km/óra
  2025.04.30., szerda  •  Katalin, Kitti napja
Orbán Viktor: minden élet számít

Orbán Viktor: minden élet számít

"Senkiről sem akarunk lemondani, nekünk minden élet számít" - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

A kormányfő azt mondta, jó ütemben, kellő pontossággal hozták meg a koronavírus-járvány miatt szükséges szigorító intézkedéseket, és így 99 százalék feletti az esélye annak, hogy az egészségügyi rendszer működőképes marad, és minden magyar megkapja a tisztességes ellátást.


A szigorításokat úgy kommentálta: "ilyen döntéseket hozni akkor kell, amikor már valóban fenyeget bennünket az egészségügy megbénulásának veszélye". Ezzel kapcsolatban megjegyezte: matematikusok becslése szerint kijárási tilalom és más szigorítások nélkül, e mellett az orvosi és ápolói létszám mellett vészesen megközelítették volna azt a határt - "vagy be is szakadt volna a födém" -, amelynél még szakszerűnek mondható az ellátás az egy orvosra és ápolóra jutó betegek száma alapján.


A miniszterelnök ismertette: jelenleg 6690 koronavírus-fertőzött van kórházban, közülük 518 lélegeztetőkészüléken.


Négyszáz műegyetemi diákot mozgósítottak - szállást és étkezést biztosítva nekik -, hogy "taxisofőrként" kivigyék a mintákat levevő medikusokat - közölte. Arról is szólt, az orvosok elfogadták a vezénylést, amelynek csak veszélyhelyzetben vagy háborús körülmények között van helye, békeidőben nincs rá szükség.


Az oktatás helyzetéről Orbán Viktor elmondta: 500 középiskolában tértek át digitális oktatásra, emellett a fertőzés magas szintje miatt 208 óvodát zártak be, és 239 általános iskolában vezettek be digitális oktatást.


A koronavírus elleni vakcina ügyében arról beszélt, elsőként az egészségügyi dolgozókat fogják beoltani, mert veszélyben vannak, és rájuk van a legnagyobb szükség. Kiemelte: az a jó, ha minél több oltóanyag áll rendelkezésre, és ebből nem szabad politikai ügyet csinálni. Az oltás nem lesz kötelező, azok pedig, akik beoltatják magukat, majd eldöntik, melyikben bíznak: egy amerikai cég inkább üzleti megközelítésű logikáját érzik magukhoz közel, vagy az állami fejlesztésű orosz vakcinát, vagy "a még államibb" kínait - fogalmazott. "A vakcina már a horizonton van, néhány hetet kell még kibírni", még ha az elején csak kisebb mennyiségben is érkezik - mondta, arra kérve az embereket, hogy addig tartsanak ki, amíg a vakcina meg nem jön.
A most meghozott, 30 napra szóló gazdasági áthidaló támogatások azokon az ágazatokon igyekeznek segíteni, amelyeket a korlátozások súlyosan érintenek, ilyenek például a szállodák és az éttermek - közölte. Orbán Viktor bejelentette azt is: Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének javaslatára úgy döntött, 5 százalékra csökkentik az elvitelre készülő ételek áfáját.


Jelezte továbbá, egy munkacsoport dolgozik egy gazdasági növekedési akcióterven, azokat a hosszabb hatású és hosszabb távon érvényes döntéseket dolgozzák ki, amelyekkel - alapvetően adócsökkentésekkel - újra lendületbe akarják hozni a gazdaságot. A kormány most sem adja fel a munkaalapú gazdaság filozófiáját, ezért a vállalkozásokat kell abba a helyzetbe hozni, hogy megtarthassák a munkaerőt és fejleszthessenek új emberek felvétele érdekében - jelentette ki.


Az iparűzési adó és a társasági nyereségadó felfüggesztésére vonatkozó javaslatokat úgy kommentálta: "meredek, de azért fel lehet rajta kaptatni, csak a kellő arányt kell eltalálni", de mindenképpen kell adót csökkenteni, különben nem lesz munkahely. Ezért elkötelezett az iránt, hogy jövőre érezhető mértékű adócsökkentés legyen, ha kell, a központi büdzsé és az önkormányzati költségvetések is vállalják ezt - mondta.


Az EU-s források jogállamisági kritériumokhoz kötésének tervéről a kormányfő kifejtette: csütörtökön hosszan tárgyalt Angela Merkel német kancellárral, és neki is elmondta, hogy a magyarok pénzét nem lehet elvenni, "pénz lesz, a gazdaság működni fog, a fejlesztések megindulnak". Orbán Viktor ugyanakkor rámutatott: a németek vezetésével kidolgozott új jogszabálytervezet valójában nem a jogról szól, hanem politikáról. A német kancellárnak is elmondta - folytatta -, hogy ha ezt a jogszabályt elfogadják, akkor "az Európai Unióból Szovjetuniót csináltunk". A Szovjetunióban volt ugyanis szokás, hogy támasztottak egy feltételt objektív kritériumok nélkül, majd felállítottak egy ezeket ideológiai alapon számon kérő bizottságot, és ha valaki "elhajlott", azt figyelmeztették, aki nem állt be a sorba, megbüntették, fellebbezés pedig nem volt - fejtette ki.


A mostani EU-s tervezet "pontosan ugyanaz": objektív kritériumok és jogorvoslati lehetőség nélkül, ideológiai alapon zsarolni akarnak országokat - jelentette ki, hangsúlyozva: "az uniót nem ezért hoztuk létre, hogy legyen egy második Szovjetunió". Úgy fogalmazott: régen, a kommunista világban "szovjetellenes tevékenységnek" hívták mindezt, most pedig "Európa-ellenes tevékenységre" hivatkozva akarnak tagállamokat büntetni. Kiemelte: "az unióban az történhet, amit a tagállamok akarnak, és amit nem akarnak, az nem fog megtörténni". Most a járvány kezeléséről kellene beszélni, és a bajban lévő déli államokon azonnal segíteni - hangsúlyozta.


Arra a felvetésre, hogy az Európai Bizottság letette az asztalra az LMBTQ-stratégiát, úgy reagált: "nem mondom, hogy ez felesleges, ilyen munkacsoportok legyenek", de az ütemezést illetően a döntéshozóknak kell, hogy több eszük legyen, és "nekünk most nem ezeket a tanulmányokat kell olvasni".


A magyar labdarúgó-válogatott Izland elleni csütörtöki győzelméről Orbán Viktor azt mondta: "büszkék lehetünk a fiainkra", mert ez nem egyszerűen futballmeccs, hanem harc volt, és vikinget harcban legyőzni nagy dolog. (MTI)

 

Fotó: MTI

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.