km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
Operatív törzs: hétvégén kirívó szabályszegés nem történt

Operatív törzs: hétvégén kirívó szabályszegés nem történt

Továbbra is fontos, hogy az emberek betartsák a védelmi intézkedéseket - erről beszélt a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón hétfőn.

 

Kiss Róbert elmondta: a vendéglátóhelyek kerthelységeinek, teraszainak hétvégi megnyitásakor tömegesen jelentek meg a kikapcsolódni vágyok, kirívó szabályszegés azonban nem történt. A rendőrség tapasztalatai szerint a védelmi intézkedések betartását illetően a lakosság széles köre együttműködő volt.


A kijárási tilalom 23 órára módosítása is kedvezően hatott, az emberek többsége betartotta a szabályokat, a rendőrség pedig elsősorban figyelmeztetést alkalmazott - tette hozzá az alezredes.


Kiss Róbert közölte, amikor az első oltásukat megkapók száma eléri a 4 milliót, hatályba léphet a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának harmadik szakasza. Ekkor a kijárási tilalom kezdete éjfélre módosul, az üzletekben este 11 óráig lehet vásárolni. A védettségi igazolvánnyal rendelkezők a vendéglátóhelyek belső részeit szintén 11 óráig látogathatják majd, s ide a szülők, családtagok magukkal vihetik gyermekeiket is.


A védettségi igazolvánnyal rendelkezők és gyermekeik a szálláshelyek szolgáltatásait is igénybe vehetik. A tavaly novemberben bezárt szabadidős létesítményeket - állatkerteket, vadasparkokat, múzeumokat, mozikat, színházakat, könyvtárakat - védettségi igazolvánnyal újra lehet majd látogatni. Az edzetőremekbe, uszodákba is kizárólag védettségi igazolvánnyal érkezők, valamint a versenyszerűen sportoló 18 év alattiak mehetnek be. A védettség tényének ellenőrzése az üzemeltető, szolgáltató feladata lesz - ismertette az alezredes.


Bizonyos védelmi intézkedéseket továbbra is fenn kell tartani, így hatályban maradnak a magán- és családi rendezvényekkel kapcsolatos korlátozások, maszkot kell viselni a közterületeken, tömegközlekedési eszközökön és kereskedelmi üzletekben, és kerülendő a csoportosulás és gyülekezés - hangsúlyozta Kiss Róbert.


A hétvégén 2137 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök a maszkviselési kötelezettség elmulasztása miatt. A közterületen 2104, tömegközlekedési eszközökön harminc, üzletekben, bevásárlóközpontokban három emberrel szemben léptek fel a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt.


A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 1050 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 316 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 734 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.


A rendőröknek pénteken éjszaka csendháborítás miatt egy nyíregyházi apartmanházban kellett intézkedniük, mert ott kilencen szórakoztak, ellenük szabálysértési eljárás indult, az üzemeltető felelősségét közigazgatási eljárásban vizsgálják.


A kijárási tilalom és a csoportosulás tilalmának szabályait megszegőkkel szemben a hétvégén 915 rendőri intézkedésre volt szükség. A novembertől bevezetett kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom szabályainak megszegése miatt eddig összesen 66 154 intézkedésre volt szükség.


A hétvégén is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 345 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 16 218-szor intézkedtek.


Kiss Róbert ismertette: 35 472-re csökkent a hatósági házi karanténban lévők száma, az elmúlt napokban 7893 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. A karanténban lévők közül 2308-an vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat. (MTI)
 

 

Fotó: MTI/Balázs Attila

Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.