km/óra
  2023.12.04., hétfő  •  Borbála, Barbara napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Orbán: a futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

Orbán: a futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára

A futball mindig vigasz és elégtétel volt a magyar ember számára - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítója szombaton, Felcsúton, ahol bemutatták a Labdarúgás és tudomány című tanulmánykötetet.

 

A Puskás Akadémia és a Testnevelési Egyetem együttműködésében született könyv bemutatóján a kormányfő azt hangsúlyozta: talán nem véletlen, hogy Trianon után volt a magyar futball első aranykora, majd a második világháborút követően, az ötvenes években az Aranycsapat időszaka. Akkoriban a zöld gyepen a megszálló ország csapatát is le lehetett győzni, tehát a futballt a kultúra és a történelem részeként kell kezelni - fűzte hozzá.


Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy "a magyar futball alapvetően a zseniális megsejtések és ihletettség története", vagyis maga a művészet. A miniszterelnök úgy vélte, "a futball maga az élet", igazságos, nyílt sisakos játék, amelyet szabályok mentén vívnak a felek és mindig a pályán dőlnek el a dolgok.


Orbán Viktor kiemelte, hogy labdarúgó-akadémiát nehéz lélektanilag egyben tartani, mert a falai között "a régi futballisták tapasztalatát kell összeépíteni a modern hókuszpókusszal", és ha ez nem sikerül, akkor "féllábas lesz az akadémiák működése". Megjegyezte, hogy a hazánkban működő labdarúgó-akadémiák azonosságuk mellett is sok mindenben különböznek. Ezt nagyszerű dolognak nevezte, mondván, nem is szabad egységesíteni ezeket, mert "haptákban futballozni nem lehet, csak menetelni".


A kormányfő arról is beszélt, hogy régóta fáradoztak az országos akadémiai rendszer megalkotásán, ez ma már működik, az egész magyar futballtársadalmat szolgálja. "Türelmetlenül várjuk, hogy a könyv a valóságba költözzön, és végre igazi jó futballisták kerüljenek ki az akadémiákról" - jegyezte meg.


Mészáros Lőrinc, a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett arra, hogy 2018-ban kezdtek szakmai együttműködésbe a Testnevelési Egyetemmel, és ennek eredménye a tankönyv. Nemcsak a labdarúgásban, hanem más sportágakban is a modern képzés alapvetése lehet a tíz fejezetből álló, több mint 400 oldalas kötet - tette hozzá. Jelezte, hogy a kötet másfél év alatt készült el, 13 év tapasztalatát használták fel hozzá.


Takács Mihály a Puskás Akadémia igazgatója, a könyv társszerzője elmondta, hogy értéket kívántak teremteni, ami sikerült, hiszen a tankönyvet szakmai bírálóbizottság minősítette és egyetemi tankönyvvé nyilvánították. Közölte, hogy a felcsúti akadémián és a világ labdarúgásában alkalmazott módszereket igyekeztek használhatóvá tenni, megosztani a világgal, a sporttársadalommal, emellett be akarták mutatni, hogy Európa és a világ labdarúgásában hogyan illeszkedik egymáshoz a tudomány és a futball.


Csáki István, a Puskás Akadémia tudományos munkacsoportjának vezetője, társszerző megemlítette, hogy a Testnevelési Egyetem mellett az egri Eszterházy Károly Egyetem, a Debreceni Egyetem és a Magyar Labdarúgó Szövetség szakemberei is közreműködtek a kötetben. Huszonhét szakember dolgozott rajta, tizenkilenc írta a fejezeteket, kettő lektorálta, hatan pedig a végső szerkesztésben segédkeztek. Úgy vélte, nagy értéke a könyvnek a fejezetek végén lévő irodalomjegyzék, amely több mint félezer szakmai kötetre utal.


A könyvbemutatón jelen volt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, valamint Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora is. Utóbbi felszólalásában hangsúlyozta: hibásan választják szét a sportot az egyéb művészeti ágaktól, hiszen a mozgás és a testkultúra ugyanolyan értékes, mint bármelyik másik művészeti ág. Elmondta, hogy a TE a könyv megjelenéséhez nyújtott támogatáson túl saját eszközeivel is igyekszik segíteni a magyar sporttársadalmat. Integrált laborrendszert hoztak létre, ahol a sportpszichológia, a dietetika vagy a terhelésélettan is a legmodernebb körülmények között oktatható, mérhető, használható. Megjegyezte: a sporthoz nevelés szükséges, mert test és lélek összekapcsolása nélkül nem lehetséges egészséges sportolót felnevelni. (MTI)
 

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
legfrissebbek
2024 tavaszán elkezdődik a Csaba utca felújítása
Jövőre felújítják Szombathely egyik legrosszabb állapotú utcáját, a Csaba utcát. Erről Putz Attila (Éljen Szombathely!), a keleti várorész önkormányzati képviselője adott hírt, amikor azt írta, hogy ma megtörtént az első tervegyeztetés az ügyben.
Szombathely közlekedéssel kapcsolatos kihívásaira kerestek megoldást a városházán
December 4-én, hétfőn délután rendezték meg az EIT Urban Mobility TICER projekt gálarendezvényét a szombathelyi városháza nagytermében.
Maxi-Dubajt álmodott Orbán Viktor Rákosrendezőre
A Burzs Kalifa beruházójával építtetne új milleneumi városközpontot Rákosrendező pályaudvar 130 hektáros, állami tulajdonú, jelenleg rozsdaövezeti besorolású területén a kormány. Ezt Lázár János építési és közlekedési minszter jelentette be.
Még nem véglegesek az új választókerületi határok Szombathelyen
A népesség csökkenése miatt Szombathelyen módosítani kellett a választókerületeket, a jegyző elkészítette az új felosztást. A kihirdetés után 15 napig volt lehetőség a jogorvoslatra, városunkban a a Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Társaság a Szabadságjogokért és a Választási Földrajz segítségével megtámadta a jegyzői határozatot. A törvényszék megsemmisítette a beosztást, mert az nem tartalmazott érdemi indoklást, írja a telex.hu.
Heroint szállított a HA-SKA jelzésű gépen, őrizetbe vették a legendás magyar pilótát
8.1 millió eurót érő heroinnal bukott le Dublinban két magyar férfi múlt pénteken, a helyi nyomozók szerint az idősebb pilóta Európa-szerte hozta-vitte a heroin-, kokain- és kannabisz-szállítmányokat.