km/óra
  2023.02.07., kedd  •  Tódor, Rómeó napja
Országos tisztifőorvos: 27-én kezdődik az egészségügyi dolgozók oltása

Országos tisztifőorvos: 27-én kezdődik az egészségügyi dolgozók oltása

December 27-én a Dél-pesti Centrumkórházban kezdődik az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni oltása - jelentette be az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján szerdán.

 


Müller Cecília ismertette: december 26-án, ahogy minden európai uniós tagállam, így Magyarország is 10 ezer oltóanyagot kap.  Elmondta: kedden megérkezett a vakcina leirata, amely tartalmazza a betegek tájékoztatásához szükséges, illetve az oltási technikára vonatkozó ismereteket. Az oltás menetéről szólva kifejtette: az oltóhelyeken először teljes körű felvilágosítást kap az oltakozó, majd ki kell töltenie egy az egészségi állapotára vonatkozó kérdőívet és egy beleegyező nyilatkozatot; ezután kapja meg a páciens az oltást, amely után 20 percig megfigyelés alatt tartják; a beoltottak oltási igazolási kártyát kapnak, amelyen szerepelnek az adataik, az oltás száma, illetve az, hogy mikor kell a második, a védettséget biztosító oltásra jelentkezniük. A vakcina beadása után jellemzően helyi reakciók - fájdalom, bőrpír, duzzanat - fordulhatnak elő, melyek maguktól elmúlnak. Nagyon ritkán jelentkezhet nyirokcsomó-duzzanat, izomfájdalom, esetleg hőemelkedés, amely paracetamol tabletta hatására megszűnik. Az oltás után pihenés javasolt, nehéz fizikai munka végzése nem ajánlott - közölte a szakember. Egyelőre nem ajánlják az oltást a várandósoknak, illetve azoknak, akik 2-3 hónapon belül tervezik a gyermekvállalást - tudatta a főorvos.


A gyártó tájékoztatása szerint folyamatosan érkezik majd vakcina az országba. Már az ünnepek után nagyobb számban tudnak oltakozni az egészségügyi dolgozók, majd a szociális intézmények munkatársai, lakói, a rendvédelmi szervek tagjai - mondta Müller Cecília. Azt kérte mindenkitől, éljen a lehetőséggel, hiszen Magyarországon nagy fokú bizalom van a védőoltások iránt. Mint mondta, korábban számos fertőző betegségtől sikerült megszabadulni éppen a védőoltásoknak köszönhetően.


Müller Cecília kitért arra is, hogy a vakcinainfo.gov.hu-n már több mint 300 ezren jelentkeztek a koronavírus elleni oltásra, és egyre többen küldik vissza a postán megkapott regisztrációs anyagot. Hozzátette: ez tervezhetővé teszi az oltást.


Az óvodai és iskolai dolgozók december 30-án 12 óráig a pedszures.kh.gov.hu címen online foglalhatnak időpontot a január 2-ra és 3-ra, országszerte 99 mintavevő ponton meghirdetett csoportos koronavírus-tesztelésre. A főorvos azt javasolta az érintetteknek, ezt tegyék is meg, emlékeztetve arra, hogy a korábban végzett csoportos tesztelés során a tünetmentes pedagógusok között 2 százalékos volt pozitivitás aránya.


A járványügyi adatokról szólva közölte, az új fertőzöttek száma napok óta stagnál, enyhén csökken. Az elmúlt 24 órában 1894 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 308 262-re emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Az elvégzett tesztek száma meghaladja a 2,5 milliót. Meghalt 154 többségében idős, krónikus beteg, de az elhunytak között ismét voltak fiatalok is, köztük egy 29 éves páciens. 6727 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 495-en vannak lélegeztetőgépen.


Kérdésre válaszolva elmondta, akinél a fertőzés súlyos, középsúlyos tüneteket okozott, kórházi kezelésre szorult, visszahívják kontrollra az egészségügyi intézmények, annak érdekében, ha valamilyen szövődmény jelentkezik, be tudjanak avatkozni.


