km/óra
  2022.12.09., péntek  •  Natália napja
Országos tisztifőorvos: nagyon nagy az egyéni felelősség

Országos tisztifőorvos: nagyon nagy az egyéni felelősség

Soha ekkora nem volt az egyéni felelősség, le kell venni a terhet a fekvőbetegeket ellátó rendszerről - hangsúlyozta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján hétfőn.

 

Müller Cecília kifejtette, továbbra is a brit mutáns agresszív terjedésének vagyunk tanúi, rendkívül leterheltek a kórházak és az intenzív osztályok.


Közölte, a háziorvosok mellett a járvány kezelésében dolgozó valamennyi orvosnak lehetővé tették a favipiravir gyógyszer felírását, amely szavai szerint életeket menthet, megelőzhető általa a kórházba kerülés. Kérte, hogy az orvosok éljenek a készítmény rendelésével, akinek pedig felírják, pontosan tartsa be a gyógyszerszedési előírásokat. Eddig - mondta - 56 ezer dobozt rendeltek járóbeteg-ellátás keretében ebből a gyógyszerből.


Az országos tisztifőorvos szólt arról, hogy elkezdték a munkát a honvédség oltóbuszai is: először Nógrád megye kistelepülésein oltják az előzetesen regisztráltakat, eddig 306 ember kapta meg így a vakcinát. Az oltás öt busszal folytatódik Nógrádban, néhány nap múlva pedig már Komárom-Esztergom megyében is.


A járványügyi adatokat említve elmondta, egy nap alatt 7263 új fertőzöttet regisztráltak. Jelezte: egy hét alatt - az előző héthez képest - 13 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma. Ezzel együtt nőtt az aktív fertőzötteké is, 221 002-re. Kórházban 12 291 ember van a vírus okozta szövődmények miatt, 1497-en pedig lélegeztetőgépre szorulnak. Az elmúlt napon 189 ember halt meg a vírusfertőzés következtében, az életükért folytatott heroikus küzdelem ellenére - mondta Müller Cecília.


Felhívta a figyelmet arra, hogy mindenkinek be kell tartania a járványügyi és higiénés szabályokat, el kell kerülni a megfertőződést, hiszen senki sem tudhatja, hogy nála milyen súlyos lesz a betegség.


Az oltások rendben folynak - emelte ki a szakember. Eddig 1 920 000 ember már megkapta a védőoltás első adagját, és 689 392-en a második dózist is.  Azt mondta, rendre érkeznek az oltóanyagok az országba. Vizsgálat után felhasználhatóvá minősítettek egy korábban érkezett 250 ezer adagos Szputnyik V szállítmányt, így már ezek a vakcinák is beadhatók az oltópontokon. A különböző oltóanyagok különböző mennyiségben folyamatosan érkeznek, azokat rögtön beadják - jelezte.


Müller Cecília kitért arra, hogy elkezdődik a pedagógusok, óvodai és bölcsődei gondozók, dolgozók kampányszerű oltása. Ebben a körben is mindenkinek regisztrálnia kell, az adatokat pontosan megadva, majd rövid szöveges üzenetben kapnak értesítést az érintettek arról, hol kapják meg az oltást.


A tisztifőorvos beszámolt arról, hogy elkezdődött a kismamák oltása is. Mint mondta, az oltást igénylőknek szintén regisztrálniuk kell, majd a szakorvos vagy a háziorvos ajánlása után kaphatnak oltást. A kismamák a várandósság betöltött 12. hete után kapják az első adagot, majd a szülést követően a másodikat. Kiemelte, akik megkapták az időpontot az oltásra, vigyék magukkal terhesgondozási kiskönyvüket, vagy valamilyen igazolást, amely igazolja, hogy jogosultak az oltásra.


A járvánnyal összefüggő környezet-egészségügyi adatokról az országos Müller Cecília azt mondta: átlagosan stagnál a szennyvízmintákban a vírus örökítőanyagának mennyisége, azonban néhány helyen - Salgótarjánban, Székesfehérváron, Szegeden, Zalaegerszegen és a budapesti agglomerációban - emelkedést tapasztaltak. Megjegyezte, hogy a szennyvízmintákban is a brit vírusmutáns a domináns.


Húsvétról szólva a szakember azt javasolta, hogy lehetőség szerint csak a szűk család ünnepeljen együtt. A már beoltott nagyszülőkkel lehet találkozni, azonban ekkor sem szabad elfeledkezni a járványügyi és higiénés szabályok betartásáról. Megjegyezte, még nincs kellő ismeret arról, hogy aki megkapta az oltást, milyen mértékben képes továbbadni a fertőzést másoknak. Hozzátette: semmilyen védőoltás nem ad százszázalékos védettséget, tehát annak is védekeznie kell, aki már kapott oltást. Így saját magát és másokat is megvédheti a fertőzéstől. (MTI)
 

