km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Országos tisztifőorvos: az első vonalban az egészségügyi dolgozók állnak

Országos tisztifőorvos: az első vonalban az egészségügyi dolgozók állnak

A harctéren az első vonalban az egészségügyi dolgozók állnak, vigyáznunk kell rájuk - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

 

Az egészségügyi dolgozók védőfelszereléséről szólva azt mondta: ha hordják, magukat is megóvják a fertőződéstől, és megakadályozzák a fertőzés továbbvitelét is.


Müller Cecília ismételten hangsúlyozta: akiben felmerül a gyanú, hogy kapcsolatba kerülhetett az új koronavírussal, mert felső légúti tünetei vannak, külföldi útról tért haza vagy koronavírussal igazoltan fertőzött ember környezetében volt, az mindenképp telefonon hívja a háziorvosát. 


A lényeg, hogy a beteg ne menjen sehova, hiszen ezzel csökkenthető a kontaktusok száma a környezetében, főképp pedig az egészségügyi ellátórendszerben - mondta.


Arról, hogy az adott beteg valóban gyanús esetnek minősül-e, a háziorvos fog dönteni a járványügyi szakemberrel. Ha igen, akkor az Országos Mentőszolgálat erre a speciális tevékenységre kialakított csoportja fog tőle mintát venni az otthonában. Ha pedig kórházi ellátást igényel, szintén az Országos Mentőszolgálat fogja őt a kijelölt intézménybe szállítani - ismertette az országos tisztifőorvos.


A maszkot az viselje, akinek feltétlenül szükséges, viszont ha valaki abban érzi magát biztonságban, vegye fel, de helyesen - hívta fel a figyelmet. A maszkviselés azonban önmagában nem elég, a többi higiénés szabályt, így például a távolságtartást és a rendszeres kézmosást nem teszi feleslegessé - hangsúlyozta.


Ugyanakkor egy egyszerű maszk is megakadályozza, hogy valaki cseppfertőzéssel továbbadja a vírust - tette hozzá.


Megjegyezte: a helytelen maszkhasználat a biztonság hamis illúzióját is keltheti. Ha például valaki állandóan az arcához nyúlkál, mert kényelmetlen a maszk, azzal önmagát fertőzheti meg. A maszk levételekor kívülről kell azt megfogni, rögtön ki kell dobni és kezet kell mosni.


Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta: a sűrűbben lakott területeken több beteget regisztrálnak, de konkrét területhez köthető gócpontok nincsenek, az egész ország területéről regisztráltak már megbetegedéseket.


Beszélt arról: ha tömeges megbetegedések lesznek, akkor nyilvánvalóan több korlátozó intézkedés lesz, de a higiénés rendszabályok nem fognak változni, akkor is azokat a higiéniai szabályokat kell majd betartani, mint a járvány mostani szakaszában.


Szintén kérdésre szólt arról is, hogy a járványra hivatkozva sürgős beavatkozások nem maradhatnak el, a sürgősségi osztályok és más osztályok is kötelesek fogadni a betegeket, ha akut ellátásra van szükségük. (MTI)


Fotó: Orvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított részlegen, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben 2020. március 25-én. MTI/Balogh Zoltán

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat