km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Orbán: a háborúk korába lépett az európai történelem

Orbán: a háborúk korába lépett az európai történelem

A háborúk korába lépett az európai történelem, most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk - mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

 

Orbán Viktor arról beszélt: Európában háborús árak vannak, senki sem gondolta volna idén február 24-én, hogy nem egyszerűen konfliktusháború jött létre Ukrajna és Oroszország között, hanem lezárul egy korszak, és új szakaszába lép az európai történelem, belépünk a háborúk korába.


Hozzátette: ez a háború nemcsak a frontokon folyik, hanem a világgazdaságban is, de legalábbis az európai gazdaságban, és ennek része az energiaárak emelése. Most harcolni kell mindenért, amit eddig természetesnek vettünk.


A kormányfő két nagy csatát valószínűsített: szerinte az első az energiáért, a megélhetési költségekért, az elviselhető rezsiárakért folytatott küzdelem, de lesz majd harc a munkahelyekért is, mert minden előrejelzés szerint a szankciós politika és a háború együttes hatása miatt az európai gazdaság recesszióba lép.


Hangsúlyozta: Magyarországon most még munkaerőhiány van, de azt tanácsolja mindenkinek, akinek van munkája, hogy becsülje meg, és tegyen meg mindent azért, hogy meg is tudja tartani, mert a következő hónapokban már európai gazdasági visszaeséssel kell számolni.
Orbán Viktor kifejtette: "most azonban még az első csatát éljük", amely az energiáért zajlik, a háború miatt az áram ára az ötszörösére, a gázé pedig hatszorosára emelkedett.


A legfontosabb az lenne, hogy Brüsszelben belássák: tévedés történt, a szankciós politika nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt, ellenkező hatást váltott ki, mint ahogyan tervezték - értékelt.


Közölte: azt gondolták, hogy a szankciós politika jobban fog fájni az oroszoknak, mint az európaiaknak, de "nekünk fáj jobban". Azt gondolták, hogy a szankciós politika segítségével a háborút le lehet rövidíteni, mert Oroszország meggyengítésén keresztül hamar lehet sikert elérni, de ez sem vált be, a háború elhúzódik - mutatott rá.


Úgy fogalmazott, "eleinte azt hittem, hogy csak lábon lőttük magunkat, de most már látszik, hogy az európai gazdaság tüdőn lőtte magát, és ezért most levegőért kapkod". Van, ahol ez azt jelenti, hogy nem lesz energiaforrás, és lesznek országok, ahol lesz ugyan gáz, de nagyon magas lesz az ára, és "mi az utóbbi kategóriába tartozunk" - mondta.


A kormányfő kitért arra: ki kellett hirdetni az energia-veszélyhelyzetet, emellett pedig elrendelte egy operatív törzs felállítását is, amelyet Gulyás Gergely miniszter vezet.


A miniszterelnök elmondta: "a rezsicsökkentés érdekében hozzá kellett nyúlnunk az átlagos fogyasztás feletti mennyiségekhez", vagyis "próbáljuk megmenteni a rezsicsökkentést" úgy, hogy aki átlagos mennyiségű energiát fogyaszt, annak továbbra is legyen csökkentett rezsije, aki azonban az átlag fölött fogyaszt, annak piaci árat kell fizetnie, vagy ha tud, akkor próbáljon meg visszajönni az átlagos szint alá. "Most kénytelenek vagyunk az átlag fölötti fogyasztására kivetni a valódi árat, ha ezt nem így tennénk", akkor a teljes rezsicsökkentési politikát meg kellene szüntetni - hangsúlyozta.


Arról is beszélt, hogy Magyarország nehezebb helyzetben van, mint a gazdagabb nyugatiak, mert igaz, hogy ott nincs rezsicsökkentés, és ezért teljes árat fizetnek, de a teljes rezsiár kifizetése kisebb hányada a fizetésüknek, mint az Magyarországon lenne. A baloldal sosem támogatta a rezsicsökkentést, "mi bevezettük", és hosszú időn keresztül az egész lakosságra fenntartották, "most pedig az átlagfogyasztás tekintetében tudjuk megvédeni" - közölte.

 
Arról is beszélt, hogy a katával egy egyszerű és kezelhető adózási formát akartak létrehozni olyan kisvállalkozásoknak, amelyek a lakosságnak adnak szolgáltatást. De a cégek rájöttek, hogy van értelme, ha ráveszik a munkavállalókat, hogy "menjenek át katába", és ma 450 ezer katásból körülbelül 300 ezer cégnek, leginkább egy cégnek számláz, tehát valójában színlelt szerződésről van szó - magyarázta. Hozzátette: most, hogy háború van, és háborús gazdasági logikában kell gondolkodni, "ez nem fér bele".


Kiemelte: a háborús helyzetre az összefogás a jó válasz, nem a politikai haszonlesés.


Orbán Viktor bírálta a baloldali ellenzéket, és úgy értékelt: a választási kampányban bebizonyították, hogy nem lehet rájuk bízni az ország vezetését, háborús körülmények között pedig végképp nem. Hozzátette: a választást elvesztették és eddig "csendben ültek", most azonban, hogy itt az első olyan intézkedés, amelynek vannak olyan érintettjei, akiknek ez fáj, akik ellenzik ezeket a kormánydöntéseket, a baloldal "fölül" erre a hullámra.


Szerinte ez a jövőben is így lesz, bármilyen intézkedés, amely megkérdőjelezhető és vitatható, arra a baloldali ellenzék fel fog ülni, és megpróbál hangulatot kelteni a kormányzás ellen, mert politikai hasznot akar ebből húzni.


Kijelentette: ezt nagyon rossz politikának tartja, mert miután háborús állapotok vannak, az összefogás a megoldás.


Ezért arra kérte a katásokat és a rezsicsökkentéssel működő háztartásokat, értsék meg azt, ami most történik, és segítsenek abban, hogy egy ilyen háborús helyzetben az ország működőképességét, az emberek életszínvonalát, munkahelyét, a nyugdíjakat meg tudják védeni.
A kormányfő elmondta: a hadseregben a fejlesztéseket két-háromszorosukra fel kell gyorsítani. A következő napokban aláírja azokat a rendeleteket, amelyek a hadseregnek plusz forrásokat adnak - fűzte hozzá.


Közölte: "van egy déli határproblémánk is", és "a helyzet ott durvul". A határvédelmet katonákkal ellátni ilyen körülmények között luxus, ugyanakkor a rendőrök sem bírják sokáig, mert őket az ország különböző pontjaiból vezényelték oda - magyarázta. Hozzátette: már délután aláírhatja a határvadász egységek felállításáról szóló rendeletet. (MTI)

 

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Virágos kert, növény és magcsere program a Szent Anna házban
Közösségi virágos kertet hoznak létre a Szent Anna házban, számolt be a hírről az intézmény hivatalos Facebook-oldala.
Ma kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés
Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.
Több száz motor várható a vasárnapi motoros felvonuláson Szombathelyen
Hagyományosan felvonulással indítják a szezont a vasi motorosok. Mutatjuk a tervezett útvonalat, ahol április 21-én, vasárnap várható a látványos konvoj felbukkanása, írja a 112press.hu.
Nébih: tortellinit hívott vissza a SPAR
Nem jelölt allergén (földimogyoró) jelenléte miatt a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. visszahívta és a forgalomból is kivonta a Spar Veggie spenót-kesudió tortellinit - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szombaton az MTI-vel.
Az összes hadrafogható traffipax kint volt az utakon a Speedmarathonon (Videóval)
A rendőrség hetek óta hirdette a pénteki európai sebességmérési napot, a Speedmarathont, amikor a rendőrkapitányságok egyszerre bevetik az összes sebességmérő eszközüket. Ennek ellenére mindig akadnak olyanok, akik fennakadnak egy, vagy több műszeren, írja a 112press.hu.