km/óra
  2025.03.20., csütörtök  •  Klaudia napja
Orbán: a '48-as honvédek mai örökösei az orvosok, az ápolók, a tudósok és a rendvédelmi dolgozók

Orbán: a '48-as honvédek mai örökösei az orvosok, az ápolók, a tudósok és a rendvédelmi dolgozók

A mostani, rendhagyó körülmények ellenére is "lélekben együtt emlékezve", levélben köszöntötte a világ magyarságát Orbán Viktor "a magyar szabadság születésének napján" - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő reggel az MTI-t.

 

"Tisztelt Honfitársaim! Minden évben ezen a napon piros-fehér-zöld kokárdák nyílnak szerte mindenhol, ahol magyarok élnek. Hirdetik, hogy büszkén és emelt fővel emlékezünk hőseinkre, akik 1848 tavaszán meggyújtották a magyar szabadság lángját, amely azóta is beragyogja Európát, hiszen nemzedékről nemzedékre magyarok milliói táplálják a Kárpátokon innen és túl" - kezdte írását Orbán Viktor.


Úgy fogalmazott: "Mi, magyarok a ránk törő ellenséges hatalmak szorításában, csatamezőkön harcolva és hőseink vesztőhelyein emlékezve sajátítottuk el azt, amit a szabadságról tudunk. Megtanultuk, hogy a szabadság nem egy ideológia, hanem vérrel szerzett jogunk, hogy használjuk nyelvünket, ápoljuk kivételes örökségünket, és a saját észjárásunk szerint rendezzük be életünket."


A miniszterelnök szerint a 173 évvel ezelőtt történt események "ma azt üzenik nekünk, hogy közös sorsunk jobbra fordítása mindig azok kezében van, akik tudnak, akarnak és mernek is tenni a magyar nemzet felemeléséért. Ezzel a hittel és bátorsággal kell helytállnunk most is, amikor egy láthatatlan ellenség támadásának megújuló hullámaival harcolunk" - írta.


Orbán Viktor kiemelte: a '48-as honvédek mai örökösei orvosok, ápolók, tudósok, rendvédelmi dolgozók, a fertőzés veszélye ellenére is mindennap munkába járó és hivatásukban helyt álló emberek tíz- és százezrei. Harcosok, akik fáradhatatlanul küzdik végig ezt a hosszú hadjáratot, hogy visszakaphassuk az életünket, és a vírus elvonulta után a velünk élő többi néppel együtt építsük tovább minden magyar közös otthonát, a Kárpát-medencét.


"Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Önöket a magyar szabadság születésének napján, remélve, hogy a mostani, rendhagyó körülmények ellenére is lélekben együtt emlékezhetünk. Magyarország mindenek előtt, a Jóisten mindannyiunk fölött! Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!" - zárta ünnepi levelét a miniszterelnök. (MTI)

 

 
 
 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Főhajtás a '48-as hősök emléke előtt
Már pénteken elkezdődtek a megemlékezések az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 177. évfordulója alkalmából. Délelőtt megkoszorúzták gróf Batthyány Lajos mártír miniszterelnök szobrát, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget. A városi ünnepségsorozatot március 15-én, szombaton tartják. Cikkünkben a részletes program.
Íme a március 15-i szombathelyi programok
Már pénteken megkezdődtek Szombathelyen a nemzeti ünnephez kapcsolódó megemlékezések, délelőtt a Batthyány-szobornál koszorúztak a város és vármegye vezetői, a Művészeti Szakgimnázium pedig a Szent Márton-temetőben a Hübner-mauzóleumnál szervezett bensőséges ünnepséget.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Országos vizsgálatot rendeltek el a kínai éttermekben
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) több budapesti kínai étterem hatósági ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági és higiéniai szabálytalanságokat tárt fel, amelyek miatt elrendelte a vendéglátó egységek azonnali bezárását. Az utóellenőrzés tapasztalatai alapján több étterem is teljesítette jogszabályi kötelezettségét, így azok folytathatták tevékenységüket. Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján az NKFH országos vizsgálatot rendelt el a távol-keleti gyorséttermeknél - jelentette be a hatóság a közleményében.
Kegyetlen és végzetes utazás az M5-ös autópályán
Egy hétköznapi ellenőrzés tragikus felfedezéssé vált, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy román furgon rakterében, szűk ládákban és ketrecekben összezsúfolva találtak pulykákat és pávákat, olvasható a Facebook-oldalukon.
Személyautó ütközött vonattal Tiszaeszlárnál, többen megsérültek
Személyautó és vonat ütközött össze egy vasúti átjáróban a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Tiszaeszláron csütörtök reggel, a balesetben többen megsérültek - közölte honlapján a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság.
Nyolcvan év körüli férfi ütötte el a zebrán átkelő gyalogost Szombathelyen
Devizapiac: gyengült csütörtök reggelre a forint
Gyengült a forint csütörtök reggelre az euróval és a svájci frankkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, a dollár ellenében viszont jegyzése alig változott.