km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Országos tisztifőorvos: már 877-en vannak kórházban, ebből 61-en lélegeztetőgépen

Országos tisztifőorvos: már 877-en vannak kórházban, ebből 61-en lélegeztetőgépen

Bíztató magyar kutatások folynak a koronavírus vérplazmából kinyert ellenanyagának felhasználásával kapcsolatban, egy betegnél már is elkezdték a használatát - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

 

Müller Cecília elmondta: a világon az elsők között a Szent László kórházban magyar kutatóknak, orvosoknak sikerült vérplazmából előállítani a koronavírus ellenanyagát és egy súlyos állapotú betegnek csütörtökön elkezdték adagolni. Az ellenanyagot korábban megbetegedett, de már felgyógyult emberek vérplazmájából lehet kivonni, ezért kérik a fertőzésen átesett, már gyógyult emberek jelentkezését a 30/6029250 telefonszámon, illetve a verplazma@dpckorhaz.hu oldalon.


A szakember elmondta, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai a vírus környezetünkben való elterjedtségét is vizsgálják, a főváros szennyvizében egyelőre nem találtak koronavírust.


A járvány aktuális adatait ismertetve Müller Cecília elmondta: az igazolt fertőzöttek száma 2383-ra nőtt és újabb 11 halálos áldozatot szedett a járvány, így már 250-re nőtt a fertőzés nyomán elhunytak száma. Utóbbiak szinte kivétel nélkül idősek, illetve fiatalabb, ám több krónikus betegséggel küzdő emberrel is végzett a vírus. Kórházban már 877 embert ápolnak, akik közül 61-en szorulnak gépi lélegeztetésre, 401-en pedig már felgyógyultak a betegségből - sorolta.


Mindennek párhuzamosan - folytatta - a kiterjedt kontaktkutatás keretében egyre nő a laborvizsgálatok száma, ami azt jelenti, hogy immár 58251 tesztet végeztek.


Kérdésekre válaszolva közölte: annak ellenére zökkenőmentes az akut betegek ellátása a tatabányai kórházban, hogy az intézmény 29 dolgozója karanténba került.


Ugyanakkor a kiskunhalasi mobilkórház készen áll a betegek fogadására, amennyiben a helyzet azt szükségessé teszi, megkezdődhet a működtetése - mondta Müller Cecília. (MTI)
 

Fotó: A Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár egyik katonája megelőző fertőtlenítést végez a Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ bentlakásos idősek otthonában, a Pacsirta utcában 2020. április 24-én. MTI/Balázs Attila
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat
Április 2-től kezdődik a rágcsálóirtás Szombathelyen
Április 2-től április 26-ig rágcsálóirtási munkák zajlanak Szombathelyen - közölte a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya.
Telt ház előtt vetítették a Semmelweis című filmet az Aktív Időskor programban