km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Operatív törzs: sikerült lassítani a vírus terjedését

Operatív törzs: sikerült lassítani a vírus terjedését

A környező országokhoz képest Magyarországon sikerült lassítani a járvány terjedését - mondta a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője csütörtökön online sajtótájékoztatón.

 

Lakatos Tibor hozzátette: ez a kormány korábbi intézkedéseinek és annak is köszönhető, hogy az állampolgárok betartják a hatósági korlátozásokat. Kérdésre válaszolva közölte: a megszokotthoz képest 60-70 százalékkal kevesebben vannak a magyarországi utakon és köztereken.


A határhelyzetről az ügyeleti központ vezetője azt mondta: szlovák oldalról a befelé irányuló teherforgalomban Rajkánál, Parassapusztánál kell kisebb torlódásra számítani. Ausztriából Hegyeshalomnál van hosszabb várakozási idő a belépésnél mind a személy-, mind a teherforgalomban. A román határnál nincs a hétköznapinál jelentősebb torlódás, csupán a teherforgalomnak fenntartott sávokban kell kissé hosszabban várakozni. Ami a szerb határszakaszt illeti, Röszkénél és Tompánál kell nagyjából egy órát várakozni - közölte. Lakatos Tibor azt mondta: folytatják a korábban bevezetett határellenőrzést az osztrák és a szlovén határnál.


Eddig 4759 hatósági házi karantént rendeltek el, de a karanténban lévők száma nemsokára csökkenni fog, mivel egyre többen hagyhatják majd el közülük az otthonukat, mert letelik a korlátozás 14 napos időtartama - emelte ki.


Szabálysértési feljelentést 172-szer tettek, 28 emberre szabtak ki helyszíni bírságot a hatósági házi karantén szabályainak megszegése miatt - közölte az ügyeleti központ vezetője. Hozzátette: az üzletek nyitvatartására vonatkozó rendelkezések figyelmen kívül hagyása miatt 44 szabálysértési feljelentés született, és 25 embert bírságoltak meg a helyszínen.


Kérdésre felelve Lakatos Tibor azt mondta: azért vonul ki a honvédség nagyáruházakba, hogy el lehessen látni a lakosságot, ha bármilyen probléma merülne fel a beszállítással. Honvédelmi irányítótörzsek jöttek létre, hogy a létfontosságú üzemek, kiemelt létesítmények tevékenységét segítsék - idézte fel. Gond esetén ezek a szervezetek értesítik az operatív törzset - közölte.


Hangsúlyozta, jelenleg nem tervezik a fitnesztermek működési feltételeinek további szigorítását, 15 óráig továbbra is nyitva tarthatnak.


Szintén kérdésre válaszolva kijelentette, hogy a jövő héten elkészül a kiskunhalasi ideiglenes kórház. Az intézményt azonban csupán akkor veszik majd igénybe, ha a "normál kórházi kapacitás" nem bizonyul elegendőnek - fűzte hozzá. Kiskunhalason már telepítették az oxigénellátáshoz szükséges tartályt, de további eszközöket kell még beszerezni - mondta Lakatos Tibor, megjegyezve: a tervek szerint intenzív ellátásra is alkalmas lesz a létesítmény. (MTI)

 

Budapest, 2020. március 25. Villamosmegálló peronját fertőtleníti a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. munkatársa a koronavírus-járvány miatt Újpest-Központnál 2020. március 25-én. MTI/Mónus Márton

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.