km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Országos döntő volt Szombathelyen

Országos döntő volt Szombathelyen

Az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban tartották a 7-8. évfolyamos tanulók jubileumi, XXX. országos történelem tantárgyi versenyének döntőjét.

 

A verseny első, iskolai fordulóján 2700 tanuló vett részt, míg a második, megyei/fővárosi fordulón 544 diák mérettette meg magát. A második fordulón legjobb eredményeket elérő 20 tanuló vett részt a szombathelyi döntőn. Az írásbeli fordulón a megjelölt korszak történelméből összeállított feladatsort kellett a versenyzőknek megoldaniuk százöt perc alatt. A feladatsor teszt és esszé jellegű feladatokat is tartalmazott, az írásbeli rész kiegészült egy rövid Power Point alkalmazással készített tesztrésszel is. A szombati szóbeli fordulón a kiemelt korszak ismeretét várták el a versenyzőktől a kiírásban megjelölt teljes szakirodalom alapján.


Első helyezést ért el Román Lilien Kata a Kazinczy Gábor Általános Iskolából a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bánhorvátiból, második helyen végzett Dombóvári Nándor, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégiumból, és harmadik lett Gonda Anna a Vörösmarty Mihály Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola és Gimnáziumból (Budapest).  A szoros versenyben a két Vas megyei tanuló is kiválóan szerepelt, Martonfalvi Emma, a sárvári Szent László Katolikus Általános Iskola tanulója a hetedik helyen végzett, míg Kelemen Alex a Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolából a nyolcadik helyet szerezte meg.


Vasi helyezettek: Kelemen Alex (balról), Németh Erzsébet, Martonfalvi Emma, Nagy Miklós

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén
Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
33 gyanútlan vásárlót vertek át a vasi csalók
Elstartolt a speedmarathon: mutatjuk hol mérnek Vas megyében a rendőrök
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva 2024. április 19-én 6 órától 2024. április 20-án 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést tart a rendőrség.
Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.