km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
Orbán: meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet

Orbán: meghosszabbítja a kormány az oltási akcióhetet

Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet, és december 20-át követően az 5-12 éves gyerekek számára is elérhető lesz a vakcina - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken. Megerősítette: a kormány megvédi a rezsicsökkentés eredményeit, és a baloldallal szemben az adócsökkentés híve.

 

"Tavaly kis karácsony volt, mert nem volt vakcina. Idén lehet nagy karácsony, de csak akkor, ha a harmadik oltást felvevők száma megnő" - jelentette ki, hozzátéve: a legtöbben a harmadik dózist veszik most fel, a legkisebb az első vakcináért jelentkezők aránya.


A zárás csak lassítás, a megoldás a harmadik oltás - tette hozzá, hangsúlyozva: arra is szükség van, hogy az emberek betartsák a korábban elrendelt védelmi intézkedéseket, hordják a maszkot, tartsák a távolságot.


A kormányfő mindenkit arra kért, hogy vegye fel a harmadik oltást, mondván, aki ezt megtette, "annak megmentettük az életét".


Az esetleges lezárásokról szólva Orbán Viktor kijelentette: a magyar kormány semmit sem zár ki, de minden rosszat szeretne elkerülni. Ha a harmadik oltások száma nő, ha úgy látják, hogy a fertőzések növekedését sikerül fékezni vagy megállítani, akkor nincs ok arra, hogy zárjanak - hangsúlyozta.


A kormányfő azt is bejelentette: miután egy nagy gyógyszergyártó cég megkapta az engedélyt az 5 és 12 év közötti gyermekek oltására, Magyarország is szerzett 2 millió vakcinát. Az első szállítmány december 20-a környékén fog megérkezni, 130 ezer adag lesz, és utána folyamatosan fogják majd szállítani Magyarországra a gyerekek számára elérhető vakcinát.


A szülőket arra kérte, gondolják át, és ha tehetik, akkor oltassák be a gyermekeiket.


Kijelentette: a közigazgatásban és az egészségügyben dolgozók, valamint a besegítő rendőrök és katonák emberfeletti munkát végezve garanciát jelentenek arra, hogy az egészségügy ne omoljon össze. Az egészségügyben rendelkezésre állnak a szükséges eszközök, ágyak, lélegeztetőkészülékek, van vakcina, orvosságok, valamint van járványkórház, amit ha kell, "egy pillanat alatt" ki tudnak nyitni, és egyelőre még ember is van elég, de vezényelni kell őket.


Minden az emberfeletti és kitartó munkát végző orvosok és ápolók hősiességén múlik - fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy az ágazatban az utóbbi években jelentős béremeléseket hajtott végre a kormány. Ez "így sem elég, sokról meg végképp ne beszéljünk", de ezek a komoly lépések jelzik az egészségügyben dolgozóknak, hogy "az ország velük van" - mondta.  A miniszterelnök a migrációra áttérve azt mondta: minden korábbinál nagyobb illegális migrációs nyomásra kell számítani a következő hónapokban Magyarország déli határán.


Egyszerre nő a nyomás az olasz-spanyol, a keleti és a balkáni útvonalon; Afganisztánt napi 30-35 ezer ember hagyja el, ők pedig legnagyobb valószínűséggel Magyarországon keresztül akarnak majd menni - tette hozzá, jelezve azt is, hogy idén több mint 100 ezer migránst állítottak meg a magyar határon, háromszorosát, mint az előző évben.


Hangsúlyozta: az Európai Unió migrációval kapcsolatos szabályait békeidőben írták, "de ma nem békeidő van", így ezek a rendelkezések elavultak, hiszen a régi szabályok már nem segítik az életünket, hanem "bajt hoznak a nyakunkra".


Orbán Viktor megemlítette: miközben az új berlini kormányprogramban "Németországot bevándorlóországnak nevezik", Magyarország nem akar azzá válni. A két pozíció pedig összeegyeztethetetlen, ráadásul várhatóan egyik fél sem fog engedni az álláspontjából.


A vita lényegét úgy foglalta össze: míg Magyarország az illegális határátlépőket visszaviszi a kerítés másik oldalára, és azt mondja, hogy a "migránskérelmek" elbírálása nem a magyar határon és Magyarország területén történik, hanem annak az országnak a nagykövetségén, ahonnan jönnek, illetve ahol keresztül haladnak, addig az EU ezt egyáltalán nem fogadja el, és azt szeretné, ha ezek az embereket Magyarország befogadná, és itt folytatná le a szükséges eljárásokat.


Kijelentette: Brüsszelnek nem büntetnie kellene azt, aki megvédi Európát, hanem legalább fedeznie kellene a költségek egy tisztességes részét. Megjegyezte: az EU Soros György bevándorlást segítő szervezeteinek ad pénzt, akik pedig védekeznek, nem kapnak.


Orbán Viktor megerősítette: a kormány megvédi a rezsicsökkentés eredményeit. A rezsicsökkentést piacellenesnek minősítő véleményeket úgy kommentálta: "engem nem a piac érdekel, hanem a magyar emberek". Hangsúlyozta: a piacot az emberek működtetik, annak részei vagyunk, tehát "nem valami mennyből vagy a jóistentől ránk ereszkedett szabályrendszerről" van szó. "Nem érdemes beleesni a baloldal csapdájába", aki azt állítja, hogy létezik valami "orákulum", amelyik megmondja, hogy kell a piacnak kinézni, hanem abból kell kiindulni, hogy szabadok vagyunk, és megvan a képességünk arra, hogy mi magunk szabályozzuk, hogy hogyan legyen - mondta.


Leszögezte: a rezsicsökkentés 8 éve működőképes, sikeres, megvédhető, jó rendszer és fel kell lépni azt ezt támadó a baloldallal és Brüsszellel szemben is. A kormányfő szerint ma két oldalról is támadás éri a magyar családokat: a baloldaltól, amely sosem támogatta a rezsicsökkentést, valamint a multiktól Brüsszelen keresztül, akik meg akarják adóztatni a családokat.    

 
Arról is beszélt: ha a baloldal nyer a jövő tavaszi választáson, akkor adóemelés lesz. Ezzel szemben a jelenlegi kormány az adócsökkentés híve, mert ez munkahelyeket teremt.


Közölte: 750 milliárd forintot hagynak a vállalkozóknál, amiért cserébe a munkaadók felemelik a minimálbért és a garantált bérminimumot. Emellett a kormány a családokat is támogatja: a babakötvény után járó állami támogatás összegét is megduplázzák a következő évben - hívta fel a figyelmet Orbán Viktor. (MTI)

 

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.