km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Országos tisztifőorvos: a járványügyi adatok még mindig kedvezőtlenek

Országos tisztifőorvos: a járványügyi adatok még mindig kedvezőtlenek

Magyarország oltónemzet, rövid időn belül kétmillióan lesznek azok, akik megkapták már legalább az első védőoltást a koronavírus ellen - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján kedden.

 

Müller Cecília úgy fogalmazott: "van remény arra, hogy megállítsuk a harmadik hullám felfelé ívelő szakaszát ilyen nagyszámú oltakozó mellett". Kifejtette, folyamatosan érkeznek az oltóanyagok Magyarországra, a napokban sokan kapják meg a második oltást amellett, hogy elkezdik a pedagógusok, és folytatják az idősek oltását is. Hangsúlyozta: az oltási rendszer megalapozott, oltóanyagért elmennek a "világ minden sarkába".


Kiemelte, a járványügyi adatok még mindig kedvezőtlenek. Mint mondta, ugyan csökkent az újonnan regisztrált fertőzöttek száma (4609), de "ez az adat ne tévesszen meg senkit", hiszen egy nap alatt jelentősen, 262-vel nőtt a kórházban ápolt betegek száma, akik így most 12 553-an vannak. "Folyamatos, tendenciózus emelkedést látunk" - tette hozzá.


Az aktív fertőzöttek száma 222 334, és 274-en haltak meg a koronavírus fertőzés valamilyen szövődményében egy nap alatt - ismertette Müller Cecília.


Az új vírusvariánsok - de ezek közül is a brit - sokkal fertőzőképesebbek, sokkal súlyosabb megbetegedést okoznak. Az is látható - mondta -, hogy a fiatalokat sem kíméli a brit variáns, egészséges fiatalok kerülnek súlyos állapotban kórházba.


Az országos tisztifőorvos arra hívta fel a figyelmet, hogy, "felelősek vagyunk egymásért, a saját egészségünkért, a családunk, közösségünk egészségéért is".


A szakember említést tett a mintavételekről is, ezek száma elérte a 4 576 398-at. Megerősítette: mindenkinél, akinél a háziorvos azt megrendeli, megtörténik a mintavétel, továbbra is dolgoznak a mentőszolgálat munkatársai, a mintavételi pontok és a népegészségügyi központ által üzemeltetett szűrőbuszok is. Fontos, hogy minél hamarabb kiderüljön a pozitivitás, hogy a lehető leghamarabb el lehessen különíteni a fertőzött személyt.


Müller Cecília beszámolt arról, hogy hétfőn 81 600 adag Moderna-vakcina érkezett Magyarországra, ezek a háziorvosokhoz kerülnek első és második körös oltásra. Kedden megérkezett a Pfizer újabb szállítmánya 168 480 adag oltóanyaggal, ezek egy részével a pedagógusok oltása kezdődhet el. Szintén kedd éjjelre várják az orosz Szputnyik V 250 ezer első adagos vakcináját. Emlékeztetett: hétfőn egy korábbi, 250 ezer adagos Szputnyik V-szállítmányt szabadítottak fel, így ez a mennyiség csütörtökön és pénteken már a kórházi oltópontokon lesz.


Az országos tisztifőorvos megismételte: aki oltást szeretne, regisztrálnia kell az erre létrehozott internetes felületen. Ezen kívül továbbra is fontos a kontaktusok számának csökkentése, ha valakinek nincs halaszthatatlan elintézni valója, akkor maradjon otthon, ne menjen közösségbe. A vásárlásokat tervezetten és gyorsan kell lebonyolítani, és be kell tartani a járványügyi és higiéniai előírásokat.


Szintén regisztrálnia kell az oltásra a várandósoknak és a szoptatós kismamáknak is - hívta fel a figyelmet Müller Cecília. A regisztráció tényét jelezni kell a háziorvosnak, aki felméri az oltás kockázatát, majd ha nincs ellenjavallat, gondoskodik arról, hogy valamelyik oltópont fogadja a kismamát.


Az országos tisztifőorvos továbbra is az egyéni felelősséget hangsúlyozva hozzátette: a fegyelmezettség rendkívül fontos ezekben a napokban, hiszen így van remény arra, hogy megállítsuk a koronavírus-járvány harmadik, felfelé ívelő szakaszát.


Azt javasolta: akinek favipiravirt kell szednie, kérje meg egyik családtagját a gyógyszer kiváltására, fertőzöttként ne menjen a patikába. Ha nincs ilyen családtag vagy más segítő, az önkormányzathoz ilyen esetekben is lehet fordulni. Müller Cecília egyben megköszönte a gyógyszerészek, gyógyszerészi asszisztensek és a gyógyszer-nagykereskedők munkáját.


Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, a pedagógusoknak nem kell tartania attól, hogy az iskolák április 19-ei tervezett nyitására még nem lesznek teljesen védettek, hiszen már egy oltás is nyújt egyfajta védettséget a vírus okozta súlyos megbetegedés ellen.


Beszélt arról is, hogy mentőt érdemes hívni akkor, ha valaki több napja lázas, szívverésében rendellenességet tapasztal, légszomj gyötri, nehézlégzése van. (MTI)

 

Fotó: MTI/Balázs Attila

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.