kapcsolódó cikkek
Galgóczi: továbbra is felszálló ágban a harmadik hullám
Galgóczi: továbbra is felszálló ágban a harmadik hullám
Még mindig a koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, az elmúlt napon is csaknem tízezer új fertőzöttet regisztráltak a népegészségügyi központ osztályvezetője szerint.
314 új fertőzött Vasban, 7263 Magyarországon, 189-en meghaltak
314 új fertőzött Vasban, 7263 Magyarországon, 189-en meghaltak
7263 az új fertőzött és elhunyt 189 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 17.999-ről 18.313-ra nőtt.
kapcsolódó cikkek
Galgóczi: továbbra is felszálló ágban a harmadik hullám
Galgóczi: továbbra is felszálló ágban a harmadik hullám
Még mindig a koronavírus-járvány harmadik hullámának felszálló ágában vagyunk, az elmúlt napon is csaknem tízezer új fertőzöttet regisztráltak a népegészségügyi központ osztályvezetője szerint.
314 új fertőzött Vasban, 7263 Magyarországon, 189-en meghaltak
314 új fertőzött Vasban, 7263 Magyarországon, 189-en meghaltak
7263 az új fertőzött és elhunyt 189 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 17.999-ről 18.313-ra nőtt.
Savaria Fórum 31. évfolyam 44.szám - 2022.12.02.
Savaria Fórum 31. évfolyam 44.szám - 2022.12.02.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Végrehajtást indított a NAV a Haladás futballcsapatát működtető cég ellen
Végrehajtást indított a NAV a Haladás NB II-es csapatát működtető gazdasági társaság, a Szombathelyi Haladás Kft. ellen, írja az mfor.hu
Derült égből kormányinfó: kedd este 11-től eltörölte a kormány a 480 forintos üzemanyagárat, piaci árak érvényesek a kutakon
Este fél 11-kor kezdődött az a kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter Hernádi Zsolt MOL-vezérrel együtt jelentette be, kedd este 11-től megszűnik az üzemanyag-árstop, vagyis a fixált, 480-as ár. Alig félórával később meg is jelent a rendelet a Magyar Közlönyben.
Szombathelyi buszközlekedés: új járat, új menetjegy és bérlet
Új járat, új menetjegy és bérlet a Blaguss Agoránál, erről is tárgyalnak az év utolsó közgyűlésén a képviselők. A társaság további 40 millió forint üzemanyagkompenzáció biztosítását kérte a közgyűléstől.
Szeretetből jövök be dolgozni - Szabó Imréné 60 éve a Markusovszky Kórházban
Szabó Imréné Valika, a Markusovszky Egyetemi Oktatókórház Szemészeti Osztályának műtős asszisztense a napokban töltötte be 80. évét. 60 éve dolgozik a kórházban, 57 éve a szemészeti műtőben, s eszébe sem jut, hogy abbahagyja a munkát. Múlt héten a Magyar Szemészeti Szakdolgozók Egyesülete SHAO-díjjal tüntette ki. A munkahelyén látogattuk meg.
Gyermekszemekben ragyogó karácsonyi fények: látogatás a balogunyomi mesekertben
Szombathelyről érkezve már a 86-os útról szemünkbe tűnik Kurucz József karácsonyi fényekben pompázó balogunyomi portája, mely harmadik éve várja tárt kapukkal a látogatókat advent idején – mesekertnek nevezik a csillogó-villogó ragyogó udvart, s valóban: aki ide betér, akár egy órácskára is, maga mögött hagyhatja a hétköznapi valóságot.
legfrissebbek
A decemberi közgyűlést értékelték a frakciók
Az elmúlt három év eredményeiről, a kibővített 1000 fa programról és a SZOVA likviditásáról esett a legtöbb szó a közgyűlést követő sajtótájékoztatókon. Utóbbi téma zárt ülésen került elő, és nagy vitát kavart. A cég összeállított egy húsztételes listát az értékesíthető ingatlanokról.
Horváth Soma: komoly fejlődési pályán a Derkovits
A Fogadóóra soron következő részében a 4. számú választókörzet képviselőjével, Horváth Soma alpolgármesterrel beszélgettünk egy újonnan épült játszótéren a Derkovits-lakótelep fejlesztéseiről, a jövőbeli tervekről és arról, hogy milyen egy képviselői munka a mindennapokban.
Ukrajnai háború - Az orosz erők eltaláltak egy kórházat Herszonban
A tisztségviselő szavai szerint a kórház épületében a lövedékek megrongálták a gyermekosztályt és a hullaházat.
Nőtt a gyermekek online szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos bűncselekmények száma 
Nőtt azoknak a felvételeknek a száma, amelyet a sértettek önmagukról készítettek
Újrahasználati Központot nyit a SZOVA
Szolgáltatási körének bővítéseként a SZOVA Nonprofit Zrt. Újrahasználati Központothoz létre a lakosság részére, melynek célja a hulladékok keletkezésének csökkentése a még használható és jó állapotú tárgyak „újra használatba” kerülésével.