ez átlagos arány, azonos a világ más, a fertőzést alacsony szinten tartó országainak arányával.


Kérdésre válaszolva szólt arról is: a Tatabányai Kórházban a fertőzöttek száma miatt felvételi zárlatot rendeletek el, a járványügyi vizsgálatot lefolytatták, ismert, hogy hány beteg és fertőzött egészségügyi dolgozó van. Hozzátette: a kórház dolgozóit minden 7. napon tesztelik. (MTI)
 

 

Fotó: Védőfelszerelést viselő ápolók a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon az éjszakai műszakban a fővárosi Szent László Kórházban 2020. április 27-én. MTI/Balogh Zoltán

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
„Mélyen, legbelül tudtam, hogy történt valami velük” – megtörte a csendet a Skóciában eltűnt magyar ikerpár édesapja
A 32 éves magyar ikerpár 10 éve élt Skóciában, 2025. január 7-én, kedden hajnali 2 óra 12 perc körül látták őket utoljára az aberdeeni Market Streeten, a Dee folyón átívelő Victoria hídnál.
Gyászol Lukácsháza: tragikus hirtelenséggel elhunyt Csejtei Péter alpolgármester
Február 1-jén, szombaton 14 órakor vettek tőle végső búcsút a lukácsházi temetőben.
Újabb holttest került elő a skóciai Dee folyóban, ahol eltűnt a magyar ikerpár
Egy másik nő holttestre lelt a skót rendőrség az Aberdeen városában eltűnt magyar ikerpár, Huszti Henrietta és Huszti Eliza keresése közben. A kutatást vezető rendőrfelügyelő szombaton közölte, hogy értesítették a testvérek családját.
Fiatal kapusát gyászolja az NB I-es kézicsapat
Autóbalesetben hunyt el, mindössze 21 esztendős volt.
A dinasztia - kijött a Direkt36 filmje az Orbán-család gazdasági birodalmáról
Az alkotás különösen Tiborcz István, a kormányfő veje gazdagodásának körülményeire koncentrál, és bemutatja azokat a közbeszerzéseket, amelyeket az Európai Unió ellenőrei szabálytalannak találtak. Az anyag feltárja azt is, hogy milyen állami segítséget kapott a ma már luxusingatlanokkal, pénzügyi és logisztikai vállalatokkal rendelkező céghálózat, amelyben a miniszterelnök lánya, Orbán Ráhel is aktív szerepet vállal.