Müller Cecília felhívta a figyelmet: ha valaki a koronavírus okozta tüneteket észlel magán, telefonáljon a háziorvosának vagy ügyeleti időszakban a központi háziorvosi ügyeletre. Légszomj vagy más fenyegető állapot esetén a mentőket kell hívni.


A szakember elmondta, az első védőoltás után fokozatosan fejlődik ki a védettség, ennek megerősítéséhez van szükség a második oltásra. A teljes védelem a második oltást követő hetedik nap körül alakul ki. Az első oltást követően is fokozottan be kell tartani a higiénés szabályokat. Ha valakinél akut megbetegedés zajlik, nem kaphatja meg a második oltást. (MTI)

Savaria Fórum 32. évfolyam 3. szám - 2023.02.04.
Savaria Fórum 32. évfolyam 3. szám - 2023.02.04.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ismét sok újszülöttet köszönthetünk Szombathelyen
Íme, a legfrissebb anyakönyvi hírek városunkból.
Az örömé és a táncé volt a főszerep: horvát bál az Agorában
Szombat este az Agora Művelődési és Sportházban tartotta a vas megyei horvát közösség hagyományos bálját.
Melletted a mindennapokban: személyi asszisztenseket toboroznak a mozgáskorlátozottak mellé
Pályázati támogatásnak köszönhetően Melletted a mindennapokban címmel új szolgáltatást indít a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Nonprofit Kft. Mozgáskorlátozott ellátottjaik mellé toboroznak személyi asszisztenseket, akik meghosszabbított kézként, lábként működve támogatják őket a napi tevékenységükben, higiéniai szükségleteikben, ügyintézésben. Jelentkezőket várnak, akik szívesen bekapcsolódnának segítőként a programba.
Megválasztották a legÖKOsabb osztályt
A Reményik Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Művészeti Iskolában ezúttal a legkisebbek nyerték el a címet.
A szolidaritás napja – ülősztrájk a Bolyaiban
Pont egy éve kezdődtek a tiltakozások az oktatás helyzete miatt: az évfordulón ülősztrájkokkal, tiltakozásokkal indult a reggel országszerte diákszervezetek és pedagógusok részvételével. Szombathelyen a Bolyai iskola diákjai az Egységes Diákfronthoz csatlakozva ülősztrájkot szerveztek.
legfrissebbek
Futsal: már az első félidőben eldöntötte a DEAC elleni mérkőzést a Haladás
A zöld-fehér alakulat ugyan a 2. percben hátrányba került, erre azonban még a szünet előtt 5 góllal tudott válaszolni, s végül 6-2-es győzelemmel térhet haza.
Kiss Norbert: négy EB-cím után is új célok, tervek viszik előre
2014, 2015, valamint 2021 után a tavalyi esztendőben is megnyerte a kamion Európa-bajnokságot, amivel már négyszeres győztesnek mondhatja magát, a szakági örökrangsorban pedig csupán a német Jochen Hahn előzi meg. A szombathelyi Kiss Norberttel az előző idény legfontosabb momentumairól, az idei várakozásokról, de a kamionsport jövőjéről is beszélgettünk.
A Savaria InterCity mozdonyának áramszedője letört, nem közlekednek a vonatok Budaörs és Kelenföld
A Szombathelyről a Keleti pályaudvarra tartó Savaria InterCity mozdonyának áramszedője Budaörsnél letört, a felsővezeték is megrongálódott. Az állomásra ekkor érkező, a Keleti pályaudvarról Salzburgba 17:40-kor induló railjet mozdonyának szélvédője betörött. Mindkét vonat Budaörsnél vesztegel, olvasható a MÁV Facebook-oldalán.
Disznóvágáshoz használt eszközöket lopott el Vasegerszegről
A legjobbak között a Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikum
Megjelent az IKK 2023-as technikumi rangsora, melyen előkelő, harmadik helyen végzett a Vas Megyei SZC Horváth Boldizsár Közgazdasági és Informatikai Technikum. Több vasi iskola is fent van a 100-as listán.